Irodalmi Szemle, 1981
1981/1 - KRITIKA - Alabán Ferenc: „Induló balra”
szak, melynek gazdag termeléséből irodalomtörténetileg és esztétikailag is maradandó értékű művek emelkednek ki, s képezik jelenkori irodalmunk megbecsült hagyományait. A Szocialista forradalom és világirodalom című fejezet tanulmányai az Októberi Forradalom sorsfordító hatását világítják meg, s a világirodalmi folyamatok és nemzeti irodalmak kölcsönhatásait elemzik. A világirodalom (Weltliteratur) programadó goethei fogalmának meghatározása az eltelt évtizedek során több változáson ment keresztül. A fogalom sokféleképpen értelmezhető; az irodalomelméleti kézikönyvek háromféle értelemben is használják. Manfred Naumann tanulmányában így közelíti meg a világirodalom fogalmát: „Egységes, szinte a világtörténelem fölött lebegő világirodalomról szó sem lehet. Inkább különböző nemzetközi irodalmi folyamatok léteznek egymás mellett.” A világirodalomban tehát olyan, egymással kapcsolatban álló mezőnyö'k vannak, amelyek természetük szerint különböznek egymástól, legalábbis ami a képviselt művek tartalmi és formai jegyeinek sokaságát illeti. A művek esztétikai sajátosságában azonban mindig valami általános (az emberi nem és az egyén lehetőséged, az emberi lét történelmi értelme stb.) is kifejezésre jut, ami a világirodalom fogalmának vitatott, sokféleképpen értelmazhető meghatározását újszerű aspektussal bővíti. A szocializmus világtörténelmi realitása következtében a világirodaimon belül kibontakozott szocialista eszmeiségű áramlat oly mértéket öltött, hogy a kutatás premisszájává vált. Ennek következtében a világ irodalmának jelenségei ma már egyre inkább a szocialista világirodalom pozíciójáról szemlélhetők teljes realitással. A szocialista világirodalom nem szakítható el a világirodalom egészétől. Rész és egész egyszerre, ui. autonóm voltában is része egy magasabb egységnek. A szocialista világirodaimat a világirodalom sajátos metszeteként is értelmezhetjük, ahol elsősorban eszmei kritériumok alkalmazásáról van szó a világirodalom egészéből való válogatás során. E téren figyelemre méltóak Szabolcsi Miklós fejtegetései és tisztázó jellegű meghatározása is: „A szocialista világirodalom olyan értékes művek összessége, amelyekben a művészi tapasztalat a külső és belső valóság és marxista világnézet alapján szerveződő művészi világkép közvetítésével realizálódik művé ... Az eszmeiség a műben egy bizonyos közvetítőhálózaton keresztül érvényesül; az eszmei tényezők hatnak a művész világnézetére, ez részét képezi világképének, amely megszűri a tapasztalt valóságot. Az eszmeiség és a mű között ugyanakkor egy másik sajátos háló feszül, irodalmi formák, műfajok, hagyományok érzékeny mezője, amely befolyásolja az eszmeiség által alakított valóság kifejezési lehetőségeit.” A szocialista világirodalomhoz tartozik ugyanakkor azoknak a szervezeteknek és intézményeknek összessége is, amelynek tagjai a szocialista világnézet alapján állnak, és amelyek szocialista eszmeiségű művek alkotását tartják célúknak. Más szemszögből nézve: a szocialista irodalom jelentős művek, valamint az ezeket kísérő elméleti-kriti- kai tevékenység, s végül a mindennapi politikai vagy agitációs munkát szolgáló átmeneti művek együttese is. A szocialista Irodalom egyik jellegzetssége, hogy szerkezetén belül a teória, a kritika jelentősebb szerepet játszik, mint más irodalmi irányzatoknál. E problémakör azonban pillanatnyilag még megoldatlan, új tudományos feladatra utal: a szocialista művelődés és kultúra történetének megírására, melynek keretébe illeszkedik be a szocialista irodalom története. Az utóbbi években a szocialista országok irodalomtudományára jellemző az érdeklődés az összehasonlító munkák, az irodalmi jelenségek és folyamatok komplex kutatása iránt. Ösztönzi az ilyen jellegű kutatásokat, hogy mind szembetűnőbbek a testvéri népek kultúrájának közös vonásai a mindennepi életben, a művészi alkotás gyakorlatában és a kultúra sokféle társadalmi megnyilvánulásában. Ismeretes, hogy menyire közel áll egymáshoz a szocialista országok néhány irodalmi jelensége, így például a „regényfolyamok”. Szembetűnően közös vonások fedezhetők fel például Marie Pujmanová, Mihail Sadoveanu, Anna Seghers, Miroslav Krleža bizonyos műveiben. Megfigyelésre és összevetésre egyaránt jó alapot adnak a II. világháborút és az antifasiszta ellenállási mozgalmakat vagy a munkásosztály harcának forradalmi hagyományait megörökítő alkotások is, melyek ugyanakkor eszmei, esztétikai és etikai közösségeik kutatásainak lehetőségét is hordozzák. Megfelelőek erre a célra mind az összehasonlító-történeti, mind az összehasonlító^tipológiai, mind a rendszertani elemzés módszerei.
