Irodalmi Szemle, 1981

1981/1 - KRITIKA - Alabán Ferenc: „Induló balra”

A szocialista realizmus kialakulása a nemzeti irodalmakban című rész áttekintést nyújt a szovjet, német magyar, bolgár, cseh, szlovák, lengyel, jugoszláv, francia, angol, amerikai, japán, kínai, spanyol és latin-amerikai irodalmakban lezajlott történeti fejlődésmenetről, amelynek során az egyes nemzetek munkásmozgalmának forradalmasodá- sával párhuzamosan az össznemzeti irodalmakon belül kibontakozott és megerősödött a szocialista irodalom. Újszerűnek ítélhető, hogy a tanulmánykötet túllép Európa határain, s megfelelő számú bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy a munkásmozgalom felszabdulásáért vívott harcainak — sajátszerű feltételek között és különböző formákban a proletár, illetve szocialista irodalom is nyomába szegődött.

A soknemzetiségű szovjet irodalom (L. I. Tyimofejev és G. J. Lomidze tanulmánya), amely elsősorban a Gorkij és Majakovszkij által meghatározott úton indult el, különleges helyet foglal el az említett sorban. Ösztönzést adott világszerte és központi részét képezi ma is a szocialista világirodalomnak. Nemzetközi szocialista irodalmi viszonylatban fontos helyet foglal el a német irodalom is (A. Klein értekezése), mely mintegy transzmissziós szervként kapcsolt be a közös fejlődésbe számos közép- és nyugat-európai irodalmat. A magyar proletár irodalom jellegzetessége (Illés László írása), hogy a Tanácsköztársaság küzdelmeiben szerzett tapasztalatokkal rendelkezve az írók, főként az emigrációban, részt vállalva számos nemzet irodalmi mozgalmában, bizonyos értelemben vezető szerepre tettek szert a nemzetközi proletár irodalom szervezésében is. A magyar szocialista irodalmi egység létrejöttének hosszadalmas és bonyolult folyamatában alakító és segítő erőként van jelen az antifasiszta művészi magatartás egész irodalmat átfogó ereje. A cseh és szlovák szocialista irodalom fejlődését (Štäpán Vlašín, ill. Miloš Tomčík összefoglalása) szem előtt tartva hangsúlyozhatjuk, hogy ezen irodalmak bonyolultabb képeikben sem veszítették el a haladás, demokrácia, a társadalom szocialista átalakulásának gondolatát, hogy szellemi értékük túllépte a művészet területét és céljaiban azonosult az új társadalmi valósággal.

A forradalmi írók második nemzetköizi konferenciáján (Harkov, 1930) joggal jelenthették ki, hogy a proletár irodalom nemcsak a nyugati, hanem a keleti országok kulturális haladásának is fontos tényezője. E konferencia határozata világviszonylatban is fejlett irodalomnak nevezte a japán proletár irodalmat. Többnyire japán közvetítéssel később több más keleti nemzet irodalmában, így Kínában is kialakult a forradalmi demokratikus, végül pedig a proletár forradalmi írásművészet. Az Egyesült Államok szocialista irodalmának kialakulásában és fejlődésében az eredmények, a nemzet sajátos viszonyainak megfelelően, csak több éves eltolódással jelentkeztek. A burzsoá kritika a jelenben is arra törekszik, hogy kirekessze a szocialista irodalmat a nemzeti művészeti hagyományokból. Megjegyezzük még, hogy az Egyesült Államokban vagy Japánban, akárcsak más nem szocialista országban, a marxizmus klasszikusainak esztétikai megállapításai jóval később kerültek be a tudományos közgondolkodásba, mint fontos közgazdasági és filozófiai munkáik.

Nem szükséges érintenünk a kötetben minden elemzésre kerülő nemzeti irodalom problematikáját. Az első világháború vége felé, főképp azonban a NOSZF világméretű hatására, egy új társadalom felépítése során kibontakozott szovjet irodalom példájára értek meg annak az irodalmi forradalomnak nemzeti és egyben nemzetköizi feltételei, amelynek során a húszas-harmincas években nagy erővel kifejlődve törvényszerűen került előtérbe a szocialista realizmus, mint a szocialista irodalom vezető alkotőmód- szere.

A tanulmánykötet harmadik nagy témaköre a Nemzetközi írószervezetek és a szocialista világirodalom kérdésével foglalkozik. A forradalmi írók nemzetközi szervezetei (Proletkult Ideiglenes Nemzetközi Irodája, Forradalmi írók Nemzetközi Szövetsége, Nemzetközi írószövetség a kultúra Védelmére), de főleg a haladó írók első nemzetközi egyesülete, a Clarté (1919) megalakulásával és működésével egyidejűleg szorosabbra fűződtek a nemzetközi kapcsolatok nemcsak a demokratikus, hanem a polgári írók között is.

A Clarté-mozgalom, létrejötte után igen hamar, nemzetközi jelleget öltött, számos európai országban alakultak meg különböző csoportjai. Vezető szervének tagjai között találjuk Henri Barbusse-t, Anatole France-t, Thomas Hardyt, H. G. Wellst, Stefan Zweiget is. A vezető csoport tevékenységében Rabindranath Tagore, Bemard Shaw, Bertrand Russel, Heinrich Mann, Nazim Hikmet és mások is részt vettek. A csoport