Irodalmi Szemle, 1981

1981/9 - Koncsol László: Egy költői nyelv átváltozásai

igenév és 17 főnév.) Mondattani szempontból is egyszerű a képlet: csupán alanyok és jelzők képezik a szöveget. A fogalmak ismétlődése, kombinációik, társulásaik más fogalmakkal plasztikusabban kirajzolják a szöveg valószínű, de távolról sem vitathatatlanul megfejthető értelmét.

Ezek a társulások némileg dinamizálják is ezt a különben nyelvtanilag statikus nyelvet. Bizonyos fokú mozgást visznek bele. A szavak páros csoportokban vonulnak föl a szövegben: „Minek zene / minek fog / minek oboa, // őrölt rétek / őrölt ibolya // minek ágyak / minek topolya // rétek ágya / őrölt mosolya ...” — és így tovább. Ez a kapcsolásmód azonban nem egyhangú, mert kilenc szintagmatípust tudunk kimutatni a versben:

1. határozóragos (célhatározói) kérdőnévmás + alany kapcsolat [minek zene, minek fog, minek oboa, minek ágyak, minek topolya, minek ágy);

2. jelző + alany kapcsolat (őrölt rétek, őrölt ibolya, őrült oboa, pattantott velő stb.);

3. alany + határozóragos (célhatározói) kérdőnévmás kapcsolat (nyoszolya minek). Ez azonban problematikus kapcsolat. Tekintve hogy a magyar szórend szabad, lehetséges, hogy a névmás az előtte álló alanyra kérdez, de az is lehet, hogy két csonka szin- tagma került egymás mellé, s a kérdőnévmás az utána következő, de elhagyott alanyra vonatkozik;

4. birtokos jelző + alany kapcsolat (ágyak ágya, rétek rétje — figura etymologica!

— illetve rétek ágya);

5. jelöletlen birtokos összetétel (fog-zene [?), velő-homály);

6. mellérendelt alanyok, leltárszerűen (ágyak szappan; rétek szappan; homály fog);

7. jelöletlen birtokos jelző + jelző + elhallgatott alany (birtok): rétek őrült, ágyak őrült, ágyak őrölt;

8. jelzős össztétel: fog-zene, fog-szappan, szappan-rét, szappan-kocsonya, velő-kocsonya;

9. személyrag nélküli múlt idejű melléknévi igenév, alanyos összetételben: fog-őrölt;

10. jelöletlen határozós összetett szó (jelző): ágyék-görbe.

Mondtuk, hogy a 3/2/4 jelzésű szöveg kihagyásos vers. Ez a fogalom hiányt, sőt széthullást asszociál, s van is benne igazság. A szöveg bizonyos értelemben itt tényleg széthull, s névszói kö'Zött, az igei állítmányok és határozók helyén átfúj a szél. Mégis azt kell mondanunk, hogy nem hull szét teljesen ez a szöveg sem, mint ahogy nem is egészen statikus, jóllehet maradéktalanul nominális. Több kohéziós háló is összefogja, verssé teszi ezt a verset.

Mindenekelőtt a szavak jelentésmezeje és asszociációs tere fogja össze a szöveget valami egészen sejtelmes módon. A zene fogalom rokona az oöoának, s a két szóhoz társuló újabb szavak, a céltalanságot, értelmetlenséget kifejező „minek” kérdőnévmás (minek zene, minek oboa), a didergést, vacogást kifejező jog-zene összetétel, a homályzene, mely távolról a bartóki éjzenékre asszociál és az őrült oboa, mely egyértelműen valamely önmagából kifordult világhelyzetre utal, jól érzékelteti ezt az asszociációs hálót. Ha most az értelmetlenséget idéző minek kérdőnévmás kapcsolathálóján indulunk tel, a minek zene, minek jog, minek oboa, minek ágyak, minek topolya, minek ágy, nyoszolya minek, minek őrült kapcsolatpár-soron kell végigfutnunk. A minek fog átvisz a fog-őrölt (azaz foggal őrölt) összetételhez, s érezzük, hogy a fog (dens, zub) szó az adott szövegösszefüggésben maga is utótagja lehet egy főnév előtagú szóösszetételnek (állatfog, istenfog, ördögfog, sárkányfog stb.), s a jog-őrölt összetétel az őrölt rétek, őrölt ibolya, őrölt mosolya, ágyak őrölt szintagmákhoz kapcsolódik a másik ágon. A már hálóba kapcsolt jog szó testrész, s ilyen minőségében sem áll a szövegben elszigetelten; társul hozzá a velő, az ágyék, a koponya, a kocsonya (velő-kocsonya!) — mind a lebomlott emberi állapot fogalmai. De elindulhatunk például az „őrült” jelző kapcsolatainak fonalán is, s akkor a rétek őrült, őrült korona, minek őrült, őrült nyoszolya, ágyak őrült, őrült oboa fokozatokon haladunk végig. Nem vitás, most sem vitás a kapcsolatsornak az előző hálóval való szoros hangulati egysége és jelentéstani rokonsága.

Második helyen említjük a zeneiség kohéziós rendszerét. Ez az összetartó erő érzékelhető voltánál fogva még nyilvánvalóbb Is, mint a jelentéstani képzettársítások rendszere. Ez szintén asszociációkból, a hangzáséiból áll össze, mint a klasszikus verszeneiség, mégpedig annyira, hogy azt a hatást kelti, mintha a fogalmak kiválasztását is főleg ez szabta volna meg. Ez a körülmény a hangzás uralmát jelentené az értelem fölött,