Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - Gyurcsó István: Tükördarabok, Csoda (versek)
GYURCSÖ ISTVÁN Tükördarabok Csak annyiban csoda: hogy élünk, születünk, néha elvetélünk — Hát, ennyiben csoda az élet: s mi vele jár, hogy néha félek, no, nem a haláltól, az testvér, ikerpár vagyunk, néha ráér, biztat is: tedd csak a dolgodat! Őrizzen szép, gyalult gondolat. Négy sort kérsz tőlem, barátom. Együtt vagyunk! — ez a második. S ha együtt maradunk, látom, kevés erőnk, lám, sokasodik. Fáradt a fű, nehéz a harmat. Te ne törd le a fű derekát, ne verd le a harmatot, ha nehezebb a terhed, mint a fűszál gondja: szíved harmatát akkor se verd le, hogy könnyebb legyen fölkiáltani. Nem hajt ki az ág magától. Mit követelhetsz a fától, a fészkén ülő madártól, a fűszálak gyökerétől: önmagad tiszta szivétől, ha nem csapoljuk le a mocsarakat?! Ki kell inni a mocsarak keserű vizét! Az ember csontjai megszólalnak minden kiásott gödör fenekén. Nekünk bizony, csak magunkban bízva lehet erőnk a holnapban bízva hinni a holnapután ismeretlen csodáiban, ami még ma ismeretlen.
