Irodalmi Szemle, 1981

1981/1 - LÁTÓHATÁR - Dénes Imre: Perui mítoszok és legendák

— Hálából azt kívánom, éles legyen a szemed, és élelemben sohase láss szükséget. (Azóta van a kakasnak olyan mindent átható tekintete és éles látása, hogy már mesz- sziről is észreveszi a zsákmányát.)

A gyerekek elmenekültek, de a gonosz asszony csakhamar újból a nyomukban volt. Ekkor találkoztak a pumával. Megkérték szépen, rejtse el őket az üldözőjük elől. A puma állt, s amikor a banya odaért hozzá és megkérdezte őt nem látott-e arrafelé két gyermeket, olyat csapott rá a mancsával, hogy a vénasszony menten elterült a földön. Ekkor így szólt a kislány:

— Puma bátyánk, te légy a legbátrabb az állatok között.

És már folytatták is az útjukat, ám Achiqueé mindig utolérte őket. Több állattal találkoztak még, s azok mind megvédelmezték a két testvért, s jutalmul mind valamilyen hasznos tulajdonságot kaptak tőlük, amellyel még máig is bírnak. Utolsónak a rókától kértek segítséget, ám a róka megtagadta azt. A kislány ekkor megátkozta őt, mondván, hogy ettől fogva a rókák árasszanak olyan bűzt magukból, ami már messziről nyomra- vezeti a vadászokat.

Végül a gyerekek elérkeztek egy pampára, amit bár dús növényzet borított, olyan búvóhelyet mégsem találhattak rajta, amely biztonságos védelmet nyújthatott volna nekik az üldözőjük előtt. Térdre estek hát, hogy az eget hívják segítségül. Szent Jeromos erre egy kötelet bocsátott le a földre, a gyerekek felmásztak rajta, és ott meg is lelték a krumpliföldet, amit kerestek. A kis árvák azóta is boldogan élnek ott.

Eközben Achiqueé is odaért a pampára, és meglátta a felfelé igyekvő gyermekeket, így kiáltott fel:

— Jeromos Atyácskám, engedd, hogy én is felmászhassak!

Szent Jeromos erre egy elrongyoiódott kötetet bocsátott le, azon pedig egy kisegeret, hogy rágja a kötelet. Amikor a banya elkezdett mászni fölfelé, megpillantotta az egeret:

— Au manavaleck trompa, imaccta huscata micucurcuncki? (Hallodje, te ocsmány féreg, miért rágod a kötelemet?) — kiáltott rá, mire az egér így válaszolt:

— Infadameccu chaqua nockacca rupa simita niccucurqui? (Ne bosszants, vénség, pirított magvakat eszem, nem látod?) — és rágcsálta a kötelet. Achiqueé, amikor már látta, hogy menthetetlenül le fog zuhanni, arra kérte Istent, legalább a pampa füvére essen, nehogy összetörje magát.

— Pampallaman, pampallaman, pampallaman! — ezt kiáltozta egyre. Amikor azonban észrevette, hogy éppen egy szikla van alatta, átkozódni kezdett:

— Cuerpo ramackaquishun, tuyuccuna jahuickashun allapacho y yahuarni plantacu- natta sxaquisencka! (Testem szóródjék szét, csontjaim fúródjanak bele a földbe, vérem szárítsa ki a füvet és minden növényt!)

így keletkezett az Andok. A legenda szerint a hegyek Achiqueé csontjaiból lettek, mert vannak szikiák, amelyek az ő arcának vonásait, a zuhantában is átkozódó gonosz teremtés ocsmány vonásait őrzik. Kiáltásunkra is ő, Achiqueé felel a visszhangban is. Mesélik azt is, hogy a vére kiégette a völgyek és némely hegyek lejtőinek növényzetét, sívó homok borítja azóta is a partvidék egyes részeit.

Holdfényes éjszakákon mesélik nagyszüleink ezt a történetet a körülöttük ülő gyerekeknek. S azt is mondják, hogy a mesebeli árvák éppen itt, Taricában találtak menedékre, ahol ismeretlen fogalom az éhség, mert a krumpli bő termést ad. S azt is hozzáteszik, hogy Szent Jeromosnak különös tisztelet jár azért, hogy megszabadította a vidék első lakóit, az árvákat az éhhaláltól.

Ez a hiedelem elterjedt az Andok lakói között, hogy kicsik és nagyok egyaránt hisznek Achiqueé létezésében, és rontó erejében, amellyel minden áron — akár aszállyal, akár a termést rothasztó hosszú esőzéssel — őket akarja elpusztítani. Innen ered az a szokás is, hogy a rosszindulatú embereket Achiqueé nevével bélyegzik meg.

Dénes Imre fordításai