Irodalmi Szemle, 1981

1981/9 - FÓRUM - Cselényi László: Radar III.

soha nem kérdőjelezte meg sem az epika, sem a dráma, még inkább áll ez a gondolati irodalomra. Esszé, tanulmány, filozófia mindig is hiánycikk volt a Dunatájon. S most, csodák csodája, ez is kivirágzik. Az ún. Lukács-iskola európai gondolkodókat nevelt föl az elmúlt három évtized alatt. Ez persze megint egy újabb témakör, csak a környezetrajz teljességének kedvéért kellett, hogy megemlítsük.

Mindezek után lássuk a medvét. Vagyis az új magyar prózát. Kereteinket ugyan szétfeszítené, ha csak a valóban elsőrangú szerzők valamennyiével akarnánk foglalkozni, így szükségszerűen csak a legújabb termésből szemelgetünk s itt is főként a legifjabb nemzedék munkáiból. Nevezetesen Nádas Péter, Simonffy András, Lengyel Péter és Esterházy Péter ezidén megjelent munkáival, kitekintve persze egész eddigi életművükre, s később tisztázandó okokból az idősebb nemzedék képviseletében a fiatalokkal mennyiségben és minőségben egyaránt versenyt futó Cseres Tibor életművével, kiváltképpen a Parázna szobrokkal óhajtok ezúttal foglalkozni. Hozzátéve tüstént, hogy e négy fiatal mellett (az idősebbekről nem is szólva] még legalább kétszer négy szerző tartozik a legelső vonalba. Császár István, a nemzedék doyanje, Balázs József, Bereményi Géza, Dobai Péter, Spiró György és Hajnóczy Péter, akinek személyében immár, sajnos „halhatatlanja” is van a nemzedéknek, korai, váratlan halála oly megdöbbentően hasított bele az idei, gyász-szabdalta nyárba: 39 évesen távozott, alig egy hónappal új könyve, a Jézus menyasszonya megjelenése után.

Tán meglepő, de nem minden célzatosság nélkül való, hogy az új magyar prózaíró nemzedéket bemutatni óhajtó írásunkat Cseres Tibor portréjával kezdjük. Tesszük ezt két okból: egyrészt, mert épp az elmúlt egy-két esztendőben, a fiatalok mellett ő tette a magyar irodalom asztalára a két legizgalmasabb regényt (Parázna szobrok; Én, Kossuth Lajos], másrészt, mert az idősebb nemzedékből, Örkény ugyancsak korai távozása óta, éppen Cseres írja nemzedéke s a korszak legreprezentatívabb, s a fiatalok érdeklődési területéhez oly közzel álló műveit. Az ő példáján kitűnően illusztrálható az ún. „meszesgödör-nemzedék” magára találásának tövises útja a második világháború szögesdrótjaitól a Rákosi-korszak sematizmusán át az utóbbi másfél évtizedben bekövetkezett szintézisig.

Zappe László, jellemzően, így kezdi 1975-ben megjelent Cseres-monográfiáját:

„A Hideg napok 1964-ben, megjelenésekor, nagy feltűnést keltett. Nemcsak azért, mert nemzeti önismeretünk szempontjából fontos és súlyos kérdésekre irányította a figyelmet, hanem az irói teljesítmény is meglepő volt, olyan, amilyent korábbi művei alapján alig várhattunk a szerzőtől, Cseres Tibortól”.

Igen, a Hideg napok (később a kitűnő filmmel megduplázódott) világsikere idején Cseres már ötvenéves. S ekkor indul voltaképpen meghódítani a Parnasszust. S bebizonyítani, hogy a Hideg napok nem véletlen, s főként nem egyszeri siker, mint oly sok pálya- és nemzedéktárs esetében. Gyanítható, hogy ekkor kezd neki mostanában — tehát jó tíz—tizenöt év után — megjelent két szintézisének, a Parázna szobroknak, és az En, Kossuth Lajosnak.

Az En, Kossuth Lajos az idei könyvhéten került az olvasók kezébe, s Cseres ezzel a „történelmi önéletrajzával”, a Hideg napok és a Parázna szobrok után immár harmadszor hozza lázba olvasóit s győzi meg végleg a legkételkedőbbeket is arról, hogy végérvényesen nagy íróink sorába növekedett fel. E Kossuth-regényre, más összefüggésben, egy későbbi Radarunkban visszatérünk még, ezúttal a Parázna szobrokról ejtenénk néhány szót, tekintettel a regény máig tartó aktualitására egyrészt, szerzőjének az En, Kossuth Lajossal megnövekedett írói rangjára másrészt.

Nagyobb-e, jelentősebb regény-e a'Parázna szobrok, mint a másfél évtizeddel korábban íródott Hideg napok, Cseres Tibor s egyáltalán az új magyar próza egyik legfontosabb alkotása? A szerző, úgy mondják, ezt a regényét tartja életműve betetőzésének, s nincs okunk arra, hogy megkérdőjelezzük az alkotó illetékességét saját munkásságának megítélésében. Tény, hogy a Parázna szobrok fontos regény, helye elvitathatatlan az új magyar literatúrában, a Hideg napokkal azonban, szerény véleményünk szerint, nem veheti föl a versenyt. Miért?

Ha másért nem, már csak azért sem, mert hiszen voltaképpen ugyanannak az egyszer már tökéletesen megírt témának, a második világháborús élménykörnek a variánsa. S lévén, hogy amaz alig tíz ívnyi, emez pedig harminchárom és fél ívet kóstál, logikusan következik, hogy amannak nemcsak fölmelegített, hanem duzzasztott variánsa is. Ám