Irodalmi Szemle, 1981
1981/1 - NAPLÓ - Grendel Lajos: Mészöly Miklós hatvanéves
Mészöly Miklós hatvanéves Kedves és hálás műfaj a köszöntő, íróját nem készteti szellemi erőpróbára. A köszöntő írójától senki sem várja el, hogy elemezzen, érveljen, vitatkozzék. Mindenki elvárja viszont, hogy méltasson, ami megint csak kedves és hálás feladat. Kivált itt, Közép-Európában, ahol a méltatásnak gazdag, mondhatni históriai hagyományai vannak. Ahol a méltatás, a taps nemegyszer érdem, sőt deklarált „történelmi szükségszerűség" az oly sűrűn sorjázó „kivételes” vagy „rendkívüli”, azoknak viszont tartós történelmi pillanatokban. Ahol a méltatás életforma, magatartás, önigazolás is lehet, s nem egy esetben pénzforrás. A művekről kellene beszélni. Annál is inkább, mivel Mészöly Miklós írásainak szellemétől a méltatás és a taps nagyon idegen. Nem véletlen, hogy szinte minden Mészöly-regény megjelenését zajos polémia kísérte. Ezek a viták azonban inkább irodalmi anomáliáinkat tükrözték, s nem a művek interpretálásával segítettek eligazodni Mészöly Miklós írói világában. Valamennyi regénye és elbeszéléskötete a szó jó értelmében vett kihívás volt, amely az irodalomkritikát szempontjainak tágítására és rossz beidegződéseinek felülvizsgálására késztette. Másfelől, talán nem véletlen, hogy írásművészetének kritikai elismerése egybeesik a századforduló hallatlanul sokszínű és gazdag prózájának új- rafölfedezésével. A magyar próza hagyományos formái, középpontjukban az anek- dotikus történetfüzérrel, úgy tetszik, mára végképp kimerültek. Ugyanakkor nem árt emlékeztetni rá, a magyar próza múltjában van egy másik hagyomány is, s az anekdota egyszer csatát veszített már irodalmunkban. Ügy tetszik, s távol áll tőlem a szándék, hogy ezt a kötődést misztifikáljam, Mészöly Miklós tudatosan kapcsolódik a magyar próza egyik hosszú időre elpa- rentált s éppen napjainkban rehabilitált irányzatához, amelyet Balassa Páter találóan nevezett rejtett hagyománynak. Prózánk ma igyekszik kiterjeszteni kompetenciáját a létezés olyan területeire, amelyekről eddig nagyon keveset mondott. Egy régóta időszerű szemléletváltozás zajlik le irodalmunkban. Mészöly Miklós elbeszélései és regényei, mint többek között a Magasiskola, a Jelentés öt egérről, Az atléta halála, a Saulus, a Pontos történetek, útközben, a Nyomozás, az Alakulások, a Film, az Ami jön, a Magyar novella nem pusztán pregnáns és maradandó értékű dokumentumai ennek a szemléletváltásnak, hanem alakítói is. Nem véletlen tehát az sem, hogy Mészöly Miklós és néhány nemzedéktársának munkái ösztönzően hatnak a most beérő írónemzedék szemléletére, jelezve, hogy nem elszigetelt kísérletezésnek, hanem folyamatnak vagyunk a tanúi. Félretéve most már a botcsinálta iroda- lcmtörténészkedést, néhány szubjektív megjegyzés. Egyik esszéjében olvasom: „A művészet értéke és tartóssága attól függ, hogy milyen mértékben képes egy kor lé- tezés-élményét a kor össztudásának a fókuszában felmutatni. Ez a fókusz a kor abszolút öntudata.” Konzervativizmus és modernség legtöbbször szofisztikába torkolló villongásai közepette, világos beszéd ez. Példásan tömör és lényegbevágó meghatározása annak, ami egy irodalmi mű érvényessége és hitelessége kapcsán eszünkbe szokott jutni, s egyben vissza- perelése is az írás, a tiszta beszéd elemi
