Irodalmi Szemle, 1981
1981/6 - LÁTÓHATÁR - Stanislav Rakús: Nótácska (elbeszélés)
kezdett, magas hangon és hamisan, a vadászoknak még a könnyük is csörgött a nevetéstől. Az ilyen produkciókért és a vad cipeléséért aztán időnként neki is jutott némi .őzhús vagy söréttel teli fürj. Nos, ilyen vadász volt ez a Nőtik, egyik napról a másikra élt, de a gyerekeknek nem volt híján. Elvállalt mindent, szombatonként Budek udvarát söpörte föl, fát vágott az embereknek, Šmáhy doktor disznainak pedig hazahordta a kórházból a moslékot. S a gyerekei? Kár a szóért! Vékonykák, fehérek mint a hó! „Minden hiába”, döntött végérvényesen Bigoň, „Flokyért Nőtik fog bűnhődni”, s gondolkodott, törte a fejét, hogyan büntethetné meg Nőtikot, hiszen nem mérgezheti meg őt, meg hasonló. A büntetés sokféle módozata megfordult a fejében, de Nötikra egyik sem volt alkalmas. Mígnem egy délután, amikor álmosan turkált a fiókjaiban, rábukkant egy öreg, ütött- kopott zsebórára. Ki akarta dobni, mert az ilyen ócskaságból már úgysem lesz semmi, ám egyszeriben kiszáradt a torka az izgalomtól: „Ez az óra szakasztott olyan, mint Nőtik. Ez lesz az ő büntetése!” December második hete volt éppen, az az idő, amikor Bigoň az előző évek gyakorlatához hűen karácsonyi figyelmességet készült küldeni Jozef Vodín gyárosnak. Az ajándék ezúttal nem postán jut el Prágába, dehogyis! Maga Adam Nőtik, a vadász viszi el egyenest a Vodín-villába! „Mit lehet tenni”, gondolta Bigoň, „ajánlatos megmaradni Vodín kegyeiben, ha már az ember üzleti kapcsolatban van vele, és Nőtikot is alaposan meg kell büntetni, ahogy dukál! És ő, Emil Bigoň, mindkettőnek eleget tesz. A csomagban a csokoládéval együtt elküldi az ütött-kopott zsebórát, de levélben megírja, hogy aranyórát küld. Ne hívják Emil Bigoňnak, ha nem nagyszerű! Átgondolt az utolsó pontig! Ugyan kire eshetne a gyanú, hogy kicserélte az órát, ha nem Nötikra. Hiszen egy ilyen ember már önmagában is gyanús. Csak hadd hurcolják meg gazemberségéért a prágai hivatalok és egyebek. Dutyiban tölti majd a karácsony böjtjét a vadász! Ismeri ő jól Vodín Pepót. A gazemberekkel szemben olyan, mint a beretva.” Bigoň a levélnek is tüstént nekilátott: „Mélyentisztelt gyáros úr! Nagyon szívélyesen üdvözlöm Önt és az Ön becses családját, s egyidejűleg hadd kívánjak boldog karácsonyt és még boldogabb új esztendőt. Szlovákiára emlékeztető figyelmességként fogadja el az ünnepekre e csekélyke csokoládét, cigarettát, de főleg azt az aranyórát, amit mindezzel együtt Adam Nőtik visz el Önnek egy csomagban. Postával elküldeni nem merem, hiszen egy ilyen óra értékes dolog, kéznél viszont nincs más emberem, mint ez a csavargó hírében álló, elesett Nőtik. Ezért hát megkérem Önt, nézze át a csomag tartalmát, még mielőtt Öntől ez a Nőtik eltávozna, hogy az óra valóban megvan-e. Hiszen a föld alá süllyedne az ember szégyenében pusztán csokoládéval és cigarettával kedveskedni. Még- egyszer szívélyesen üdvözlöm, tisztelt nejével, fiacskájával és lánykájával egyetemben. Alázatos tisztelettel Emil Bigoň.” Bigoň a levelet elküldte, és néhány nap múlva előkészítette a csomagot is. A skatulyát csak sokára zárta le, csomagolta be és kötözte át; élvezettel nézte az arany helyett éktelenkedő ütött-kopott órát. Aztán délután háromra magához hívatta Nőtikot. Nőtik már kettő előtt bebicegett az irodába, sejtette, hogy valami jó vár rá, mégis majd hanyatt esett a meglepetéstől, amikor Bigoň megmondta neki, hogy Prágába akarja elküldeni. Csomaggal! — Ezekhez a dolgokhoz olyan emberre van szükségem, mint maga, Nőtik. Most pedig falatozunk egyet, kedvesem, miért is ne! Puha kenyérkét, szalámit, kolbászt, szalonnát és olyan gyümölcsöket, amilyent csak el lehet képzelni. Megtömjük a bendőnket, úgybizony, vagy ne hívjanak Emil Bigoňnak! Ha kedvünk tartja, még tengeri finomságokban is válogathatunk. Evett-e már valaha ilyesmit? — kérdezte Bigoň, de a választ nem várta meg: — Található itt minden. Kihúzom a fiókot, és tessék! Csodálatos minőségű cigaretták, még a doboz feliratát sem képes megfejteni valaki, de hát miért is tudná, amikor a világ legvégéről való. Kettőt szippantasz belőle és máris 'elterülsz az élvezettől. Mustár? Csak szólni kell. Nem is volnék én ember, hanem valamiféle csúszómászó, ha saját embereimtől is sajnálnám. S hogy Prágában sem lesz híján semminek, az is biztos. Zsebpénzt adok magának meleg vacsorára, meg hasonló. Hogy is nézne ki Prága meleg vacsora nélkül, ugyan kérem! Hohó! És el ne mulassza megnézni valamilyen bűvész vagy hasonló fellépését. Az maga a csoda! Az embernek még a lélegzete is eláll. Fufu, fufu, és a kalapból máris elővarázsol valami furcsaságot. Argentínai papagájt például, aki ráköszön az emberekre:
