Irodalmi Szemle, 1981

1981/1 - Hubik István: A csehszlovákiai magyar fordítás általános problémái I. (előadás)

rek többsége a Józan esze meg az ép ösztönei szerint él, dolgozik és mozog. Pedig a fordításon észrevehető a tartalomhoz mért komoly igyekezet. Mindazáltal úgy, ahogy van, az egésznek alig vehetni hasznát. Nemcsak azért, mert túlontúl általános parancsokat vagy tilalmakat sorol fel, és nem igazodik az adott munkahely vagy egy-egy munkahelyfajta sajátos viszonyához, hiszen ez éppúgy felróható az eredeti szlovák szövegnek is. A magyar szöveg speciális fogyatékossága a több helyütt homályos fogalmazás. Mert például mit értsen a jámbor dolgozó ezen az utasításon: „Munkahelyed hiányait távolitsd el”? Vagy ezen a tilalmon: „Villamos berendezésekkel ne manipulálj, ezeket ne is javítsd”? Mi okozza — főleg az utóbbi mondatban — a balladai homályt? A latin eredetű manipulovať ige abban a jelentésében amit itt a tilalom szerzője mondani akar, teljes jogú szlovák szó, ezzel szemben a magyar manipulálás ma már inkább csak a rosszalló értelmű mesterkedést jelenti, és az idegen szavak szótárát kell kinyitnunk, ha a szlovák manipolovafnak megfelelő igét meg akarjuk találni. Vagyis ahol a szlovák szövegben szlovák szó van, ott a fordító a magyarban idegen szót használt. Miért? Fordítói és szerkesztői gyakorlatból tudom, hogy idegen szóval abban a ritka esetben élünk, ha csakis az idegen szó adja meg a telitalálatot — vagy abban a még ritkább esetben, ha valamit el akarunk — mert el kell — „kenni”. No de egy munka- védelmi előírásban, ahol semmi sem fontosabb a világosságnál és érthetőségnél?!

Vagy mit szóljunk ahhoz az elsősegélynyújtási útmutatóhoz, amelyben ilyesmit és ehhez hasonlókat olvashattunk: „A beteget a hátára fektetjük, és a kezeit, lábait mértékletesen összehajtogatjuk”? Igaz, szerencsére ez így, ennyire vicclapba illően már a múlté, de sok minden kísért még ebből a múltból.

Nézzünk körül a hirdetések tájékán, beleértve az újsághirdetéseket is. Mekkora a bizonytalanság, mennyi a fordítói melléfogás ezekben a szövegekben! Mindez az értelem, a közlés pontosságának rovására. Ugyanilyen hibákra bukkanunk regionális vagy országos intézményeink és társadalmi szervezeteink nevének fordításában. „Öntözőgazdasági Kutatóintézet"-ről olvashatunk Öntözéses Gazdálkodási Kutatóintézet helyett, és „Csehszlovákiai Szövetkezeti Földművesek Központi Bizottsága” áll a vezércikkben. Mi helyett? Talán a Csehszlovákiai Földművesszövetkezieti Dolgozók (esetleg Tagok) Szövetségének Központi Bizottsága helyett. E nem szoros értelemben vett politikai (igazgatási) institúciók nevének fordításában valóságos garázdálkodás folyik, megannyi önkényes rögtönzésnek vagyunk tanúi. Beszélhetnénk persze a politikai intézmények, igazgatási szervek egyikének-másikának állandósult magyar fordításáról is, de erről majd a maga helyén.

Egyelőre tallózzunk most még egy keveset az idegenforgalom felvirágoztatását célzó, magyar meg német-magyar nyelvű kiadványokban, melyeknek mindegyike fordítás. Csupa rövidebb-hosszabb szövegű, több színű képekben gazdag, szemet gyönyörködtető nyomdatermék. Hanem ha ebbe vagy abba beleolvasunk! Igazán nem kell lámpással keresnünk a hangulat élénkítésére alkalmas mazsolaszemeket. íme: „Szlovákia — a csend oázisa. A magasan civilizált Európa szinte kellős közepén fekszik a csend egy kis oázisa — Szlovákia, egy ország, melyet északon úgy sziklás, mint erdőborította hegységek koszorúja ölel körül, melyben hegyitavak kékes ezüstje csillog s amely délen meleg, termékeny rónákban nyílik. Sokarcú, hol lírikus, hol balladikus hangulatú táj ez. Határtalan kincsekkel bír...” Tovább: „Azt mondják, hogy az úristen a világ megteremtése után, mikor a természeti szépségek elosztására került sor, elsőnek Szlovákiának adta ki a részét. S köztudomású, hogy aki gyorsan ad, duplán ad. . .” Alább: „... Európa legnagyobb folyója, a Duna festőien szép partjairól” stb. No és még a záró bekezdés: „A vendég reggelijét valahol egy kelepelő malomnál költi el, amely körül Napóleon katonai szakértői fenyőket ültettek a terméketlen homokba, tízórásira juhsajtot fogyaszt egy folyókanyarban — azon a helyen, ahol hajdanában Marcus Aurelius római hadvezér írta verseit, egy régi kolostor boltozata alatt ebédel és végül este magasan fönt a hegyekben egy kalyibában szórakozik és sült pisztrángot vacsorázik..." Ami a stílust illeti, a maga nemében nem is a legrosszabb, csak meg kellett volna szerkeszteni, hogy eltűnjenek belőle a mosolyra gerjesztő csacsiságok. Hogy a tartalmi csacsiságok felelőssége milyen arányban oszlik meg a szerző és a fordító között, azt csak sejthetjük. Mert ugye azt már egy általános iskolát végzettnek is — legyen szlovák vagy magyar az illető — tudnia kell, hogy a Volga mind hosszúság, mind vízterület, mind vízbőség tekintetében nagyobb európai folyó, mint a Duna. Hogy „Napó