Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Hagyományunk: a Sarló
Fonod Zoltán HAGYOMÁNYUNK: A SARLÓ A Sarló-kongresszus félévszázados jubileumára „Európa volt a hazájuk, szegény nemzet a szerelmük, szocializmus a törvényük, demokrácia a mértékük és az emberség a magyarságuk.” (Fábry Zoltán) Több mint fél évszázada annak, hogy 1928 augusztusában a gombaszögi táborban megszületett az „újarcú magyarok” ma már hagyományt jelentő mozgalma, a Sarló; s ezekben a napokban emlékezünk az első kongresszus 50. évfordulójára, mely egyértelműen a sarlós fiatalok baloldali felsorakozásának tanúbizonysága volt. Amolyan vízválasztó az akkori idők forgatagában, amikor már nemcsak a nyomor, a nélkülözés, a nemzetiségi elnyomás és kiszolgáltatottság — a kapitalista rend megannyi jellemzője — állította sorompóba ezeket a fiatalokat, hanem már a fasizmus ólálkodó veszélye is odarajzolódott Európa egére. Nagy és immár történelemmé szépült elhatározás, példás tett volt a sarlósoknak ez a munkásmozgalom melletti felsorakozása. Programjuk ekkor már a nép ügyének vállalását, a szocialista eszmék terjesztését és a forradalmi harc legjavával való azonosulást jelentette. Tudjuk, messziről indultak a sarlós fiatalok s útjuk nem volt csupa diadalmenet. Szándékok, tervek, elképzelések, kompromisszumok és megalkuvások egyaránt jellemezték útjukat, azt a néhány esztendőt, amíg a kommunista mozgalomig eljutottak. Jócsik Lajos, az 1927-ben „regössé” avatott érsekújvári gimnazista diák, negyven évvel később így emlékezett az eseményekre: „Már az első esztendő bebizonyította, hogy a regösromantikával nemigen lehet mozogni a falvakon. Minket csendőrfedezet kísért ki Kamo- csáról, mielőtt mesedélutánunkat megtarthattuk volna. A felismerés: a falu olyan társadalmi és gyarmati szolgaságban él, hogy a hatalom még mesével, dallal és játékkal sem engedi „felszabadítani”. A húszas évek közepén Prágában megalakult Szent György Kör, a cserkészfiatalok mozgalma (mely névéi a prágai vár híres szobráról, a Kolozsvári testvérek alkotásáról, a sárkány ölő Szent György lovagról nyerte) két-három évi cserkészkedés után szakított a cserkészromantikával, mert tagjai szükségét érezték annak, hogy az élet sűrűjét ismerve utat találjanak a sorskérdésekhez. Balogh Edgár már 1926 februárjában, egy pozsonyi jótékony céllal rendezett ünnepen, a MAKK alelnökeként, így nyilatkozott: „Mi vagyunk az ígéret. Azzal az öntudattal közeledünk a társadalomba, hogy javítani vagyunk hivatottak.” Igaz, az akkor még alig húszéves Balogh Edgár „tiszta nacionalizmussal” ragaszkodik a kisebbségi sorsba került magyarság természetes jogaihoz, a „nyelvhez, valláshoz, kultúrához, hagyományainkhoz”, zsigereiben azonban mintha már ekkor is érezné, hogy ez a cél önmagában kevés, „csak állomás a Krisztus-lelkű internacionalizmus felé”. Ma már meghökkentő ez a fogalompár. Az első világháború impériumváltozásait követő években a polgári indíttatású fiatalok számára azonban természetes volt, hogy a keresztényi eszméktől indulva keressenek sorsközösséget a szociális célokkal. Ha kezdetben a cserkészetet tekintették „életprogramuknak”, aligha jelentett ez mást, mint csupán szervezeti formát, keretet, hogy a „holnap seregeként” — ahogy Győry Dezső nevezte őket 1927-ben — erőt gyűjtsenek a tényleges felsorakozáshoz, eszmeiségükben megtisztuljanak, megszabaduljanak a zavaros nézetektől, elképzelésektől. Egy kissé úgy történt az velük, mint választott védnökükkel, a sárkányölő szenttel, akit az egyház szentjei közül VI. Pál pápa kitagadott. Az egyház szerint ugyanis a sár
