Irodalmi Szemle, 1981

1981/9 - Koncsol László: Egy költői nyelv átváltozásai

s valóban van ilyen érzésünk, de nem nagyobb mértékben, mint a hagyományos lírában. Az őrölt-őrült jelzőpár, az oboa-ibolya-topolya-mosolya-korona-nyoszolya-kocsonya alanysorozat, úgy látszik, teljesen klasszikus módon, a rímek asszociációs fonalán került Cselényi szövegébe.

Harmadik helyen a ritmust kell említenünk. Főleg a szöveg meglehetősen tiszta trocheusiba áthangolt magyaros ritmusának köszönhetjük, hogy a nyelvi és logikai szempontból hézagos szöveg mégis egységes, szinte hiánytalan hatást ébreszt a szöveget hangosan olvasókban. Ez a ritmus a zeneileg bekötetlen sorokat is a rendszeren belül tartja.

Ez a rendszeren belül tartás a szerepe annak is, hogy a vers szaval párosával jelennek meg a szövegben.

A fogalompárok soronkénti számának a szigorú kötöttsége ugyancsak rendszerszerű: egy-egy sorban csak három, illetve két fogalompár fordulhat elő. (Három szópár csak három esetben, tizenkétszer viszont két-két szókapcsolat.) Ez a szerkezet a szöveg végén magányos szavakra hull szét.

Értelmezésem szerint emlékező szöveggel állunk itt szemben. Nem kifejezetten Cselényi személyes emlékeit, hanem mindnyájunk történelmi emlékanyagát, a második világháború látomásos képeit jelzi ez a vers. A kérdőnévmások reménytelenséget, a jelzők a természet és az ember külső (őrölt) és belső (őrült) lebomlását, a szövegben groteszkül ható szappan hol a szokványos jelentést (ágyak szappan, szappan-rét, fogszappan, rétek szappan), hol az emberekből szappant csináló nácizmust idézik (szappan, szappan-kocsonya). Erre mutatnak a szöveg zenemotívumai Is. Nincs kizárva, hogy a szöveg egy koncentrációs táborban tett látogatás élménye nyomán született. A szö>- vegzáró kinek dativusi kérdőnévmás az érdektelenséget jelképezi, és érdemes tekintetbe vennünk, hogy a verset a céltalanságot jelző minek és a közönyt idéző kinek kérdőnévmás fogja keretbe.

Eddig merészkedtünk elemzéseinkben, s ennyit árul el nekünk Cselényi három különböző időben fogant három költői szövegének nyelve. A Számadás indázó körmondataitól a Rapszódia a bodrogközi szélről című vers viszonylagos mondattani, illetve általános nyelvi egyensúlyán át eljutottunk a 3/2/4 jelzésű szöveg mondattalan és Igétlen-határo- zótlan, tehát mozgástól és kapcsolataitól megfosztott, szabadon lebegő versvilágáig. Jellemzőnek találjuk, hogy az első korszak elemzett versei jelzői, illetve módhatározói karakterűek, s hogy a második Cselényi-korszak szövege igei jelleget öltött. Érzésünk szerint ugyanilyen törvényszerű, hogy a harmadik korszak szövegeiből kihullottak az igék; Cselényi fejlődésének logikájából és költészetünk közös útjából értelmezni lehet ezt a különös tényt. Nem ilyen következetesen, nem ilyen általános nyelvtani következményekkel, de ugyanilyen állapotban állnak előttünk minden fontos csehszlovákiai kortárs magyar költőnk lírai hősei. Igaznak látszik tehát, amit elemzésem bevezető részében, választásom Indokai között mondtam: Cselényi lírájában ugyanazok a folyamatok játszódnak le, mint többi költőinkében, de nála minden jelenség fokozott, már- már túlzó arányokban jelenik meg. Ezt tapasztaltuk, s ezt bizonyítottuk be három versének nyelvi szempontú elemzése során, míg arra a kérdésre próbáltuk megkeresni legalább a részleges választ, hogy milyen a csehszlovákiai magyar líra nyelve, s hogyan tükrözi ez a nyelv nemzetiségi költészetünk belső állapotát.

(Elhangzott Kassán, a Kazinczy Nyelvművelő Napokon)