Irodalmi Szemle, 1981

1981/8 - ÉLŐ MÚLT - Révész Bertalan: Czuczor költői fejlődése az 1820-as évek második felében

teremtették az anyagi alapjait. Az Akadémia megalapításának törvényerejű rendelete a 25—27-i országgyűlésnek valóban egyetlen nagy alkotása. Hozzá kell azonban tennünk, hogy az elhatározás korántsem előzmény nélküli, és elsősorban nem is a politikusok, országgyűlési követek érdeme. Az alapítás terve ugyanis még a pallérozódás Bessenyei, Révai Miklós, Kazinczy megfogalmazta gondolatköréből származik, s az sem kétséges, hogy e terv félévszázaddal későbbi megvalósítását — ugyanúgy, mint az előző század 70-es, 80-as éveiben — egy-egy lap vagy időszaki kiadvány köré tömörülő patrióta- literátor és tudós körök szorgalmazták, nem pedig a közjogi vitákban nyakig elmerülő politikusok. Ők már csak az anyagi akadályok elhárulása után s a közvélemény nyomására tették az ügyet magukévá. A vívmány jelentőségét, s még inkább a véghezvitelébe vetett hitet sajnálatos módon az a körülmény is csökkentette, hogy az Akadémia tervezetét és statútumát még a következő országgyűlésen a király s a rendek elé kellett megerősítés végett terjeszteni.

Érthető tehát, hogy a vajmi kevés eredményt felmutató diéta országszerte csüggedést okozott. Különösen a nemesi származású literár-értelmiségi körökben keltett mélységes csalódást, jelezvén nyíltan, hogy ez az országos szinten megnyilatkozó politikai tehetetlenség óhatatlanul megakasztja a nemzeti literatúra pár év óta megindult ígéretes fejlődését. — Kölcsey, mint közismert, ekkor évekre elhallgat. Még a kesergésre legkevésbé hajló Kisfaludy Károly lelke is „bútól vérzik”: „A diétának vége — nyelvünk ügye hazánkéval lassanként hanyatlik, a szalmatűz villáma nagyobb sötétségbe taszít.”17 Bajza meg egyenesen az országgyűlés színteréről, Pozsonyból írja kétségbeesett hangú leveleit: „... a kormánynak minden törekvése oda megyen ki, hogy emelkedésünknek gát vetessék. Boldog, aki nem lát, nem hall, s jaj nekem, hogy egykor melegen buzogtam a közvirágzatért, s most ezeket tudnom kell és látnom és tapasztalnom.”18 Vörösmarty ez idő tájt írt művei ugyanezt az elégedetlen, borúlátó hangulatot, kiúttalanságot árasztják:

Nem magyar a magyar, elfordult természete; méltó

Hogy hamar elvesszen, mert lennie szégyen ezentúl.

(Eger)

Jó gyermekem! a haza szebb idejét

— Elmúlt az örökre — ne zengjed.

(A magyar költő)

A fiatal romantikus nemzedék, az aurorások józan helyzetfelismerését dicséri, hogy e válságos helyzetben — a megyék ellenállásának lehanyatlása, a hazafias mozgalmak apálya idején — a nemzeti érdekek megvédésének, szebb időkre való átmentésének leginkább célravezető útját-módját az írók tömörítésében és összefogásában vélik megvalósíthatónak. Mint történelmünk folyamán annyiszor, ismét a literatúra kénytelen magára vállalni számos teendőt azok közül, amelyek egészségesen fejlődő független országban a politikai cselekvés feladatkörébe tartoznak. Irodalmi egységtörekvéseiknek hamarosan meg is lettek a kézzelfogható eredményei: szorosabbra fűzik kapcsolataikat Kölcseyvel, aki megígéri, hogy mind elvileg, mind kéziratokkal támogatni fogja az Aurorát — és fordítva, ők meg Kölcsey-Szemere lapjának az Élet és Literatúrának kötelezik el magukat; ebben az időben csatlakozik ismét a körhöz Fáy András, Toldy ekkor kapcsolja be a vidéken élő Czuczort az Aurora áramkörébe; ugyanazt a célt szolgálja Toldy megjelenő Handbuchja,19 s nem utolsósorban az Akadémia megalapításának előkészületei. E törekvésükkel egyidőben támadásra készülnek a konzervatív szemléletű, tehetségtelen írók ellen — az igényesség s egy kialakulóban levő harcos kritikai magatartás jegyében. Erről tanúskodik egyértelműen Toldynak Bajzához írt levele ama híres 1826. június 10-i írói találkozóról, amikor Szemere Pál péceli házában találkoznak az aurorások Kölcseyvel: „Szemere, Kölcsey, Vörösmarty, Stettner, Kisfaludy Károly, Toldy” „egy értelmű, egy érzelmű s hasonló eszközökkel egy cél felé törekedő társaság”, „melynek az most a célja, hogy tisztítsa az aklot!”20 Toldy „akoltisz- tító”, az áltehetségek kiebrudalását célzó szándékai, igaz, csak jóval később a Kritikai Lapokban öltenek testet; az azonban bizonyos, hogy irányzatuk mind jobban szélesedik és erősödik, s az irodalmi életben betöltött szerepük is évről évre nő. Következtetésünk alátámasztására íme néhány adalék: 1826-ban Kisfaludy Károly megkapja a Marczibányi- jutalmat; 1826—27-ben Toldy folytatásokban megjelenteti a magyar romantika első nagy