Irodalmi Szemle, 1981
1981/9 - Mács József: Égig érő palatábla
szilváé. Magának köszönheti korai halálát. Az orvos műtétet ajánlott. A nyakán volt öklömnyi daganat. Olyan keményen ült az ádámcsutkáján, mint földben a szikla. Ha hallgat az orvosra, és elmegy Miskolcra, hagyja megműteni magát, most is él. Úgy volt, hogy megy. Az öccse kísérte volna. Ö nem mehetett el az üzletből. Jött is a fivére a megbeszélt napon a városból, ahol pénzügyi altiszt volt a magyar világban, s haszontalanul vissza is utazott. Akit kísért volna, a nővére, meggondolta a dolgot. Nem vállalta az utazást és a műtétet. — Nézd — mondta akkor az emberének —, két gyermekünk van. Mi lesz veletek, ha a műtőasztalon maradok? Ez negyvenegyben volt, s aztán még tizenöt évet élt. A bazedovos daganat megtámadta a máját és végzett vele. Nyújtózkodik, kapaszkodik feljebb, egyre feljebb a létrán az öregember. Testét át- meg átjárja a hőség. Ingén átüt a veríték. Csalódott arcot vág. Nem gondolta, hogy ennyire nehezére esik a kapaszkodás. Ropog a csontja, és már hasogat a fájdalom a hátában, oldalában. Megéri az erőlködés? A végén nem lesz sehol a palatábla. Kidobódott régen. Persze jobb erről a helyszínen meggyőződni. Ez azonban nem megy könnyen. Mint ahogy az élet sem. Az is az értelmes és a fölösleges erőlködésekben telik el. Erőlködő akarás volt az új ház felépítése is. De hozzáfogott, mert azt remélte, hogy így majd otthon tartja valamelyik fiát. Nem marad egyedül öregségére. S mi lett az erőlködés vége? Az égvilágon semmi. Mind a két fia messze repült a fészekből. Az idősebbel sok baja volt. Beíratta gimnáziumba, és aztán cipelte erre-arra, mint macska a köiykét. Három osztályt járt Rimaszombatban, a háborús években, a negyediket meg már nem volt hol járnia, a háborút vesztett ország gyermeke előtt bezárták a kaput, s elkezdődött az ide-oda járás kálváriája. Vitte a fiát szlovák szóra, de két-három hónapot sem bírt ki az idegen helyen, hazaszökött. Mit kezdhetett három gimnáziumi osztállyal? Semmit. Szerencsére a harmadikos gimnazisták szüleit behívatták a szlovák gimnáziumba, és a volt osztályfőnök azzal állt eléjük: — Emberek, ha írásban kötelezik magukat arra, hogy a gyermeküket Magyarországon taníttatják tovább, akkor az igazgatóság azonnal kiállítja számukra a negyedik osztályos bizonyítványt! így vásárolt a fiának aláírásával egy gimnáziumi osztályt, s ebből megint csak bonyodalmak következtek. Negyvenhét őszén átszökött gyermekével Magyarországra, és beíratta a Sárospataki Református Tanítóképzőbe. Két évig ott tanult, s kétszer állt bíráság előtt tiltott határátlépés vádjával. Miskolcon járta a harmadik osztályt, mert Patakon hirtelen és váratlanul megszűnt a népi kollégium. A Lévay József Gimnáziumban, amelynek pedagógiai tagozata is volt. A fia annyira belehabarodott akkor Lévay József Mikes című versébe, hogy egész nyáron azt szavalta, egyik versszakát még most is tudja fejből. Egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger habja felett futó szél zúgását — Egyedül, egyedül A bujdosók közül Nagy Törökországban!... Ha csak itt nem lebeg sírjában nyugovó Rákóczinak lelke, az eget csapkodó Tenger haragjában! Miskolcon érték utol a csehszlovák hatósági szervek. Fölvették a nevét a közös útleve- lesek listájára, amiből megint az a baj származott, hogy a fia csak Szobnál léphette át a határt, rettenetesen nagy kerülővel, holott Miskolc légvonalban hatvan kilométerre volt a falujához. Ennek is vége lett aztán, amikor a magyar iskolák kapuit megnyitották. Pozsonyban érettségizett a magyar pedagógiai gimnáziumban. Jelenleg is ott hivatalnok. Magyar nőt vett feleségül, nincs gond az unokákkal. A másik fia egyszerűbb utat járt, mégis messzebb sodródott. Parasztnak született, élt-halt a földért, de nem volt annyi holdja, hogy abból élni lehetett volna. Mikor a szövetkezet megalakult, mondta a gyerekének, most már lesz földje, de csak kelletlenül húzogatta a száját, nem ízlett neki a közös munka. Egy napon fölült a vonatra,
