Irodalmi Szemle, 1981

1981/7 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Hagyományunk: a Sarló

pés sem volt ismeretlen, az elmondottakkal is magyarázható, hogy a „nyitott kapukon” miért nem tévedt be addig senki, s miért éppen a baloldali, de nem kommunista Fábry mutatja nekik az irányt az igazi szövetségesekhez.

A sarlósok fokozatosan jutottak el annak felismeréséig, hogy „a tegnapból a holnapba a szocializmuson keresztül vezet az út”. Ezeket a sorokat Vladimír Clementís írta 1925 februárjában, a Spartakus című folyóiratban, a davisták tevékenységének ösztönzésére. A szlovák szocialista értelmiség egyébként annyiban is kedvezőbb helyzetben volt, hogy a vezetőik a Szocialista Főiskolai Hallgatók Szabad Társulásának tagjaiként a húszas évek közepén szerepet vállalhattak abban a frakciótevékenységben, melyet a Kommunista Internacionále V. kongresszusa, majd a CSKP II. kongresszusa tűzött a kommunista diákmozgalom elé. Clementís és Urx személyében pedig olyan vezetőkre találtak, akik már a húszas évek közepén tagjai voltak a CSKP-nak. (Mellesleg jegyezzük meg, téves az az állítás, miszerint a DAV című folyóirat elnevezése szerkesztői keresztnevének kezdőbetűiből állt össze. Ladislav Novomeský 1964-ben a Déjiny a souGasnost 5. számában egyértelműen leszögezte, hogy ezek a belemagyarázások későbbi keletűek. Annak idején egyértelműen arról volt szó, hogy a fiatal szocialista irányzatú alkotó értelmiség — a más értelmiségiek által lenézett és megvetett névtelenek — a tömeg »dav« melletti kiállását hangsúlyozzák a címmel. Ahogy írja: „... az első fórumokat dacból DAV-nak nevezték.”)

A fiatal magyar haladó diákok, értelmiségiek útja ennél kétségtelenül kanyargósabb, összetettebb volt. Eszmei forrongásaik egyes állomásait dialektikusán meghaladva jutottak el a nemzetköziség platformjáig. Hangsúlyoznunk kell azonban azt is, bár igaz az, hogy az első években a nemzetiségi kérdés, a nemzeti lét problémái álltak érdeklődésük középpontjában, túlzó azonban az a korábbi megállapítás, miszerint a Szent György Körként induló mozgalom éltetője „főként a kisebbségi magyar nacionalizmus volt”. írásaikban, megnyilatkozásaikban kétségtelenül megtaláljuk nemzeti hovatartozásuk mély-magyar szemléletét, ez azonban inkább a helykeresésé és a jogegyenlőség biztosítása érdekében történt, s távolról sem más népek, nemzetek rovására. Nem véletlen, hogy a mozgalom tagjai 1928 tavaszán ott vannak az „Ezer magyar diák Ady- estje” megszervezésében is, amikor nemcsak az ifjúság Ady-hitét védték az akadémiai elnökség szószékéről elhangzott lesújtó ítélettel szemben, Berzeviczy Albert, az akadémia elnöke a „cseh uralmi befolyásra” vezette vissza a szlovenszkói magyar ifjak Ady-kultuszát, holott lényegesen többről volt szó. Az akció — ahogy Balogh Edgár írja — „az egyetemes magyar új nemzedék társadalmi és eszmei tájékozódásának” bizonyítéka is volt. Ady védelme ürügyén ugyanis nemcsak a szétszóródott magyarság problémája került előtérbe, hanem a forradalmi költő haladó programja, a „szabad szellemi kutatás és a szociális haladás” kérdése is. A szlovenszkói diákság vezetői ekkor még keveset tudtak a marxizmusról. „Akkor, 1928-ban ... a mi ismeretkörünk még nem ért el a marxista tudományig, s a munkásosztállyal nem volt semmi érintkezésünk — írja Balogh Edgár a Hét próbában. — Egyszerűen nem is járta meg az eszünket ilyen tudatos kapcsolás, s nőtt, gömbölyödött népi szemléletünk magától, mint a gomba.” A munkásirodalomról is jobbára annyit tudtak, amennyit Kassák Lajos írásai alapján megismertek, bár Kassák folyóirata, a Munka ekkor még éppúgy „hidegen hagyta” őket, mint Tamás Aladár és Gergely Sándor folyóirata a 100 %. Legfeljebb a távlatok megítélésében szolgáltak fogódzóul. Ez utóbbihoz jó kezdősebességet adott az a néhány hónap is, melyet a Sarló vezetői a budapesti Eötvös-kollégiumban töltöttek, ahonnan az említett Ady-estet is szervezték.

Szemléletükre jellemző, hogy azon a kihallgatáson is, melyre 1930 januárjában — A Mi Lapunk üldözőbe vett tanár-szerkesztője ügyében a prágai várban került sor — a nemzeti egyenlőség elve mellett olyan, a közeledést segítő problémák kerülnek előtérbe, mint a kisebbségi akadémia, a szláv—magyar kutatóintézet megteremtése és egy Kelet-európai Intézet felállítása. S minden panasz, tájékoztatás mögül kiviláglik a „nemzedéki logika”, hogy „a harcban ránk törő sovinizmussal minden nemzeti elnyomás ellenségeivé váltunk, eszményünk a népek testvéri egymásratalálása”.

Ne hallgassuk el, hogy a Sarlóvá szerveződött mozgalom gombaszögi találkozóján is ott találjuk a magyar polgári pártok képviselőit, mint a diákegyesületek védnökeit. Míg azonban a burzsoá pártok képviselői a nemzetiségi sérelmeket a nacionalista propagandára, irredenta célok hangoztatására használták fel, a diákok vitáját az jellemezte,