Irodalmi Szemle, 1981

1981/8 - Ordódy Katalin: Az argoliszi öbölben (elbeszélés)

Nem tudott mit felelni. Hallgatott, és magán érezte Georgiosz vizsgáló tekintetét, aki lassan, megfontoltan mondta:

— Bizonyára nem mered idegenre bízni... No, akkor nincs más hátra, holnap talán már lemehetsz a kikötőbe. Utána pedig bizonyára sietsz majd haza. Vagy a városunkban akarsz maradni egy ideig?

— Egy ideig — dadogta — talán egy ideig.

— Szofirosz vendége leszel, vagy vállalnál valami munkát is itt?

Fölcsillant a szeme.

— Ö, az nagyon jó lenne! Nem szeretnék egészen rokonom nyakán élősködni.

Georgiosz nézte őt, zavarba hozóan hosszú ideig, és csontos, száraz kezét rátette az

övére. A hangjából neheztelés érződött.

— Nem okoz nekem gondot, hogy munkát találjak számodra. De miért nem vagy hozzám őszinte? Magad mondtad, hogy az életedet mentettük meg. Mégsem méltatsz a bizalmadra? Nem jószántodból jöttél, annyit látok. De ha már védelmembe vettelek, meg is tartalak benne, de csak ha elmondod az igazságot.

Nem bírta tovább. Arcát a párnába fúrta, testét heves zokogás rázta.

Georgiosz csöndes, megértő türelemmel ült az ágya szélén. Tudta már, hogy beszélni fog.

Nem tudná megmondani, meddig tartott a gyónás, némely részletnél újból megindultak a könnyei, s a végén csak azt hajtogatta, mennyire kínozza, hogy ilyen nagy bajt hozott a saját és a szülei fejére. A megváltó és megbocsátó Jézus nevében kéri Georgiosz urat, legyen segítségére ezután is. Itt szeretne élni, ne is tudja senki, hogy Athénból jött.

— Azt a beszéded könnyen elárulja. De ne félj, nem ér itt utol senki bosszúja.

Megragadta a házigazda kezét, hogy csókjaival illesse, de az hirtelen gyors mozdulattal eltávolodott az ágyától. Mielőtt kiment, az ajtónál visszafordult.

— Nyugodj meg. Most már ne emészd magad. A megtörténtet nem lehet meg nem történtté tenni. De itt biztonságban leszel.

Magára maradt, és érezte, hogy megint nehéz a feje és forrósága van. Mégis köny- nyebbnek, sokkal könnyebbnek érezte a lelkét.

Másnap mintha visszatérőben lett volna az ereje. Felöltötte ruháját, és hasznosítani akarta magát a ház körül.

Megnyúzta Maria asszony helyett a nyulat, egész ügyesen, pedig otthon sosem nyúlt hozzá, csak az anyjától leste el. Vizet hozott a kútról, és megpiszkálta a tűzhely parazsát.

Nagyon szerette volna tudni, elmondta-e Georgisz feleségének a rábízott titkot, de nem merte rászánni magát, hogy megkérdezze, az asszony pedig semmivel sem árulta el, hogy tudna valamiről. Harmadnap aztán új inget hozott neki, és új meleg harisnyákat.

— Eredj — biztatta nyájasan —, mosdjál és öltözz fel, az uram, Georgiosz magával visz.

A nap állása szerint — már ki-kibukkant a felhők közül — dél felé járhatott az idő, mikor vendéglátó gazdája érte jött.

— Elkészültél illendően? Mert megyünk a munkaadó gazdádhoz.

Izgalom fogta el, nem állta meg, hogy meg ne kérdezze:

— És milyen munkát találtál nekem, Georgiosz uram?

— Minden munka a biztos kenyeret és a védelmedet jelenti, nem?

Elszégyellte magát. Nehogy azt higgye Georgiosz, hogy talán még válogatni is akar a munkában.

— Vállalok én mindent boldogan — biztosította.

— Örömmel hallom — mondta szárazon Georgiosz.

Meglepetésére sokoszlopos, több kapus díszes palota lépcsőin igyekeztek felfelé. Valami nagy urat fogok szolgálni e házban? — törte a fejét.

— Taietosz városparancsnokhoz megyünk — közölte Georgiosz röviden, mikor két őr között beléptek a kapun. Nyilván várták őket. Keresztülmentek egy hosszú folyosón, néhány termen, ahol Georgiosz köszöntötte az éppen ott levőket, aztán egy ajtó elé értek, ahol ismét őr állt.

— Megérkeztünk — valami ilyesmit mormogott Georgiosz az őr felé, aki bólintott, s utat nyitott.