Irodalmi Szemle, 1981
1981/10 - Cselényi László: Hőskor avagy Az ember teremtése (montázs)
III. 3/3. És a sötétség nőtt és terebélyesedett A hegyek növekedtek és terebélyesedtek A víz nőtt és terjedt A tenger emelkedett és mind hatalmasabb lett Az egek növekedtek és megsokszorozódtak A sziklák növekedtek és megsokasodtak Megszületett az eső és zuhogott a földre Az agyag és a moha növekedett s burjánzott Az erdők növekedtek és terebélyesedtek A füvek növekedtek és elterjedtek a földön Az élőlények növekedtek a tengerben a folyókban és a földön s megsokasodtak a tengerben a folyókban és a földön 3/2 S az Annunakik a sors fölött rendelkező istenek ott állván Enlilnek emígy válaszoltak: — Uzumában Duranki városában agyonverjük a Lamga-isteneket hogy vérükből emberek szülessenek s sorsuk az istenek sorsa legyen és a határcsatornákat ők irányítsák örökké kapát s agyaghordó kosarat ők cipeljenek örökké barázdát barázda után ők rójanak már mindörökké 3/3 Ta’ aroa pedig előbb lefelé tekintett majd fölfelé tekintett s elmosolyodott mindezek láttán. S így kiálta föl szólva-szólván: — Ki van amott alul az alsó földön? És eme választ hallja: — Én Tuu-mou’a. — Meg én Tuu-fenua. — Meg én Vai-ari’i. Mindnyájunkat Ta’ aroa teremtett. 3/4 Ősemlékezése (mítoszai] szerint az ember eredetileg benne élt a harmóniában, teljes közösségben a természettel, tárgya volt a rendnek, mint a növény s az állat. De sorsa az lett, hogy ki tudott lépni belőle, a természet alanyává küzdötte föl magát s rendjét saját önös céljainak vetette alá. Diszharmóniát teremtett. Tettének következményeként elkülönült, magára maradt, s egymagában szembekerült a teremtés többi részével: a magány súlya, a hatalom terhe önvádra, a bűn tudatára ébresztette. Élete ettől fogva visz- szavágyódás volt az elveszett öntudatlan harmóniába — írja Vár- konyi Nándor.
