Irodalmi Szemle, 1981
1981/10 - Rácz Olivér: A lótuszevők szigetén (elbeszélés)
Ekkor vette át a hadmozdulatok irányítását a fiatalabbik amerikai. Több gyakorlati érzékkel rendelkezvén — az a bizonyos déli oskola valóban hasznos oktatási elvekkel rendelkezhetett —, kiabálás helyett a zsebébe nyúlt és egy húszdolláros bankjegyet lobogtatott a lány felé. A lány megvetően elbiggyesztette az ajkát. Az amerikai nagyobb címletre cserélte fel a bankjegyet. A lány újra mondott valamit, de ezúttal hangosan, érthetően, noha arabul. De most nem a zenészekhez: az amerikaiakhoz intézte a szót. A két amerikai fiatalember értetlenül, bambán bámult; a zenészek és a pincér vigyorogtak. — Mit mondott nekik? — kérdezte a férfi kíváncsian. — Eee ... hm ... egy bizonyos szexuális tanáccsal látta el őket — magyarázta a pincér halkan. — Az arab lányok olykor nagyon szókimondóak és szabadszájúak, monsieur — mondta mentegetőzve. — Különösen, ha úgy érzik, sérelem érte őket.. . Zénab különben sem olyan lány... A külföldiek egyik része azt hiszi — mondta méltatlankodva —, hogy minden hastáncosnő prostituált. A másik fele meg esküszik rá, hogy minden tunéziai lány vérbajos. Elsősorban a hastáncosnők, természetesen. Ű, ön kivétel, monsieur — mondta nagyon sietve és nagyon udvariasan —, ön egyik csoporthoz sem tartozik. Önt nem is tekintjük külföldinek. Ön Tunézia barátja, monsieur. Un vrai ami du notre pays... — Merci — mondta a férfi melegen, mert valóban szerette Tunéziát, és ettől, meg a két amerikai fiatalember leforrázott képétől egy percre ismét felengedett lelke fekete gyásza. Am az elragadó kis hastáncosnő után egy tiszteletre méltó öreg arab következett, aki ősi arab dalokat kántált, miközben egy cikornyás húros hangszeren szaggatott dallamokkal és panaszos futamokkal kísérte önmagát. Öt viszont mélabús, tátott szájú arab fiatalember kísérte, aki a tenyerével, lágy, jajgató dobszólamokat vert ki három különféle nagyságú, de egyformán jellegzetes formájú, alul keskeny, fölfelé szélesedő, kecskebőrrel bevont dobon — Az egyik leghíresebb népi előadó művészünk az öreg — suttogta a pincér meg- illetődve. — Régi mondákat és hősi regéket ad elő. Olykor ősi témákra improvizál. Gyakran fellép Tuniszban. Meg Szfákszban, Gábeszban, Szúszában. Meg Kairuanban. Járt már külföldön is. Európában: Franciaországban meg Londonban. Meg Rómában is. De a legszívesebben itt lép fel nálunk — mondta büszkén. — Itt született, a szigeten. A férfi bólintott. — Nagyon szépen csinálja — mondta meggyőződés nélkül, mert a két fiatal amerikai ismét hangoskodni kezdett, és ez most zavarta. Az öreg arab művészt szemlátomást semmi sem zavarta: önmagának kántált és zümmögött. — Boy! Garcon! Walad! — kurjantott át a fiatalabbik amerikai a pincér felé. — Ide! Gyorsan! Nyomás, a kutyafáját! A pincér odasietett. A két amerikai néhány percig izgatottan, halkan faggatta, sürgette, unszolta: meglátszott, hogy szeretnék valamire rábeszélni. De a pincér egyre csak tagadóan, sajnálkozva ingatta a fejét. Erre sűrű és zamatos amerikai szitkok következtek, amelyek során gyakran megismétlődtek a son of a bitch, a bloody monkey, valamint a szukafi, kurafi, továbbá az állatvilág szókincséből merített kitételek egyéb gazdag változatai, aztán újabb szitkok kíséretében bankjegyek suhogtak, és a két ifjú amerikai dühödten kirobogott az étteremből. Az ajtót nem sikerült bevágniuk maguk után: lengőajtó volt. A pincér megelégedett képpel, üdvözült mosollyal tért vissza a férfi asztalához. — Azt akarták, vigyem az asztalukhoz mademoisellet. Mademoiselle Zénabot — magyarázta. — Azt mondtam nekik, mademoiselle már hazament. Azt mondtam, Zarzisban lakik: a legutolsó komppal ment át, már nem érhetik utol... Pedig itt vacsorázik, a konyhában — mondta vihogva. — Látta, milyen dühösek voltak, monsieur? Azt mondták, a kuszkusz ízetlen volt, a polip nem volt friss, a bornak dugó szaga volt. Ivott már ön dugó szagú bort nálunk, monsieur? Vagy fogyasztott ízetlen kuszkuszt? Vagy másnapos polipot? Na ugye, hogy nem? Azt mondták, a legszívesebben felgyújtanák a lokált. Mondtam, hogy nyugodtan: biztosítva van ... A lengőajtó meglódult. A pincér várakozásteljesen felfigyelt. De csak a kinti szél ostromolta az ajtót.
