Irodalmi Szemle, 1981

1981/8 - Duba Gyula: Eklekticizmus?

EKLEKTICIZMUS?

Elgondolkozva forgatom számunk felragasztott szedéslevonatát, a „tükröt”, melyben a lappéldány elrendezést, alakot nyer. Olyan gondolatom támadt s azóta is foglalkoztat, hogy vajon mit szólhatnak olvasóink lapunk heterogén tartalmához, az egyes számok tartalmának tarkaságához? A versek és a széppróza nemcsak tematikai, de stílus- és hangvételbeli eltéréseihez, az elméleti írások sokrétűségéhez, történeti kérdésköreink változatosságához? Nem gyengéje-e egy folyóiratnak, ha kevésbé integrál, mintegy nyersen „ömleszti” anyagait és így a születés állapotában, gondolati alapelemeiben képviseli a valóságot? (Természetesen tematikus számaink kivétíelt képeznek az átlagszámokkal szemben.)

Nézzük meg jelen számunkat! Realista elbeszélés és expresszív novella közös társaságban, etikaközpontú interjú és szemiotikái tanulmány egymás után. Hazai költők versei mellett erdélyi magyar és jugoszláviai szlovák költő versei. Akadémikus irodalomtörténeti tanulmány követi a nemzetiség-történeti mondanivalőjú regényrészletet. Hagyomány és avantgarde, modern költészet, a múlt novellisztikája, szülőföld és messzi tengerek — múlt, jelen és jövő. A realizmus egyensúlya és a kísérletezés nyugtalansága, nyers érzés és kimunkált gondolat, ötlet és bizonyosság. S ez rendre így volt — és lesz — múlt és jövő számainkban. Milyen erők hozzák össze és közelítik egymáshoz e végleteket? Milyen törvények határozzák meg, hogy ennyi stílusbeli-, életérzésbeli- és gondolati ellentmondás megférjen egymás mellett?

Sietve kijelentem — nem magam, hanem az esetleges kételkedők megnyugtatására —, hogy ez az „erő”, törvény nem véletlenszerű. A véletlenszerűség a szerkesztői munka bizonytalanságát jelentené. De a szerkesztői munka éppen olyan értelemben céltudatos, hogy a lap irodalmunk — írásbeliségünk — reális állapotát tükrözze, és munkáját, eredményeit benső ellentétei egységében láttassa. Kérdezhetnénk: milyen ellentétek és milyen egység? A választ bizonyos irodalmi kitekintés tanulságainak a megfogalmazása után tisztázzuk. Nézzünk szét más magyar nemzetiségi irodalmak háza táján! Az erdélyi irodalomnak érezhetőbben erősebbek a történelmi kötődései, szilárdabb hagyományértékű megalapozottsága és motiváltabb a közösségtudata, nyelvi- és életérzésbeli azonosságai érvényesebbek, míg a jugoszláviai magyar irodalom intenzívebben és eredményesen tájékozódik a modern világirodalmi eszmények körében. Szerencsés vagy szerencsétlen-e? Lám, a dilemma! Helvzeti adottsága irodalmunknak, hogy benne mindkét írói-alkotói alapállás képviselete erőteljesen és hatékonyan jelen van, sőt dinamikus benső mozgásának erőit képviseli. Ezt az erőteret már a kezdeti Indulás, nemzetiségi irodalmunk történelmi alaphelyzete tükrözi. Fábry Zoltán expresszionizmusa, Forbáth Imre szocialista avantgardizmusa és Győry Dezső romantikus nemzetiségi realizmusa — hogy csak az alapmotívumokat említsem —, olyan markáns és valós irodalmi tények, hogy általuk, már történelmi viszonylatokban, kirajzolódtak az alkotói tájékozódás irányai. És amikor ma ezt a komplexumot az aktualizálás igényével összetevőire bontjuk, alapvető és irányadó fogalmakat nyerünk: közösségi felelősségvállalás és individuális alkotói becsvágy, etikai hűség és esztétikai teremtésvágy, szolgálateszmény és egyéniségkényszer, társadalmi program és emberi egyetemesség, forma és tartalom, stílus és mondanivaló. Mindezek a tudatos alkotómunka előfeltételei. S egyben az esztétikai-etikai tájékozódás alkalmai, melyek az ösztönösségen túllépő írói egyéniség lehetőségeit adják.

Duba Gyula