Irodalmi Szemle, 1981

1981/9 - Duba Gyula: Örvénylő idő III.

A rendezők két asztalt tesznek a színpadra, letakarják vörös gyolccsal, és székekei helyeznek melléjük. Itt ül majd az elnökség. A tagság a nézőtérről néz szembe vele.

— A függönyt... — mondta Jeremiás Misa, és mosolygott. — A függönyt jól felkösd, Kismisi, mert ha véletlenül lehull a legdrámaibb résznél, elrontja az előadást!

— Csomóra kötöm a kötelét — nevetett Kismisi.

— Levehetnénk — vélte Varga Zsiga —, fene nagy botrány lenne, ha vita közben lehullana a függöny. Kinevetnék az elöljárókat.

— Úgyis nevetik ... — mondta Kismisi szárazon.

Az öreg Král érkezett elsőnek a feleségével, mindjárt beültek az első sorba. Az öreg Král pipára gyújtott, és a színpad felé fújta a füstöt. A feleségével nem beszélt. Ingujjban volt, de a kalapját a fején hagyta mélyen a szemébe húzva, és mereven maga elé nézett.

Öt órára megtelt a terem. A padsorokban vegyesen ültek középkorú férfiak és asszonyok. Halkan beszélgettek, a szomszédok időnként egymáshoz hajoltak, sokan némán néztek maguk elé. A figyeitnes szemlélő olyan felismerést tehetett volna, hogy furcsa módon senki sem nevet közülük. Láthatóan csupa komoly dolgot mondanak egymásnak, arcukon aggodalom és szorongó várakozás tükröződik. Pedig nem félnek, de mindannyian érzik, hogy ezen a gyűlésen valami komoly dolognak kell történni. Olyan változásnak, ami kivezet a kátyúból. Talán nem is kátyú az már, hanem szakadék. Most kiderül, hogy miért jutottak bele. Ki a felelős? Az emberek nem számon kérni jöttek, csupán tényeket hallani. Megtudni valami biztosat arról, hogy mi történik velük. Mert nem tudják. Élik a maguk lehetséges életét, és úgy tudják, hogy ennék így kell lenni. Megszokták, hogy nem befolyásolhatják, ami történik velük. Már belenyugodtak. De azért szeretnék tudni, miért van így.

Amikor elmondta a szövegét, és néhány dobpergéssel pontot tett a végére, Nagybene elment Nyírő Bélához.

— Gyűlés lesz. Biztosan rólunk is szó esik.

— Elmegyek — válaszolta Nyírő Béla. — Aki nincs jelen, arról akármit mondhatnak, de aki ott van, az megvédheti magát.

— Ha szóhoz engedik jutni — vélte a gazda —, akkor talán ...

Nyírő Béla már a teremben ült a Bakai Jóska apjával, amikor Nagybene érkezett. A gazda nem keresett helyet magának, a falnak támaszkodva állva maradt az ajtó közelében. Kalapban volt, fehér ingben és sötét pantallóban. Cigarettára gyújtott. Nem nézett körül, magányosnak látszott, s olyannak, aki nem akar ezen változtatni. Péter a terem másik oldaláról nézte apját, és úgy látta, mintha az ki akarná magát közösít- tetni a többiek közül vagy, maga közösítené ki magát. Kimutatja, hogy a maga akaratából szívesen félreáll, ha valakinek útjában van. Talán nem jól látom, mondta magában a fiú, talán eltúlzom a dolgot... Tekintetével megkereste Bakai Jóskát és Harangozó Árpit. Az utolsó sorban találta őket, Bíró Isti, a puruttya gyerek ült velük. Sugdolóztak, egyedül ők nevetgéltek a tömegben. Berec Jónást nem látta, sem Atyát.

Mormolt a terem. Mint a forró víz a fedő alatt, halkan, egyenletesen duruzsolt. Labanc Jozsó jött be, a falnak támaszkodott, és szigorúan körülnézett, arcán még látszottak a zúzódások nyomai. Az emberek elkapták róla tekintetüket, ha rájuk nézett. Szürke az arca, pofacsontján enyhén vörös pírban fénylik a bőr. Majd Atya is megjött, meghajolva lépett be az ajtón. Levette sildes sapkáját, és előrement a színpadig. Ott megállt a falnak támaszkodva. Amikor a gazdának kitért, halkan köszönt neki, de nem állt meg beszélgetni, kezet sem nyújtott neki. Péter azonnal meglátta rajta, hogy ő is magányos. Apja mellett a másik magányos ember a tömegben. És ő a harmadik.

Jocóka jelent meg az ajtóban, és rekedt kappanhangon elkiáltotta magát.

— Gyünnek!

A fejek a bejárat irányába fordultak. Az utolsó sorokban ülők felálltak, hogy jobban lá’ssanak. Konárek jött elsőnek, utána a volt komisszár. Évek után újból látták őt a gazdák. Aztán Kis Mihály jött, majd Vašek, a fekete nyomozó, utánuk Polakovič Alexander. A menet végén Jeremiás Andri, az elnök. S a fejek utánuk fordultak, követték őket a tekintetek, ahogy előremennek a fal mellett és elhaladnak Atya előtt. Nem álltak meg mellette, mintha nem vették volna észre. A színpad jobb oldalán felmentek három lépcsőfokon, és eltűntek a függöny mögött, mely a feljáratot takarta. Nemsokára Konárek Juró megjelent a színpadon, nyomában a járási vezető és a többiek.