Irodalmi Szemle, 1981

1981/1 - KRITIKA - Pašiaková, Jaroslava: Irodalmi kapcsolatok tágabb és szűkebb értelemben

újult érdeklődéssel (Magyarországon], a szlavisztika új nézőpontja kialakításának kísérleteivel (hazánkban). Erjesztően hat, hogy felfigyel a német irodalom kétpőlusos közvetítő szerepére az egész európai kontextusban, elsősorban azonban nemzeteink irodalmában (szlovák — magyar).

Ezért érthetetlen, megfoghatatlan számomra, hogy ebből a fontos fejezetből teljesen hiányzik a hungarológia kérdéseiről való elmélkedés, akár tágabb, akár szűkebb értelemben.

Úgy gondoljuk, hogy Chmel felfogásmódját leginkább a következő idézet jellemzi: „Az irodalmi kontextusban azonban egyaránt hatnak az összetartó (az Irodalom autonóm jellegét védő) és a széthúzó (a kontextus kialakítására való törekvést elősegítő) erők.”

Éppen ezért sajnálatos, hogy R. Chmel nem jellemezte ezt a két vonalat napjaink hungarológiájában. Következő állításával is egyetértek: „A heteronóm felfogás az egyes, a külön irodalmakon alapszik, a homonim értelmezés pedig arra épül, hogy a világ- irodalom az egyes irodalmakban realizálódik.” A hungarológusok ifjabb és idősebb nemzedékének kétfajta nézetét szemléletesen be lehetne bizonyítani egy-egy művön. Vagyis azt a tényt, hogy mindkét irányzat egymás mellett szabadon létezik, s ezt helyesnek és jellemzőnek tartom a cseh—szlovák—magyar komparatisztika tendenciáinak mai fejlődési fokán.

Természetes, hogy a szlovák hungarológia kénytelen megbékélni, kiegyezni a múlt néhány rezonáns hangjával, azzal, hogy a nemzeti nézőpontokat tartja mérvadónak az irodalmi kapcsolatok terén. Amikor azonban túllép ezen a szemponton (amely a fejlődést tekintve elkerülhetetlen, habár ezt a jegyet korunk szlovák irodalmi alkotásai is magukon viselik — pl. Mináč, Válek —, s melyek eredetiségét, hitelességét éppen a művészi vallomás őszinteségei és igazmondása adja), akkor eljut oda, amiről R. Wellek is beszél az Összehasonlító irodalom című tanulmányában: az irodalom vizsgálatának nyelvre való tekintet nélküli fokára.

Végezetül szeretném megjegyezni, hogy mindkét publikáció jelentős kiadói tett. Azt a tényt jelzik, hogy az irodalom kutatói közt a párbeszéd lehetséges, építően hat és inspirál, és hogy ez az egyik termékeny és pozitív módja közös, bár látszatra talán különböző problémáink megoldásának, amely különbözőség a régi hagyományokból és az új történelmi valóságból, de azonos eszmei alapon képződött.

Örülünk minden, az alkotó gondolkodást és az építő jellegű vitát elősegítő irodalom- komparatisztikai munkának. Örülünk a komparatisták eddig elért eredményeinek. Úgy a szlavisták mint a hungarológusok eredményeinek mindkét országban, s ebben nem számít, nem számíthat a kutatók nemzetisége, csak a vizsgált témakör alapos, megbízható ismerete és a kérdéskörhöz való önálló hozzáállásuk bátorsága. Csak az olyan munkák, mint amilyen Rudolf Chmel műve, valamint hungarológusaink (Garaj Lajos, Jaroslava Pašiaková, Zeman László, Koncsol László, Mészáros János, Zalabai Zsigmond, Szabómihály Ella és mások J tanulmányai és többi kiadott és kiadásra előkészített munkái lehetnek a termékeny eszmecsere alapjai. Természetesen sohasem a rosszakaratú, defetista, szellemtelen vitára gondolok, amely mindinkább életünk perifériájára kerül.

Rudolf Chmel könyve, ahogy régebben a szlovák olvasónak, most a magyar nyilvánosság számára is teljesen új kilátást nyit a régi kérdésekre és eredeti, s megfelelő magyarázatot ad azokra az új lehetőségekre, amelyeket korunk nyitott a szlovák— magyar irodalmi kapcsolatokban.

Meggyőződésem, hogy Köipeczi Béla munkája a szlovák olvasó számára valóságos fölfedezést jelent módszereiben és témaköreiben egyaránt. Megmutatja, miképpen lehet marxista módon értelmezni jelentős irodalmi irányzatokat, módszereket és nézeteket, valamint néhány időszerű eszmei kérdést az irodalom, a nyelvészet és a történelem- tudomány területén.

Kissné Szőke Edit fordítása