Irodalmi Szemle, 1981

1981/8 - Ordódy Katalin: Az argoliszi öbölben (elbeszélés)

— Miben lehetek szolgálatára a köztiszteletben álló Meandrosz tanácsosnak?

A név nem volt ismeretlen előtte, de szemtől szemben akkor látta először a gazdagságáról és kérlelhetetlenségéről egyaránt ismert városi tanácsost, akinek szerette volna elnyerni jóindulatát, mert az volt a híre, hogy haragját magára vonni bárkinek is, veszedelmes dolog. Átfutott a fejőn néhány mendemonda, de nem gondolt vele, figyelmét a kíséretében levő ifjú kötötte le. Elbűvölve, hevesen dobogó szívvel bámulta a testet öltött Zephüroszt. Közelébe ment, remélve, hogy majd az megszólítja őt. De nyájas tekintete csak átsiklott felette, a közelség mégis bűvöletes volt, mert ruhája redőiből s a bőréből áradó finom illat szállt körülötte, melyet mohón szívott magába. Ezt az érzékeit lenyűgöző illatot halványan még most is érezni véli néha, ha a nyugati szél fúj.

Zephürosz — szólította meg magában. Gyönyörű Zephürosz — és alig bírta le vágyát, hogy ne érintse meg legalább a fiatalember köntösét.

Meandrosz úr új villájának bejáratához divatos szőlőfürtös oszlopfőket rendelt. Megalkudtak annak rendje szerint, s ő másnap buzgólkodva kísérte apját a tanácsos épülő házához, körülnézni, méreteket venni, titokban reménykedve, hogy meglátja Zephüroszt, magában csak így nevezte a fiatalembert.

Reményében csalódnia kellett, csak öt-hat munkás forgott az építkezés körül, és kisvártatva megjelent Zana, kocsin húzva maga után a nagy fazék ételt, kenyeret és némi olcsó bort, a munkások ebédjét. Lihegve, izzadtan állt meg, mert a ház nagyobbacska dombon épült, kacskaringós, hosszú út vezetett fel ide a völgyben fekvő városból.

Avesztosz megfogta a kocsi rúdját, és segített a lánynak az utolsó pár métert megtenni. Apja az épületet járta körül, később ő is utána ballagott. A telek egy pontjánál feltárult a kéken ragyogó tenger, ha megfordult, az Akropoliszt látta. Apja meg is jegyezte:

— Kéjlaknak szebb helyet nem is választhatott volna a tanácsos.

Pillantása akkor megakadt egy ponton. Valaki mozgott a sziklák alatt. Jött ki a hullámokból, felkapaszkodott egy sima kőlapra, nedves testén csillogott a nap. Egyik karját felemelte, hogy árnyékot vessen szeme elé.

Zephürosz! Csaknem felkiáltott az örömteli meglepetéstől, s le nem vette róla a szemét. Hogy rohant volna a sziklákon le a vízhez, de be kellett érnie azzal, hogy gyönyörködik szép testében, amely mintha a Szelek Tornyáról szállt volna le. Egyszer módját kell ejtenie, hogy megmutassa neki kőbe faragott mását. Minden gondolata aköré összpontosult, miképp férkőzhetnék a kö-zelébe.

Izgatottságát titkolva visszatért a munkások csoportjához, akik ráérősen falatoztak, s közben Zanával évődtek. Zana egy árnyékos lépcsőfokon ült, átölelve fölhúzott térdeit, s fejét oldalvást fordítva a mandarinfa szemlélésébe merült, mintha a gyümölcsöket akarná megszámlálni rajta. Nem sokat törődött a feléje küldött apró nyilakkal.

— Egy fiú fürdik odalenn az Oroszlán sziklánál. Ha nem tévedek, ő az, aki Meandrosz úrral nálunk járt múltkoriban. Te biztosan tudod, ki az.

— A velencei — felelte Zana, anélkül hogy pillanatását levette volna a mandarinfáról.

— Velencei? Mindjárt gondoltam a beszédéről, hogy idegen. Mit keres nálatok?

Zana akkor ránézett, félig csukott szemhéja alatt mintha gúny parázslott volna.

— Semmit. Urunk a velenceiekkel való tanácskozásáról vagy egy éve vele tért haza. Fiává fogadta.

Avesztosz hallgatott. Nem volt ínyére, amit hallott. A tanácsos fogadott fia ugyanis fölötte áll. Barátkozásról aligha lehet szó.

A vágy azonban találékony. Fölvételét kéri a művésziskolába. Apja jó nevű kőfaragó, ő is érti már a mesterséget annyira, hogy fölvegyék, ha jó iskolamunkát mutat be.

S máris felötlött a fejében: Zephüroszt fogja megmintázni.

Egy hét sem telt bele, mikor apjával megjelent Meandrosz előkelő házában.

Miután a nagy kerti kőasztalon apja kiteregette a rajzokat, s minden részletben megállapodott munkaadójával, távozásuk előtt, mintegy mellékesen, és elnézést kérve a zaklatásért, megemlítette:

— Igaz is, uram, a fiam, aki már jártas a mesterségben, egy szerénytelen kéréssel óhajt hozzád fordulni.

Meandrosz meglepetve s egyben várakozóan pihentette arcán mélyen ülő sötét szemét,