Irodalmi Szemle, 1981
1981/6 - FIGYELŐ - Mács József: Sütő András: Évek — hazajáró lelkek
Sütő András ÉVEK - HAZAJÁRÓ LELKEK Sütő András legújabb könyve, a tavaly megjelent s okkal visszhangos Évek — hazajáró5 lelkek cikkek, naplójegyzetek gyűjteménye. Válogatás huszonöt esztendő írásaiból,, amelyek romániai magyar lapok, folyóiratok hasábjain jelentek meg. 1953-tól 1978-ig. gyűjtötte kötetbe Sütő azokat az írásait, amelyek ma is tanulságosak, érthető közeibe- hozzák az ötvenes évek romániai magyar írónemzedékének alkotó küzdelmét, felfogások ölelkezését, felelevenítik a szükséges vagy értelmetlen ütközések és ütközetek törté-- netét, hűen mutatják a pályát, a megtett utat, ahonnan indult s ahová ért Sütő András. Számomra különösen érdekes és okító könyv az Évek — hazajáró lelkek. Sok mindenre kaptam világos és megnyugtató magyarázatot, amelyekről csupán sejtelmem lehetett mindeddig. Megítélésem szerint ez a könyv több mint cikkek, naplójegyzetek gyűjteménye. Huszonöt esztendő közírói tevékenységéből hiteles önarckép rajzolódik: ki Sütőről, felfogásáról, közéleti és írói szenvedélyéről, akarásának, törekvésének félreérthetetlen egyértelműségéről. E cikkeket, s néhol az utólagos toldalékokat olvasva könnyű meghatározni Sütő helyét és szerepét a romániai magyar irodalomban, s egyáltalán nem nehéz megállapítani, hogy mindent a valósághoz mér, viszolyog a valóságof. jelentéktelenítő elrugaszkodásoktól, érzi a felelősség roppant súlyát, a közösségéhez utat kereső és találó szavak fontosságát. A Veres Péter-i értelmű népben, nemzetben gondolkozás felelőssége munkál benne valahányszor közírói szereplésre vállalkozik. De Illyés Gyula példája is lebeghet a szeme előtt: „... úgy népköltő, miként csak a legnagyobbak: a nemzet költője is.” A kitekintés állandóan csábítja, olvasmányélménye a Fábry Zoltán megfogalmazta háromezer év kultúrájának legjobb alkotásaihoz köti őt, de képzelete csak ritkán röpül a világtájak, felé, a Mezőségen, szülőföldjén barangol, egyszerű pusztakamarási emberek között időz. Ajánló sorok egy Forrás-kötethez című cikkében azt mondja: „Az írás: viszonyulás. Nem csupán a világhoz — vagy a szemölcseinket meghatározó közösséghez —, hanerra- ahhoz a legbensőbb szándékunkhoz is, hogy a világot megváltoztassuk ... Mi más az. író, ha nem a torkon-ragadott reménység, akitől a szorongó lelkek sokasága azt várja,, hogy nevében is szóljon?” A gondolkodó Sütő lépten-nyomon jelen van az Évek — hazajáró lelkek írásaiban. Az irodalomról alkotott véleményét távolról sem visszafogott hangon fejti ki. Szerinte a jó irodalom elsősorban nem a részleteken, hanem a felfogás merészségén, az élet- nagy kérdéseit, az emberi sorsokat megragadó mozdulat biztonságán múlik; e részletek, nélkül azonban nincs élet a prózában [A mütilénei szerelmesek]. Védelmébe veszi azokat, akik csupán azzal szolgáltak rá a bírálatra, hogy ők maguk is bíráltak. A fölöttébb óvatos, mindjárt pánikba eső kritikus címére azt írja, hogy a tudományt (marxizmus)- úgy lóbálja, mint a vak a lámpást: nem azért viszi, hogy ő lásson, hanem hogy mások lássák őt, és le ne verjék a lábáról (Naplórészlet, 1955). A kötet sorrendben negyedik írása, a Gyo'mirtás és abszolút hangmagasság a szlovákiai magyar irodalmat is érinti. Ennek előzménye, hogy 1955-ben, a Csehszlovákiai
