Irodalmi Szemle, 1981
1981/1 - KRITIKA - Alabán Ferenc: „Induló balra”
kutatások elvetik azokat a nézeteket, melyeknek hívei nem fogadják el a művészi valósághűség tágan értelmezett kritériumát, és igyekeznek úgy értelmezni a szocialista realizmus fogalmát, hogy azzal indokolatlanul beszűkítik a lehetőségeit. A realizmusban és azon belül a szocialista realizmusban a művészi tudat új típusát látják, olyan alapvetően új esztétikai rendszert, mely történetileg nyitott az élet sokoldalúbb megismerésének és valósághű ábrázolásának kérdésében. A szocialista realizmus nyitva áll a társadalmi élet törvényszerű fejlődésének objektív megismerése —, következésképpen azon művészi formák számára is, melyekben ez a fejlődés kifejeződik. Itt kell látnunk annak a valós lehetőségét is, hogy a szocialista realizmus képes integrálni a múlt és a jelen más művészeti irányzatainak a kifejezőeszközök terén elért vívmányait. Űj műfajok teremtődtek (agit-prop színház, sza- valókórus, dokumentumregény, dokumentumdráma), régi műfajok újraértékelődtek és megújítódtak (inetellektuális fejlődésregény, marxista gondolati líra, tézisdráma stb.]. Fontos eredménynek számít az irodalom új szervezeti formáinak, az alkotó több és másfajta funkciójának kialakítása, valamint a marxista irodalomkritika, irodalomelmélet szerepének növekedése is. Elsősorban a tömegkommunikációs eszközö'k [auditív és vizuális appercepció) hatására új műnemek és műformák keletkeznek, új formák alakulhatnak ki a sajátos kulturális hagyományok (Afrika, Latin-Amerika) és a marxista eszmeiség találkozásából, új alakulatok jelentkezését figyelhetjük meg a dokumentum és regény, történetírás és szépirodalom, filozófiai esszé és költészet, dráma és vitairat sajátos keveredéséből, egymásra gyakorolt hatásából is stb. A szocialista realista ábrázolásmód szempontjából húsz-huszonöt évvel ezelőtt egyértelműen negatívan ítéltek meg minden olyan alkotót, akik valamilyen kapcsolatban állt a modernizmussal, sőt eleve olyan jelenségekhez tartozott, mint a húszas-harmincas évek (baloldali) avantgarde áramlatai. A problematika megítélésié azóta árnyaltabbá vált, noha még ma is azok a viták a legélesebbek, amelyek a szocialista realizmusnak a modernizmushoz való viszonyáról folynak. Korunk kiélezett eszmei harcának megnyilvánulása, hogy a modernista, sokszor szélsőségesen abszurd, az emberi személyiséget gyakran degradáló ideálokkal a szocialista realizmus humanista eszméket állít szembe. Az új szocialista irodalom, mint egy nagy szintézis irodalma alakult ki objektív történelmi fejlődése során — abban az értelemben is, hogy mélyen behatolt a társadalom szociális és szellemi életének törvényszerűségeibe, és abban az értelemben is, hogy örökölte a művészeti haladás minden eredményét. Az új, szocialista emberfelfogás az olyan ember képe, aki felismeri a történelem reális menetét és kész aktívan harcolni a humanista eszmék győzelméért, sok haldó művész számára bizpnyult közelállónak, felelt meg a kereséseinek, elképzeléseinek. Az Induló balra című kötet, mely összegező jellegét és fontosságát tekintve nemzetközi viszonylatban is egyedülálló az elemzett témakörben, demonstrálja, hogy az utóbbi évek irodalomtudományi kutatásai a korábbiakhoz képest már lényegesen többet foglalkoznak a világméretű jelenséggé nőtt szocialista realizmus helyzetével és a szocialista világirodalom perspektívájával. Bizonyításra kerül az is, hogy a szocialista irodalom már sok nemzet irodalma, és hogy a szocializmus új irányt szab mindegyik nemzeti irodalom fejlődésének; az egyes nemzeti irodalmak fejlődése az egész szocialista kultúrát gazdagítja. Alkotó törekvéseiben a szocialista irodalom a múltra és a jelenre figyel, de a jövő felé is irányul, mely nyitva áll művészi kísérletei és kiteljesedése előtt, hogy aktívan részt vehessen az élet és az ember tökéletesítésében. (Kossuth Könyvkiadó, 1979)
