Irodalmi Szemle, 1981

1981/7 - LÁTÓHATÁR - Ľuboš Jurík: A gyerekkocsi (elbeszélés)

mely magától futott előtte. Szombat és vasárnap kivételével csaknem minden reggel így ereszkedett alá a városba, hogy gyűjtsön egy kocsira való használt papírt, majd eladja a felvásárlóknak. Nem azért, mintha rá lett volna utalva, hiszen szép nyugdíjat kapott, hanem azt tartotta, hogy egy kis mellékes mindig jól jön, és amúgy sem bírt volna naphosszat otthon üldögélni; elvégre egy olyan embernek, mint Jonáš, muszáj valamivel foglalatoskodnia. Leereszkedve a tetőről elhaladt a vendéglő mellett, mely esténként a diákok találkozóhelye volt; ilyen korán, persze, a kerthelyiség még kongott az ürességtől, a székeket még le sem szedték az asztalról. Jonáš megindult lefelé a Mély úton, de itt már fékeznie kellett; fölső testét hátrahajtotta, szandálját pedig erősen hozzányomta az út aszfaltburkolatához. Az út meglehetősen lejtett. Mindkét oldalról fákkal és bokrokkal benőtt part szegélyezte. A fák ágai közt fel-feltűnt Jonáš előtt a kék égbolt keskeny síkja. így baktatott le egészen a térre, majd elindult végig a Šte^ fánik utcán, tolta maga előtt a kocsit és jobbra-balra tekingetett. A város lassan megtelt reggeli járókelőkkel, autókkal, autóbuszokkal és villamosokkal, az emberek munkába siettek. Jonáš átment az útkereszteződésen, s az utca túloldalán, egy önkiszolgáló büfé előtt állt meg; a gyerekkocsit kint hagyta a büfé előtt, ő maga pedig bement. A pultnál már ácsorgott néhány álmos ember. A pacalleves, a gombóc és a káposzta ínycsiklandozóan párolgott a fazekakban, megtöltve a levegőt gőzzel, melybe belevegyült a meleg kakaó és a friss kifli finom illata. Jonáš beállt a sorba, s amikor a pult elé ért, kért egy tányér pacallevest, két szelet kenyeret meg egy kis korsó sört. Fogta a levest meg a sört s félrehúzódott vele egy ablakmélyedésbe. A levesben piros zsírcsep- pek úszkáltak és amikor Jonáš telemerítette a kanalát, a szép, vékony pacalszeletkék is előbukkantak. Hozzálátott az evéshez, le-letört egy darabka kenyeret és módszeresen behajigálta a szájába, nagy élvezettel nyelte rá a meleg levest, és a húst komótosan megrágta; lassan evett, élvezettel, mint ahogyan az olyan emberek szoktak, akik kellően tudják értékelni a finom ízeket. A leves után egy darabka kenyérrel kitörölte a tányért. Azután jót húzott a sörből; a sör hideg volt, árpaillatot árasztott, s kellemes érzéssel töltötte el Jonášt. Mikor megitta a sört, félretolta maga elől a tányért meg a söröskorsót, s félhangosan azt mondta: — Köszönöm. Kis ideig még bámulta az utcát az ablakon át; mint a némafilmben, úgy suhantak el előtte az emberi alakok, szélesen gesztikulálva, a fejüket csóválva beszélgettek valamiről; az autók besorakoztak a megfelelő sávba az útkereszteződés előtt, majd a jelzőlámpák utasítására eltűntek Jonáš szeme elől. Jonáš kilépett az utcára, kis ideig ácsorgott; dobhártyájára szó- és mondatfoszlányok, autózúgás és víllamoscsörömpölés nehezedtek, valahol rádió szólt, és az utcák aszfaltburkolata fölött légkalapács dübörgött. Jonáš a járdán haladt, kitért az embereknek és az átjáróknál ügyelt rá, nehogy elgázolja az autó; a nap lassan emelkedett az égen, az árnyékok megrövidültek, az utcák üresebbek lettek, az autók is megritkultak. Később a nap már perzselt és Jonáš érezte, hogy hátán mindjobban átnedvesedik az ing és hozzátapad a testéhez. Lassan átdöcögött a főtéren. Egy cseppet sem kellett erőlködnie, a gyerekkocsi, saját súlyától hajtva futott le zörögve a lejtőn. Jonáš mindig a nyomdában kezdte, mely egy magas épületben volt, a főtértől kissé lejjebb. Az oldalsó bejáraton lépett be, köszönésképpen sapkájához emelte jobb kezét. Az őr már ismerte. Bólintott és beengedte az udvarra. Jonáš a falhoz állította a kocsit, és bement a tágas kézbesítőcsarnokba.

— Jó reggelt! — köszöntötte a kék munkaköpenyt viselő asszonyokat. Néhányan visszaköszöntek neki, majd folytatták az újságok és könyvek csomagolását. — Akad valamennyi hulladékpapír? — kérdezte Jonáš egy idős nőtől, aki a szállítószerkezet végén állt. — Amott talál egy csomó újságot — mutatott az asszony a sarokba. — Papírgöngyölegeket, kartonokat és néhány könyvet is talál ott. — Az asszony a kész csomagot félretolta és egy másikat húzott maga elé. A sarokban régi újságok és vastag kartonpapírok feküdtek csomóba rakva. — Hogy aludt? — kérdezte Jonáš, a csomagokat igazgatva. — Köszönöm — mondta az asszony. — Nagy hőség volt. És maga?

— Jonáš felnyalábolt egy halom újságot és elindult vele kifelé. — Elég tűrhetően — mondta az ajtóban. — Forrók az éjszakák. Jöhetne egy jó kis zápor. — Kiment az udvarra és az újságokat belerakta a gyerekkocsiba. Visszatért a második csomóért, majd a vastag kartonpapírokért. Amikor megtelt a kocsi, a terhet átkötötte egy zsineggel, hogy a fölső réteg le ne csússzon. — Több már nincs? — kérdezte azután az idős asszonytól. — Több, sajnos, nincs — válaszolta az asszony —, most csak ilyen