Irodalmi Szemle, 1981

1981/1 - KRITIKA - Pašiaková, Jaroslava: Irodalmi kapcsolatok tágabb és szűkebb értelemben

A kötet két részre tagolódik. Az első részben a szerző az eszmék történetének tömör és lényegre törő áttekintését adja a felvilágosodás korától egészen napjaink élenjáró filozófusaiig — sorra véve úgy az idealistákat mint a marxistákat.

Köpeczi teljesen azonosul azzal a marxista nézettel, amely szerint az eszmék története, mint önálló tudományág nem létezhet a történelmi valóságtól, társadalmi-gazda- sági viszonyoktól és az osztályharctől függetlenül. Az eszméknek tehát nincs önálló, független, „anyagtalan” életük.

A mű második részében a szerző néhány sajátos kérdést elemez az eszme történetének szemszögéből, s azok befolyását vizsgálja az irodalomra. Továbbá elemzi a legjen- tősebb értelmezési módszereket (W. Kayser, R. Jacobson, R. Barthes, I. Mukaŕovský, J. Lottman stb.).

Külön fejezetet szentel Köpeczi „a szerzők eszmei biográfiájának”, miközben értelmezi a szerző világnézetének kölcsönviszonyát művének eszmei tartalmával, alapgondolatával, vezéreszméjével. Hangsúlyozza azt a tényt, amelyre már Engels is figyelmeztetett Balzac életművével kapcsolatosan, hogy néha a szubjektív nézetek és az objektív valóság ellentétéből megérik a szerzőben a „malgré tout”, a helyes művészi és eszmei hozzáállás, állásfoglalás, amit a „realizmus diadalának” nevez.

Köpeczi a tételeit meggyőző adatokkal illusztrálja; Balzac, Stendhal, Goethe, a német romantikusok és a francia szimbolisták műveinek értelmezéséből észrevehető, hogy egyaránt ismeri a világirodalmi művek értelmezését és a legújabb elméleteket az irodalomkutatásban. Az egész mű értékes és egyedülálló munka a bonyolult és összetett elméleti, filozófiai és esztétikai kérdések megoldását tekintve. A modern módszertani lépések alkalmazásának sokfélesége mellett meggyőző bizonyítékát adja annak, hogy a marxista világnézetnek már a kiindulási pontnál figyelembe kell vennie a mű születésének nemcsak objektív, hanem szubjektív tényezőit is, amely a szerzők különböző fejlődési fokából és a különböző korból adódik. Továbbá azt, hogy milyen eszmék hatnak az irodalomra és fordítva, milyen színvonalú irodalom hat az olvasó eszmei világára. A könyv bizonyítéka annak, hogy a marxista irodalomtudományban alkotó módon alkalmazhatók a kultúrszociológiai és pszichológiai ismeretek, kutatómódszerek.

Rudolf Chmel könyve, š annak mindkét változata hézagpótló, új fejezetét nyitja a szlovák—magyar kulturális kapcsolatok történetének. Minden mű, amelyik módszerében vagy koncepciójában szokatlan, felhívja magára a figyelmet, visszhangot kelt és helyenként nyílt vagy burkolt ellenkezést vált ki. Am pontosan az ilyen könyveknek van meg a létjogosultságuk, mert lázítanak, inspirálnak, vitára késztetnek, vagy éppen a követésükre ösztönöznek.

A Két irodalom kapcsolatai című könyv öt részből áll. Napjaink szlovák olvasója számára bizonyára igen fontos és tanulságos a szlovák—magyar, magyar—szlovák kapcsolatok formáinak, hagyományainak és módozatainak áttekintése a múltban és napjainkban.

Nem elhanyagolható a könyvnek az a fejezete sem, amelyet a szlovák—magyar nyelvészeti kérdéseknek szentelt. Jelentős a művészi fordítás szerepéről és nélkülözhetetlen feladatáról szóló fejezet is.

Mégis úgy gondolom, és ez a mű szerkezetének szempontjából is így helyes, hogy az egész munka lényege és kicsúcsosodása az utolsó, Az ún. irodalmi szintézisek című fejezetben található. Ebben leljük ugyanis a legértékesebb gondolatokat, a szerző őszinte véleményét azzal kapcsolatban, hogy mit tettünk eddig és mit kell még tennünk a jövőben, itt találjuk kritikai állásfoglalását a különböző irodalmi irányzatokkal és a múlt felfogásmódjaival kapcsolatban, például Köizép- vagy Kelet-Európa kérdéskörét, azaz a Közép- és Kelet-Európa irodalmát vagy irodalmait érintő kérdéseket illetően. Nagyon áttekinthetően tárgyalja a világirodalomnak, mint egésznek a kérdését, valamint a világ- irodalom kutatásainak módszereit és értékeli is azt a három nézőpontot, amely szerinte létezik. (Örömmel tölt el, hogy a kutatások mai állása szerint a harmadik variánst tartja a leghaladóbbnák, legigényesebbnek és a leginkább megoldatlannak, amit én is így ítélek meg, ez pedig az irodalmi analógiák kutatása, tekintettel a hasonló vagy különböző szociális, gazdasági és eszmei feltételekre az adott korban.)

Felhívja figyelmünket a komparatisztika hosszan tartó válságára (pl. Croce, Wallek által). Külön foglalkozik a kelet-európai irodalmak új szintézisével kapcsolatban meg