Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - Csáky Károly: Esőre állok (vers)
— Rágyüttél, Dudás — mondta a kelekótya elismerően. — Szorozd be nyugodtan ezerrel, meglátod, hogy kigyün ... akkor biztos kigyün, ha ezerrel beszorozod. A gyerekek jól szórakoztak. Dudás számolt, Jolán sértődötten, piros arccal állt mellette, haragudott a tanítóra. — Helyedre mehetsz. Tekintetével a helyére kísérte. Tizenöt éves múlt, de akár már gyereket is szülhetne. Fodornak csak annyit mondott, amikor az vágyakozva megfogta a testét: Eredj, te bolond! — Gyere, Jocó, megyünk Piškovičhoz! Fodorra bízta a gyerekeket, ötször egymás után elmondják az egyszeregyet, és hazamehetnek. — Mehetünk, Nagybene. Személyesen felelek Piškovičnak, hogy még márna behajtod a tojást. Együtt megyünk, hallod? Te vagy az agitátor, te beszélsz, én meg a hivatalos közeg, készülj fő a feladatra, Nagybene! Halkan ropog a hó a lábuk alatt. Jocó a hivatali teendőiről fecseg. Szótlanul hallgatja, és viszolyogva gondol a névsorra; a községházán kezébe adják, s ő megy a gazdákhoz, megmagyarázza, hogy a dolgozó nép várja a friss tojást. Az asszonyok kelletlenül bizonygatják majd, hogy télidőben nem tojnak a tyúkok, a gazdák pedig furcsa szemmel nézik a Nagybene István fiát, aki beadásokat követel tőlük, talán még az apjától is behajtja, amit kiírtak a nevére a községházán. Ö és Jocó a Piškovvič emberei. Micsoda pokoli véletlen helyezte egymás mellé őket? A titkárnál Kis Mihály ült, beszélgettek. Ha ő most tiltakozik, mellé áll az öreg? Tiltakoznia kellene, hogy a titkár rendelkezik vele. A megbántottság torokszorítón, alaktalanul kavarog benne, kétségbe ejti, de tehetetlennek érzi magát. Mintha lélekben kettéválna, tiltakozik a feladat ellen, de teljesíti, mert felelősséget érez iránta. — Mikor tanítsak, titkár elvtárs? Számtanórát tartok, és a nyakamra küldöd Jocót. Csodálkozunk, ha a tanítónak nincs becsülete! Kinevetnek, hogy eszköz vagy játékszer vagyok. — Nem áll mellém, mondta magában, nem úgy néz rám, mintha mellém állna. Akkor ez már mindig így lesz? Piškovič nem szólt, de Kis Mihály határozottan és komoran kimondta, amit gondolt. — Ha felkötötted a kolompot, rázd is! — Majd enyhébben, magyarázkodva hozzátette: — Mind így vagyunk vele. Felkötöttük, és most ráznunk kell, mást nem tehetünk. Atya nem ezt mondaná, gondolta a tanító, a spanyolos másképp mondaná... Eh, Atya egy van, egyedül ő, egymaga, mindenki más... CSÄKY KAROLY Esőre állok lehorgonyoztak bennem a hétköznapok s érzem újra a vihar közeledtét levetem hát ünneplőmet és felgyűrvén ingujjamat kiállók ismét az esőre hogy ama szivárvány előtt felnőjjek apámhoz
