Irodalmi Szemle, 1981

1981/9 - Duba Gyula: Örvénylő idő III.

Elhelyezkedtek az asztalok mellett. A fekete nyomozó nem ment fel velük a színpadra, leült az első sorban a feljáró lépcsője előtt. Akkor jött be az ajtón Berec Jónás Kalmival. Kalmi részegen dülöngélt, pislogva csuklott, és kábán szétnézett a teremben. Berec Jónás a hátsó sorhoz vezette, és leültette, maga is melléült.

Az arcokon most már csak a feszült várakozás látszott. Minden fej előrenézett. Kalmi szuszogott és fészkelődött, izzadva Berec Jónás felé fordult, és mély hangon megkérdezte: — Mi lesz itt? — Most hallgass, te bolond! — bökte könyökkel oldalba Berec Jónás. Bakai Jóskáék nevettek.

Jeremiás Andri nyitotta meg a gyűlést, röviden bemutatta a vendégeket. A volt komiszszár bólintott neve említésére, de nem állt fel. Először nézett szét a rámeredő arcokon, talán ismerőst keresve. De arca komoly maradt, tartózkodása nem engedett fel. Nyírő Bélát nézve egy pillanatra elidőzött rajta a tekintete, Atyára alig pillantott. Vašek felállt, amikor a nevét mondta Jeremiás Andri.

— Tapsolj, Kalmi! — súgta Berec Jónás a részeg legénynek. Kalmi öblösen összeverte a tenyerét. Mintha magányos lövések dördültek volna a várakozás csendjében. Az emberek hátranéztek, a járási vezető Konárek Juróhoz fordult, és kérdezett valamit. Vašek elvörösödött. Mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy Kalmi tapsa nem udvarias gesztus, még kevésbé a lelkesedés megnyilvánulása, hanem kihívás, a lázadás jele. A lázadás és rendbontás csírája már az is, hogy részegen jött a gyűlésre, pontosabban Berec Jónás hozta magával, mivel bizonyára tervei vannak vele. Mindenki megérezte, hogy így van, s ennek a tudata feszültséget teremtett a teremben. Kalmi kihívó tapsa nyilvánvalóvá tette, hogy a teremben ellenfelek állnak egymással szemben.

— Elég, Kalmi — mondta halkan Berec Jónás, mire a legény tenyere utolsót csattant. — Meghallgatjuk, mit mondanak nekünk.

— A nagyokosok — vihogott Bíró Isti, a puruttya gyerek.

Atya nyugtalanul feléjük nézett, arca rosszallást fejezett ki, az első megnyilvánulása annak, hol áll, mondta magában Péter; hát a Berec Jónás oldalán nem áll, de a színpadra sem ment fel. Nem hívták, magától pedig nem ment fel, de miért nem hívták? A tanító nem tudta, hogy Atya a vezetőségi gyűlésen sem volt.

A váratlanul beállt csendben a volt komisszár kezdett beszélni.

— Ismerem ezt a falut... — Így kezdte mondanivalóját, már felállt, úgy beszélt. Folyékonyan, komolyan beszélt. A társadalom nagy eszmék szolgálatába állította erőit. Nem önzetlenül, hanem a saját érdekében. Jobb életet akar biztosítani az embereknek. Falun a jövő útja a gépesítés és a nagyüzemi gazdálkodás. A kis parcellák és a kézi munka kora lejárt. A gépeket csak nagy táblákon lehet kihasználni. Ezért kellett szövetkezetesíteni, összeszántani a földeket, és a nagygazdaságnak megfelelően megszervezni a munkaerő-elosztást. A változásoknak elméletileg erkölcsi következményei is lehetnének: ha minden közös, az emberekből kivész a kapzsiság, az önzés és az individualizmus érzése. A közösségi érzés majd a közös érdeket helyezi előtérbe, és mindenki rádöbben, hogy ha jól akar élni, úgy kell dolgoznia, hogy más is jól éljen. Mert a szocializmusban vagy mindenki jól él, vagy senki nem él jól, mert nemcsak a munka közös, hanem a kitermelt javak is közösek ...

Őszintén beszél, gondolta a tanító, hiszi, amit mond. De igaz-e? Én már hiszem, hogy igaz, mert megtanultam, miért igaz. De aki nem tanulta meg, hogyan higgye el?

Én is így tudtam, mondta magában Atya, amióta gondolkodom, mindig így tudtam ezeket a dolgokat. Hittem is bennük, és ragaszkodtam hozzájuk, az életemet tettem kockára értük. De néhány éve már nem látom olyan biztosnak, hogy mindez igaz. Hogyan higgyem, hogy igazat mondasz, komisszár, ha zuhanunk. Komisszár, magad is látod, hogy zuhanunk, nem emelkedünk!

Csend maradt a komisszár beszéde után, maguk elé néztek az emberek.

— Tapsolj, Kalmi — Búgta Berec Jónás, és a legény összeverte a tenyerét. Néhányan zavartan vele tapsoltak, a vörös képű ember zordan vigyorgott.

Akkor Nyírő Béla kért szót.

— Az elvtársnak igaza van... — Lassan beszélt, rövid szüneteket tartott, a torkát köszörülte, és látták, hogy erősen gondolkodik. — Az eszme szép. Okos elgondolás, hogy minden ember egyenlő legyen. Az eszmék sokszor szépek, de a kivitelezésük bepiszkíthatja őket. A vallás eszméi is szépek, a tízparancsolat igaz emberi törvény. De hát ki tartja be? Az emberek templomba járnak, s közben csalnak, hazudnak és lopnak,