Irodalmi Szemle, 1981

1981/8 - Nagy Judit: Nemzetiségi önismeret, nemzetiségi etika

zötti korszak utódállamaiban kifejlődött magyar irodalmak, kultúrák között. Az eredmények — a társadalomtudományi általánosítás szintjén — sok tekintetben gazdagíthatják a kisebbségi-nemzetiségi irodalmakra és művelődésekre, közvetve pedig a bennük tükröződő létre vonatkozó ismereteinket, fogalmainkat.

Az új Korunk megindulása után tötob jelentős Fábry-írást közölt, s ily módon az együttműködés többévi szünet után újból elkezdődhetett. Sajnos, Fábry Zoltán halálával ez a szál megszakadt. Noha mind az Irodalmi Szemle, mind a Korunk mai szerkesztőségében megvan az érdeklődés egymás munkája iránt, s nem hiányzik az együttműködésre irányuló szándék sem, mindez egyelőre — sajnos — csak kismértékben jelentkezik folyóirataink oldalain. A magam részéről — elvi meggondolások alapján is — a jövőben rendszeresebben kívánok tájékoztatni a szlovákiai magyar írástudókról és problémáikról. Biztosra veszem, hogy ez a törekvés kölcsönös lesz.

Gáli Ernő minden vonatkozásban a nyílt párbeszéd híve. Huszonöt évvel ezelőtt indult meg szerkesztésében a Korunk új folyama s nem lehet értékelő summázásra vállalkozni anélkül, hogy ne lássuk legnagyobb tételként azokat a vitákat, amelyeket mi itt is figyelemmel kísértünk, s amelyek tulajdonképpen nálunk is folyamatos kételyt — de sajnos nem vitát — váltanak ki: hogyan váltakoznak, miként kötődnek egy nemzetiségi szellemi életben egymáshoz a nemzedékek, miféle ellentétek adódhatnak közöttük és

— ez talán még lényegesebb — valóban irodalomcentrikusnak kell lenni egy nemzetiség kultúrájának?

— A nyár elején került piacra az Igaz Szó című Marosvásárhelyen szerkesztett irodalmi folyóirat Ötödik évszak című fiatal költőket, kritikusokat, próza- és esszéírókat bemutató antológiája. A lap 1981/5. számában pedig több vitacikk jelent meg, amelyeknek ismert szerzői (Bajor Andor, Láng Gusztáv, Izsák József, Kántor Lajos, Lászlóffy Aladár, Szász János, Szőcs István és mások) szenvedélyes pro és kontra érveket vonultatnak fel az antológia szemléletét, ethoszát és a benne jelentkező formai meggondolásokat boncolgatva. Ez a vita egyik megnyilvánulása a nemzedékek közötti — már említett — polémiáknak. Nem érzem magam szakmailag illetékesnek, éppen ezért nem bocsátkoznék részletekbe. Elvileg azonban nem mondhatok mást, mint amit a nemzedéki staféta kapcsán már kifejtettem. Legfeljebb annyit tennék még hozzá, hogy irodalmi eszményeim és ízlésem alapján azok az alkotások állnak igazán közel hozzám, amelyeknek szerzői — igen gyakran modern formai kísérletek jegyében — az egyéni és közösségi lét gondjait, konfliktusait és a jövőbe mutató aspirációit szólaltatják meg. Be kell vallanom, kevés ilyen írást találtam a kötetben, de ez a körülmény nem késztethet arra, hogy a vállalkozás létjogosultságát kétségbe vonjam. Sosem lehet tudni, melyik kísérlet bizonyul a későbbiek során életképesnek vagy legalábbis termékenyítőnek. A többszólamúság követelményének e vonatkozásban is érvényesülnie kell.

Az ún. irodalomcentrizmus körüli régebbi vita hullámai már rég elültek. Egyébként, annak idején sok félreértés keveredett az érvek közé. Amikor a polémia egyik elindítójaként a Korunk hasábjain a naprakész tájékozódás, a mai tudomány és technika eredményeinek művelődésünkbe való beépítését szorgalmaztam, egy pillanatig sem vontam kétségbe, de le sem becsültem az irodalom érdemeit. Éppen a nemzetiségi lét és tudat tanulmányozása (egyéni tapasztalatokról nem is szólva) ismertette fel velem, milyen pótolhatatlan küldetést teljesít a költemény, a prózai mű és a dráma az önismeret, az önösszeszedés s a holnapokat modelláló eszmények szempontjából. A tudományos-tech- nikai forradalom és a termeléssel való közvetlen kapcsolatokra nagy súlyt helyező iskolapolitika idején művelődésünk életképessége számottevő mértékben attól függ, hogy milyen széles skálán tagolódik, mennyire képes meghaladni hagyományosan egydimenziós jellegét. Az értelmiségünk összetételében beálló változások a közép- és magasképzettségű műszaki szakemberek számának állandó növekedése sem mellőzhető tényező az anyanyelvi művelődés jövőjének megítélésében, és szervesen kapcsolódik a korszerű belső struktúra kialakulásához.

Ami a közeljövőben huszonötödik életévét betöltő új Korunkot illeti, úgy hiszem, a mérlegkészítés most nem a szerkesztőre vár. Ez a kritikusok dolga. Én egyelőre legfeljebb célkitűzésekről, erőfeszítésekről, kisebb-nagyobb fordulatokról adhatnék számot. Ha röviden meg akarnám fogalmazni tegnapi és mai programunkat, Gaál Gábor egyik jeligéjét idézhetném: „Legyünk kortársak!” Igen, munkaközösségünk már az indulástól