Irodalmi Szemle, 1981

1981/9 - Koncsol László: Egy költői nyelv átváltozásai

fényt deríteni, nemcsak az egyes szófajok eltérő arányát, hanem az igemódokat és az igék jelentéstartalmát illetőleg is, és bebizonyítja, amit a Férfikor szövege puszta hallásra is elárul, nevezetesen azt, hogy nyelve igei, dinamikus karakterű:

,,Villamos vágtat, mintha vad futna, megadón fekszik alá az utca.

Szerelmét adja lány a legénynek: adom magam vad tülekedésnek...”

Vagy a vers egyik legemlékezetesebb részlete szerint:

„Indultam, mint más: virág embernek.

Tövis lettem, mert fagyok neveltek.

Szúrok, ha szúrnak, rúgok, ha rúgnak, nem hajlok se új, se régi úrnak ...”

Jól érezhető a szövegből, hogy a Férfikor soraiban nem tárgyak és tulajdonságok, hanem cselekvések, agresszív dinamikus mozgások csapnak össze, tehát Tőzsér verse nem jelzői, nem is határozói, hanem igei karaktert öltött. (Itt egyébként egy-egy igére csak 1,34 főnév esik, míg a Számadásban ez a szám 1,48. Ha megfontoljuk, hogy a művészetben minden hatás az árnyalatokon múlik, a különbség elég nagy. A döntő mégis az igék minőségében, eltérő dinamizmusában található különbség.)

Visszatérve most már Cselényi Számadásara, miután tisztáztuk versének szófaji jellegét, azt kell megvizsgálnunk, hogy milyen a szöveg s vele egy kicsit az egész első Cselényi-korszak szókincse. Nem az egész szókincs érdekel bennünket, az természetesen korszerű szótári elemekből állt össze, hanem szemünket a vers különös hangulatú szavaira szegezzük, amilyen a kába, a szemerkélgeti, a gyolcsok, a langgyá és a zsarnok szavak. Ezek a szótári elemek több irányba is kitágítják a szöveg terét.

A kába szó, mindjárt a vers első sorában („Ki kába hasonlatokért odaadtam szép ifjúságom”) több jelentést hordoz, pontosabban szólva a szó valamennyi jelentését (kábult, kótyagos; ostoba, dőre) hordozza. A választékos szavak tartományába szokás sorolni, s Cselényire, főleg az ötvenes évek végének Cselényi Lászlójára jellemző volt a szavak jelentésének ilyen tág értelmű, hangulati velejáróit is figyelembe vevő alkalmazása. A szemerkélgeti a szemelgeti ige népnyelvi változata. A gyolcsok szónak önmagában is, de különösen a gyolcs-szemfedő szintagmában szintén régies és népnyelvi jellege van, tekintve hogy a gyolcs ilyen célra már nem használatos. A langy a langyos és lagymatag szó tájnyelvi, régies és költői alakváltozata, s jól példázza, amit a kába szóval kapcsolatban már jeleztünk, hogy az ifjú Cselényi tágította, olykor túl is tágította a szavak jelentését, az abszurdumig tolta ki egy-egy szavának jelentéshatárát. „.. . menekülnék a harc elől, dobnám szemétdombra a kardot, / álmaimat hűsíteném, sósítanám langgyá a harcot” — írta Cselényi a Számadásban, s a három párhuzamos előző cselekvésből (menekülés a harc elől, a kard szemétdombra vetése, forró, azaz harcias, heves álmainak hűsítése] világos, miről van szó a mellérendelt mondatsorozat utolsó tagjában: a harc langyossá, langymeleggé válásáról, mint a hős esetleges alternatívájáról, meneküléséről „a harc elől”. Ez pedig a langy szónak rosszalló árnyalatot is kölcsönöz. A harc langgyá sósítása kifejezés nagyon bonyolult és nem is egészen szerves metafora, csak halvány hangulati alapon áll össze úgy ahogy; a fenntartás nélküli harc az ifjú hős számára édes élmény; ha ellentétes ízt, sósat kever hozzá, a harc enyhül, más szóval lanyhul, langgyá válik. A kard és a zsarnok főnév különböző mértékben, de szintén régies szinonimája a harc (fegyver) és a diktátor főneveknek.