Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - LÁTÓHATÁR - Vladimír Kolár: Nyaralás (elbeszélés]
Ha a nagyi legalább célzott volna rá, hogy közelebbről is szeretné látni a tengert! Ma délelőtt volt lent, a sátorszomszéd vitte el, meg vissza is hozta. 0 sem jár a kocsijával sehová, de ma reggel kivételt tett. Tegnap ugyanis egy kicsit fölégtek, s ma nem kívántak napozni. Hatalmas napernyőik vannak, a nagyi odatelepedett az egyik alá kombinéra vetkőzve. Éppen akkor készült el a kajával, amikor visszaértünk a kempingbe. — Ma csak úgy hamarjában kotyvasztottam valamit. Lent voltam én is a tengerparton. Láttam hát egészen közelről is ... — Ha szólsz, én is levihettelek volna. Különben is gondoltam már rá. Egyszer igazán áldozhattunk volna egy kis benzint... — De minek pazaroltad volna. Ennyi untig elég volt nekem. Ügysem nekem való az már, hogy a strandon süttessem magam a napon. Láttam és slussz! Nekem ez untig elég volt egész életemre. Apámnak egy kicsit kellemetlen a dolog. Mit gondolnak rólunk a szomszédok? Viszont ők úgyis mentek. Végtére is, nem olyan nagy dolog. — Gyerekek, hogy milyen gyönyörű volt! Szedtem kagylót is. Annyi van ott, hogy no! Mi lenne, ha nyakláncot vagy mozaikot csinálnánk belőle? Jeník, ha te művész lennél, biztosan kieszelnél valami okosat! Ma nincs leves. A nagyinak csak annyi ideje volt, hogy megmelegítse a konzervet, és egy kis paradicsommal a módját megadja. Fehér kenyeret ettünk hozzá. Apu mohón eszik, miközben egy képesújságot lapozgat. A nagyi kávét csinál neki. — Költekeztél, mi? — Miből gondolod? — kérdi apu csodálkozva. — Hát az újság. Pénzbe kerül, nem? Magad mondtad, hogy a külföldi újságok itt nagyon drágák. — No, persze. De hát ezt találtam. Érdekes dolgok vannak benne, egészen mások, mint nálunk. Nézd, anyuci, ezeket a pucér csajokat, nálunk ilyet nem közölnének, mi? — jellemző rád. Mindig találsz ilyesmiket. A nagyi közben felfedez még néhány hasonló képeslapot. — Ezeket is találtad? Hogy neked micsoda szerencséd van! Ha tudná a nagyi, hogy milyen áron lehet ilyen újságokhoz jutni! Mindenekelőtt az én segítségemmel! Órákig lődörögtünk apuval a fényűző szállodák körül és lestük, hogy valamelyik jómódú külföldi vendég majd csak belehajít egy használható képeslapot a szemétládába. Én aztán feltűnés nélkül odasomfordáltam és kihalásztam a kosárból. Néhányat meg a sétányok padjain találtam. Apu mohón böngészi őket. — Én mondom, mami, tényleg kár lenne pénzt dobni ki értük. Ezek nem kerültek egy fityingembe se, de nem is érnek semmit. Ott a nudista strandon sokkal szebb nők voltak, esküszöm, nem ilyen kiéltek és cicomásak. Ezek itt olyan gusztustalanul kiglancoltak, hogy no! Nem kellett volna újra fölhozni ezt a témát. Ügy láttam, hogy mikor apu szóba hozta a nudistákat, a nagyi elsápadt, lerogyott a székbe és a szívéhez kapott. Mintha nem is hallaná, amit apu mond. Előkotort valami orvosságfélét, bevett egy tablettát és ivott rá egy kis vizet. Apu szüntelenül az újságot böngészte, anyu meg a divatos ruhákat kereste. — Hallod, mami, hallod? Nem akarsz idepillantani, hogy legalább itt lásd Szodomát és Gomorát, ha már nem jöttél velünk arra a nudista strandra? Mintha a nagyi olyasmit suttogott volna, hogy melege van, de a blúzát már nem tudta kigombolni, mert meghalt. Előrebillent az összecsukható karosszékben, csoda, hogy ki nem esett belőle, úgy maradt előre dőlve, mozdulatlan merevségben, nem sok hiányzott, hogy a földre bukjon. Én vettem észre elsőként, hogy vége, a szüleim sehogy se akarták elhinni. De aztán sírni kezdett, még apu is, így hát én is elbőgtem magam. Nagyon furcsa volt. Ilyen váratlanul meghalni! Ki gondolta volna! Anyu a nagy ijedtségre ivott egy konyakot, aztán még egyet felhajtott. — Alighanem sok volt neki ez a strapa. Tudod, az infarktus. Ráadásul ma még a tenger is. Meg ez a kánikula. Nem kellett volna magunkkal hoznunk. — Nem kellett volna... — motyogta maga elé apu gyámoltalanul. Tanácstalannak, törődöttnek látszott. — Most mihez kezdünk?
