Irodalmi Szemle, 1981
1981/10 - Zalabai Zsigmond: Versszerűség és világkép (tanulmány)
a szétbontó-összerakó technika, a szándékolt töredékesség, mozaikszerűség, a motívumok szétszórása és egymástól való elszigetelése, a többféle jelentéslehetőséget felvillantó szókombinatorika, a fonikus játékok, a permutacionális költészet újszerű fogásainak a használata, a modern zenétől ihletett szerialitás, azaz a megszerkesztettségnek és a szabad variációnak az a sajátos ötvözete, amely lehetőséget teremt a hangulatatomok, eseménytöredékek, futó benyomások, emlékfoszlányok, tudatcikázások, a töredezettnek érzett világkép kifejezésére. Az Összefüggések... lírai alanya (amely oldalági rokona a szlovákiai magyar regények történelmet elviselő, sodródó figuráinak, Koncsol László szavával: „antihöseink” ], bár kétségbeesett erőfeszítéseket tesz, hogy megértse önmaga múltját, szűkebb (szlovákiai magyar] és tágabb (közép-európai) életterét, a XX. századi világot, lépten-nyomon a jelenségek kétarcúságát, az értékek ambivalenciáját tapasztalja; problematikussá válik így számára nemcsak a világát minősítő gondolkodás, hanem a gondolkodás közege, maga a nyelv is. Jól példázza ezt a jelenséget Cselényi Lászlónak egy másik verse, a felen és történelem. Geneziséhez tudnunk kell, hogy az 1965-ös nagy csallóközi árvíz ihlette meg a költőt, aki a pusztulás mítoszává igyekezett stilizálni ezt az eseményt, hasonlóan Dobos Lászlóhoz, aki az Egy szál ingben című regényének nyitó fejezetében, vagy Tőzsér Árpádhoz, aki a Fut Csallóköz című versében foglalkozott a döbbenetes pusztítást végző elemi csapással. A riportszöveg-részleteket is tartalmazó Cselényi-vers témáját tekintve szlovákiai magyar alkotók műveivel rokonítható; a szövegformálás módja: a töredékes, nyelvtani és mondattani szabályokat figyelmen kívül hagyó nyelv viszont egy jugoszláviai magyar költő, Domonkos István Kormányeltörésben című poémáját juttatja eszünkbe. Ez is, az is egy magyartalan magyar nyelvet avat, sutba dobva az akadémikus merevséggel értelmezett magyarosság követelményét, rendkívül hatásos, kifejező stílusminőséggé. A Cselényi-vers, melyből mutatóba idézünk, a riport szöveg és a „lírai” szöveg közötti stilisztikai-jelentéstani kontrasztot érzékeltetendő, néhány részt, eképpen: 4/3 Igen, igen, élni kelll Hiszen átvészeltünk mi már jó egynéhány katasztrófát a történelem folyamán, s noha ekkora csapásra még a legidősebb emberek sem emlékeznek, csak a mi évszázadunk is hányszor rombolta már földig házainkat, hányszor rabolta el földjeink termését, hányszor szórta szélbe fiainak hitét, reménységét. De hiába tette, mindig újra kezdtük. Ez adta erkölcsi jogunkat a léthez, ez predesztinált bennünket arra, hogy itt élhessünk, ezen az annyit szenvedett Duna-tájon, s hogy annyi más néphez hasonlatosan, nem tudott bennünket lekaszabolni, eltörölni a föld színéről sem a természet, sem a történelem. A 4/3/1, 4/3/2, 4/3/3 részek után következő strófa, majd egy még távolabbi (4/4/4-es jelzetűj szakasz a grammatikailag-mondattanilag megszervezett, kohéziós erejét az ismétlésekből, fokozásokból is nyerő riportszöveget felbontja, fellazítja, szemantikai csönddel telíti: hiszen átvészeltünk mi már jó egynéhány tört én elem évszázadok szórja a szél fiainak hitét remény hiába tette házaink rabolta el predesztinált
