Irodalmi Szemle, 1981

1981/9 - Koncsol László: Egy költői nyelv átváltozásai

„ilyen vagy-e, kérdezgetem én is bizony sokszor magamtól, próbálok egyezni vele, ha lelkiismeret-szavam szól.”

Ismétlem, egyetlen hatalmas, mondatokból, cselekvésekből és állapotokból, illetve bonyolult képekből megépített jelző ez a nyolc sor, s azt igazolja, amit rövid szófajsta- tisztikánk már megmutatott. Azt, hogy a Számadás és az ifjú Cselényi öntudatlan, legmélyebb költői vágya a világ dolgainak számbavétele és minősítése volt. Elsősorban nyilván önmaga meghatározása, betájolása és minősítése a világban.

A Számadás 1957-ben született, s elég egyetlen futó pillantás Cselényi egy másik versére, az 1956-os Alkonyati órára, hogy belássuk, mennyire nem kivételes ez a nyelvi karakter. A Számadás bevezető részét jelzőinek találtuk. Nos, az Alkonyati óra viszont alapvetően határozói, pontosabban módhatározói jellegű szöveg:

„Ólomlábon közeleg az este, nehezen, mintha valaki a hegyek mögül tartóztatná vissza, csöndesen, mint a szélnek fúvott hamu rakódik le az ódon házak közé.

Leköltözött a béke,

mintha lőcslábú bakter gyújtogatná hosszú kampós botjával az utca gázlámpáit: az esti égbolt ezüst vakolatján egymás után gyúlnak a fény-virágok ...”

És így tovább, a vers mondatai, a hasonlatok a módhatározói hogyan?, mi módon?, miként? kérdésre válaszolnak, s így követik a vers lassú és egyszerű cselekményét, , az est fokozatos kibontakozását.

Cselényi nem állt ezzel a jelzői és módhatározói — statikus, megnevező — karakterrel egymagában. Ozsvald Árpád például nemcsak impresszionisztikus, tehát minősítő, hanem leltározó, főnévi karakterű költő is. Összegezve: névszói nyelv az övé is. Első költőnemzedékünk vezéralakja, Bábi Tibor pedig A templomok hideg kövét... kezdetű versben négy névszót (több mint két főnevet és több mint egy melléknevet) akaszt rá minden igéjére; a szöveg 25 igéje mellé 55 főnév, 38 melléknév és 3 számnév sorakozik föl:

„A templomok

hideg kövét koptatja térdük. Megtörtek, fáradtak, megvénültek, nem ízlelték derűs és gondtalan najiok nyugalmát, ízes, édes örömét.

Halál, gond, élet őrli őket, s rajtuk bosszulta meg magát minden érdek, düh, vágy, vak szenvedély, minden korcs, törpe hatalom.

Ott mennek, ni,

vonulnak végeláthatatlan, hosszú sorban, fekete kendők, ködmönök processziója egy roppant koporsó mögött; temetik szüntelen két háború halottait. Ott köztük lépeget apám, anyám, ó, drága, ősz fejek. Mit ér önkínzó, hosszú lázadásom; fáradt, megtört szemükben a temetőkre táguló, fekete láthatár ...”

Gondoljuk meg, hogy mindössze kilenc igét találunk a két idézett szakasz statikus nyelvi elemeinek áradatában!

Egyrészt hogy plasztikusabban lássuk a kérdést, másrészt, hogy tötob költői arcéi föl- villantásával egy kicsit fönt kitűzött célunknak is megfeleljünk, szembesítsük a kapott képet még egy költőnk, a Cselényivel azonos nemzedékbe tartozó Tőzsér egyik versének, a Számadással nagyjából egyidős, 1958-as Férfikornak a nyelvstatisztikai adataival.

A Férfikornak 11 igéje és 97 főneve, 32 jelzője, 6 számneve, összesen tehát 135 névszója van, ez pedig az igék számának gyenge kétszerese. Ez Aigyan nagyjából a Számadás szófajarányának felel meg, de egy finomabb elemzés fontos különbségekre tud