Irodalmi Szemle, 1981

1981/8 - FÓRUM - Csanda Sándor: Válasz Fried Istvánnak a Fábry-levelezésről írt kritikájára

sítást, amint ezt pl. a Földes-levelek előtt és másutt is megjegyzem. A levelezésről ugyanis egész kötetnyi saját levelezésem gyűlt össze: a kevésbé világos összefüggésekre, célzásokra vonatkozóan információt kértem Fábrytól, Balogh Edgártól, Sándor Lászlótól, Kovács Károlytól, Tamás Aladártól és szinte minden élő levelező partnertől. Ezek jó részének tényeket közlő anyaga bekerült a jegyzetekbe. Számomra is fontosak lettek volna a Fábry-levelek, de többségükre már csak a válaszlevelekből lehet következtetni. (Pl. Földes gyakran idézi tartalmukat.)

Dokumentumként felhasználtam a levelek számos részletét még 1960-ban, amikor Szabolcsi Miklós megbízott az Útról szóló tanulmány megírásával (1. Tanulmányok a magyar szoc. irodalom történetéből, I. k.). E tanulmányt még kéziratban elküldtem Fábrynak és Balogh Edgárnak, akik néhány részletet kiegészítve mondtak véleményt. Balogh Edgár megírta, hogy ez is ösztönözte őt a Hét próba megírására, s kölcsön is kérte a levelek másolatait. Idézem leveléből: „Nagyon fontos és szép, hogy három évtized múltán újra elénk mereszted mindezeket a dolgokat, a csehszlovákiai magyar baloldal indulását. A felvettek bekötése a kor egészébe majd úgyis elkövetkezik.” (Ez utóbbi feltehetően a Hét próbában történt meg.) A levelezést később is felhasználtam dokumentumként számos Fábry Zoltánnal kapcsolatos tanulmányomhoz (1. Cs. S.: Fábry Zoltán, Madách, 1980). A Fábry—Sziklay Ferenc levelezést értékelve (I. Sz., 1973/9.) az utóbbinak az álláspontját tartom helyesnek a Kazinczy Társasággal kapcsolatban.

Mindezek után meglep, hogy éppen egy irodalomtudományi szaklapban közlik Fried István rendkívüli tájékozatlanságról tanúskodó kifogáshalmazát (ItK, 1981/1). Mint alább kimutatom, a cikkben rengeteg a lapszus, s jó részük nemcsak a Fábry-életmű hiányos ismeretéből, hanem pl. a helyesírás félremagyarázásából, s közismert anyagok nem ismeréséből származik. A régebbi írásoknak a széles olvasóközönség számára való újrakiadása a mai helyesírással történik az egész magyar nyelvterületen. S nemcsak a XX. század eleji szövegeké, hanem a XVI—XVII. századiaké is, amikor pedig egészen más volt a helyesírás (1. a Magyar remekírók sorozatot, Szépirodalmi Kiadó). Ezt az általános kiadói gyakorlatot Fried súlyos hibaként az én nyakamba varrja, s összekeveri a stílussal. (Fábry is mai helyesírással adta ki másodszor régebbi műveit.) Lássuk elvi jelentőségűnek vélt kifogását: „Apróságnak tetszik, de a sajtó alá rendezőnek a kort nem értő magatartásáról tanúskodik. .. Súlyos hiba. Szántó György, Fábry Zoltán és mások 1920-as évekbeli expresszionizmusához szervesen hozzátartozott helyesírásuk mikéntje (sic!). Szavak egybe és külön írása, a pontok, a kettőspontok, a kérdő- és felkiáltójelek együtt, a pontosvesszők stb. stílusértékűek! Az íráskép a mondanivaló hordozója náluk (és nemcsak náluk).” Amint az elemi iskolában tanítják, a helyesírás a betűkre vonatkozik, ezeknek semmi közvetlen kapcsolatuk nincs a hanggal (a cs-t a magyarban régebben többféleképp írták, de az a kiejtésen mit sem változtat). A kettőspontok és az írásjelek a régi helyesírásban is megvoltak, ezeket nem is lehet átírni. A helyesírás „mikéntje” itt egyetlen esetben sem tartozik sem az expresszionizmushoz, sem más stílushoz; a stílust érintetlenül hagytuk. Az expresszionisták szóösszevonásainak, szóképeinek helyesírását pedig nem változtattuk meg. Ezek valójában új fogalom- alkotások, pl. Fábry „emberirodalom”, „szellemember” kifejezései nem úgy keletkeztek, hogy találomra összeírt két szót: az első nála az expresszionizmust, a másik az írót vagy értelmiségit jelenti. A mai helyesírás a leveleskömyvben azt jelenti, hogy az első világháború idején írt levelező lapjain pl. a harcz szót harcnak írjuk át, a Popoff, Dimitroff neveket pedig a mai szabályok szerint: Popov, Dimitrov. A stílusalakzatokat meghagytuk. Szántó Györgynek nem volt külön helyesírása, hanem vak lévén, gépen írva is gyakran összekeverte a betűket, amint egy helyen megjegyezzük, Dicsa asszonynak írja Kaczér Dina nevét. Az érthetőség kedvéért csak ilyen elírásokat javítottunk (nemcsak az összeállítók, hanem a kiadó szerkesztői is). Ezek után mi lehet a vélemény az ilyen „hibalajstrom” elfogultságáról, ha Fried a többezer hasonló kiadványban nem vette észre ezt a „súlyos hibát”?

Fried másik általános kifogása, hogy „levélírók szerint bontva” közöljük a leveleket, s nem időrendi sorrendben. Itt először a „bontva” kifejezés sántít, mert ezek a levelek ilyen egységben találhatók a hagyatékokban (pl. Sziklayé a Széchenyi Könyvtárban, Fábryé Varga Béla elrendezésében). A levelezés-kiadásban valóban szakértő Sugár Erzsébet külön megdicséri ezt a módszert, mert szervesen következik az anyagból.