Irodalmi Szemle, 1981
1981/1 - KRITIKA - Pašiaková, Jaroslava: Irodalmi kapcsolatok tágabb és szűkebb értelemben
Jaroslava Pašiaková IRODALMI KAPCSOLATOK TÄGABB ÉS SZŰKEBB ÉRTELEMBEN A közelmúltban két olyan figyelemre méltó könyv jelent meg Szolvákiában, amelyek jelentősége túllép azoknak az országoknak a határán, amelyekben íródtak. Köipeczi Béla, magyarországi akadémikus Eszme, történelem, irodalom című műve Magyarországon 1972-ben, szlovák nyelven pedig 1980-ban jelent meg Garaj Lajos tolmácsolásában (Idea, história, literatúra). Dr. Rudolf Chmel könyve (Literatúra v kontaktoch) szintén 1972-ben látott napvilágot, magyar nyelven azonban 1980-ban jelent meg a pozsonyi Madách Könyvkiadó gondozásában, dr. Zsilka Tibor fordításában Két irodalom kapcsolatai címmel. Jelentős eseménynek tartjuk, hogy kitűnő fordításban jut a szlovák olvasó kezébe Köpeczi Béla irodalomelméleti munkája, amelyet már német és orosz nyelvre is lefordítottak. Nem véletlen, hogy hosszabb idő elteltével, talán Lukács György jelentős irodalomtörténeti és irodalomelméleti munkái után most ez az alapvető eszmei jelentőségű mű jelent meg elsőnek, amely széles látókörű analízist nyújt, s megkísérli szintézisre emelni az irodalomnak és a történelemnek a közös mozgatóerőit. A szerző áttekintést nyújt a különböző történelmi körűk eszméinek és irodalmának egymásra gyakorolt hatásáról. Bár a mű — ahogy a szerző munkája bevezetőjében is említi — külön-külön foglalkozik az eszmék történetével a történelemtudományban és külön az irodalomtudományban, tanulmányaiban elegyedik mindkét szempont, s ez Köpeczi kutatómódszerének, tudományos beállítottságának egyik jellemző vonása. Az irodalmi iskolák felvonultatása és elemzése során a különböző korokban, mindig az irodalom sajátosságához lyukad ki, miközben azt a tényt is kiemeli, hogy az eszmék többnyire előbb születnek, /meg, s csak aztán hatnak az irodalomra és inspirálják azt. Az egész munkán a világirodalom alapos, megbízható ismerete, de leginkább a felvilágosult, értékelő marxista nézőpont érződik, s vonul végig a legfontosabb szellemi és irodalomtudományi áramlatok kérdéskörén a 18. századtól napjainkig. Nem könnyű feladatot vállalt magára Köipeczi Béla, amikor arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen jelentősége van az eszméknek az irodalomban, és hogy az eszme mi módon nyilvánul meg benne? Az egész mű ennek a kérdéskörnek tudományos fejtegetése, megfelelő bizonyító anyaggal alátámasztva. Köpeczi ugyanis tudja — nemcsak mint Magyarország vezető kulturális dolgozója, hanem mint a különböző hazai és külföldi irodalmi társaságok elnökségének tagja is —, hogy a válasz erre a kérdésre soha nem volt és ma sem egyértelmű. Azt a tényt is megfigyelte, hogy minden irodalmi műből ki lehet bogozni az eszmei, világnézeti töltetet, habár ezt a formalista elemzés módszerének rabságában néhány tudós ma is tagadja. Köipeczi ezekkel a nézetekkel szembe Plechanov egyik tételét állítja, s azt a marxista esztétika egyik alaptételévé emeli, miszerint „eszmei tartalom nélkül nem létezik műalkotás”. E kérdéskörhöz átfogó megközelítési módot választott: az eszmék történetének szemszögéből vizsgálja az eszme, a történelem és az irodalom dialektikus kapcsolatát, miközben az irodalmi mű eszmei beállítottságának fontosságát hangsúlyozza.
