Irodalmi Szemle, 1981

1981/8 - FÓRUM - Csanda Sándor: Válasz Fried Istvánnak a Fábry-levelezésről írt kritikájára

Fried elhallgatja, hogy a levelek bizonyos időrendben is vannak: Sziklayval azért kezdődik, mert vele a húszas évek elején levelezett, s szakított, de idővel egyre inkább baloldali irányban szűkült levelezési kapcsolata, s nem véletlenül van a végén Dömötör Teréz, Sándor László és más kommunista írók, mert velük már a népfrontpolitika idején levelezett, amikor már az elsőkkel nem érintkezett. (Amint Simon Zoltán meglátta, egyre inkább dogmatikus türelmetlenség, baloldali radikalizmus uralkodik el levelezésében is, időrendben nézve). A levelek Fried javasolta időrendi összekeverése kaotikussá tenné az egész kötetet. Fábry a húszas években Sziklayt balról támadja, a Kassai Naplóval cikkei közléséről, Földes Sándorral a marxizmusról, kommunista magatartásról, Krammerrel a humanizmusról, Sebesivei annak drámájáról levelez, s mindezek egybe- keverése teljesen megszakítaná az összefüggéseket, kaotikussá tenné az anyag áttekintését, s a Fried kifogásolta oda-vissza lapozás többszörösére nőne, míg így (ahogy hozzáértőbb recenzensek megállapították) regényes olvasmány. Földes leveleinek jó részét nem is lehetne pontos időrendbe sorolni, mert nincs rajtuk dátum.

Szinte elképesztően félrevezető és logikátlan Fried legtöbb kifogása. Sebesi Ernővel kapcsolatban ezt a megjegyzésemet kifogásolja: „Haláljátéka 1976-ban jelent meg.” Megjegyzi, hogy az Oj Aurora (dilettáns, kerszoc. almanach — Cs. S.) már előbb közölt belőle egy részletet. De hát minden filológus és könyvtáros az egész mű könyvben való kiadását tekinti első megjelenésnek. (Az Irodalmi Szemlében közölt részleteket sem tekintjük a Madáchban megjelent könyvek előző kiadásának.)

Vegyük sorra Fried további észrevételeit. Az előszóban nem helyesli ezt: „A leveleket egyébként nem lehet olyan szó szerint venni, mint a nyomtatásra szánt dolgokat”, mondván, hogy bezzeg Kazinczy ... De hát Kazinczy fennkölt stílusban levelezett, ebben a levelezésben pedig hemzsegnek a sértő kifejezések: Földes Móricz Zsigmonddal való találkozásáról írja: „Ilyen buta embert még nem láttam”, másutt: „Mécs egy rothadt hulla” (Szalatnai). Az ultraradikális írók bizony nem kimondottan irodalmi leveleket írtak, hanem olyanokat, mint a közönséges emberek (Földes még közönségesebbeket), s ilyen véleményeknek irodalomtörténeti szempontból kevés az értéke. Egyébként is maradt a kötetben számos goromba, alkalmi kijelentés. A „néhol szükséges” pontozást is meg kellene magyaráznom Fried szerint. Ezek egy része irodalompolitikai okokból a Kiadóban lett kipontozva, más része viszont könnyen érthető a szövegösszefüggésből: ahol valami rosszat írnak egy íróról, s ez nincs bizonyítva, ott feleslegesen kompromittálnánk az (esetleg élő) írót. Egyébként a levelekből a személyességet nem szűrtük ki, ez képtelenség is volna, hiszen elejétől végig tele vannak bizalmas, baráti közlésekkel, amelyekből sokkal inkább meglátszanak Fábry életének viszontagságai is, mint bármely más kiadványból. Pl. Földes gyakran ad tanácsokat neki, mit csináljon tengődő szatócsboltjával, beteg anyjával, nővérével, mit főzhet legegyszerűbben, s még a lapoknál levő honoráriumait is hozzá utaltatja, hogy írónk kilábaljon pénzügyi nehézségeiből. Ha Fried figyelmesen olvasta volna a néhány ezer jegyzetet, amelyek főként irodalom- történeti szempontból magyarázzák a leveleket, szinte valamennyi kifogására feleletet talált volna.

Nézzük a továbbiakat: „Teljesen félreérthető a 276. lapon Győry Dezső »újarcú ma- gyarok« regényéről szólni, hiszen ezúttal a 278., 299. és 305. lapon — helyesen — Győry Dezsőnek az Irodalmi Szemlében folyamatosan megjelent visszaemlékezéseiről van szó, s nem 1927-es verses kötetéről.” Persze, hogy nem, Fried itt két csúnya lapszu- sát akarja a szerző nyakába varrni. A nevezett lapon ugyanis nagybetűvel, Az névelővel kezdődik a visszaemlékezés címe, mint valamennyi kiadványban a mű címe. Miért hagyja ezt ki, ha erre építi kifogásait? A másik: a kis betűvel írt újarcú magyarok semmiképp sem verscím, hanem mint a visszaemlékezésből is kitűnik, a kezdő sarlósok csoportja. Illett volna elolvasni Győry írását, mielőtt kritikai íróként hivatkozik rá. Sajnos, Fried kritikája hemzseg az ilyen félremagyarázásoktól. Ha már kifogásolja, tudhatná, hogy a sarlósok (legutóbb pesti kiadványukban is emlegetik) magukat nevezték újarcú magyaroknak, s kongresszusi kiadványuk alcíme: Az újarcú magyaroktól a magyar szocialistákig (A Sarló jegyében, 1932). Az olvasó ismeri a helyesírási szabályt: a verskötet címét nagy kezdőbetűvel írjuk.

Nem tudom, milyen szándékkal, többször is ellenpéldaként idézgeti velem szemben Sugár könyvét, pedig rájöhetett volna, hogy mi összhangban dolgoztunk még a Gaál- levelezés kiadása előtt (azóta is tucatjával váltjuk a közös munkánkkal kapcsolatos