Irodalmi Szemle, 1981
1981/9 - FIGYELŐ - Varga Erzsébet: Macskaváros krónikája
telező az óralátogatás? így aztán újabb, gyökeres reformot hajtottunk végre, ennek eredményeként mindenki, aki az első nap elmegy az iskolába, máris egyetemet végzett embernek tekintendő.” Nem áll különbül a többi kulturális intézmény sem; Macskaország tudósai és politikusai kivétel nélkül önzők és ostobák, az idősebbeket csupán egy bizonyos női testrész érdekli, a fiatalabbak meg „úgy beszélnek, hogy különféle külföldi neveket összekapcsolnak, amit sem ők, sem mások nem értenek. Csak úgy, a szórakozás kedvéért csinálják. Akik így tudnak beszélni, azok az új típusú tudósok”. A múzeumok műkincseit elkótyavetyélik, kiárusítják, de hát „A régiségek szempontjából nem okvetlen szerencsétlenség, ha eladogatják őket külföldre. Még mindig jobb, ha külföldön megőrzik őket, mintha otthon a macskaemberek maguk pusztítanák el, hiszen a lopás, rablás megszokott dolog náluk”. A könyvtár ugyancsak üres, a macskaemberek már könyveiket is sorra eladogatták. S mivel nemcsak a kultúrában, hanem a politikában is a teljes nemtörődömség uralkodik, már nem is csodálkozunk rajta, hogy midőn az országot külföldi csapatok támadják meg, a macskahadsereg megfutamodik, szétzüllik, az ország az ellenség kezére kerül, az ellenség pedig Macskaország egész lakosságát könyörtelenül lemészárolja. Galla Endre a könyv utószavában meggyőzően bizonyítja — amit már eddig is sejthettünk —, hogy Lao Sö Macskaországa tulajdonképpen nem más, mint Kína, hogy Macskaország „múltjában és jelenében a tegnapi és tegnapelőtti Kína állapotai tükröződnek, s hogy a macskaemberek tulajdonságaiban a kínai nemzeti karakter negatív vonásait igyekszik megragadni az író. A Kínával való párhuzamra tárgyi és fogalmi korrelációk egész sora emlékeztet: a macskaemberek nyelve és nehézkes írása (tornyokra és pagodákra emlékeztető bonyolult írásjeleket használnak); nemzeti eledele, a mákonylevél (amelynek hatása az ópiuméra emlékeztet); a patriarkális-despotikus családi és társadalmi kapcsolatok (zsarnoki apauralom, női alárendeltség és kiszolgáltatottság, többnejűség stb.) vagy a Macskaországban élő külföldiek helyzetének, a koncessziós területek szerepének rajza mind Kínát idézi föl — s végül az agresszív és könyörtelen ellenségben sem nehéz felismerni a japánokat.” Mivel az író a macskacivilizáció romlásának okait kizárólag az egyes macskaemberekben, a macskaegyének butaságában, gerinctelenségében keresi, a problémák megoldásának és Macskaország megmentésének eszközét is a nevelés, a népművelés, a közoktatás rendszerének meg- jobbításában látja. Lao Sö ennek következtében nem ismeri (nem ismerheti) fel a népi forradalom lehetőségét és távlatait, hiszen szerinte a köznép is ugyanolyan macskaindividuumokból áll, mint a nagy- birtokosok, a léha hivatalnokok, a nemtörődöm politikusok és tudósok közössége, a macskaindividuumok pedig „neveltetésük” következtében buták és jellemtele- nek. A szerző tehát csak a diagnózist állapítja meg művében, a társadalmi bajokra orvosságot nem talál, s szilárd eszmei alapállás hiányában nem is találhat. Macskaország számára Lao Sö szerint nem marad más hátra, mint a pusztulás. „Az író kiúttalansága, kétségbeesése, eszmei pozíciójának bizonytalansága ... — Idézzük ismét Galla Endrét — bizonyos művészi következményekkel is jár, s ez szatírájának eredendő fogyatékosságaiban mutatkozik meg. Mindenekelőtt és főleg abban, hogy az író leleplező kritikája mögül ugyanúgy, mint a tradicionális kínai irodalom legtöbb szatirikusánál, hiányzik az előremutató pozitív eszmény”. Lao Sö szatírája azonban eszmei és művészi fogyatékosságai ellenére is érdekes, szórakoztató, olvasmányos és bennünket, középeurópai embereket is gondolkodásra késztető regény, amely — az abszurdumig fokozva a húszas-harmincas évek kínai valóságának ésszerűtlen jelenségeit — a maga szatirikusán túlzó formájában is hiteles képet nyújt az idegenmajmoló, muzeális értékeit elkótyavetyélő, közoktatási rendszerét lezüllesztő korabeli Kínáról. Mindenekelőtt ezért ajánlhatjuk olvasóink figyelmébe. (Európa, 1981) Varga Erzsébet