Irodalmi Szemle, 1981

1981/1 - Hubik István: A csehszlovákiai magyar fordítás általános problémái I. (előadás)

magyar műfordító”, újrateremtette a szöveget, formai tekintetben pedig jelentősen gazdagította, és tovább fejlesztette a magyar verselést.

Aztán a későbbiekben, annyi fordító után 'és mellett a nyelvújítás vezéralakja, Kazinczy! Szintén fordított, rengeteget fordított, a fogságban is, mégpedig programszerűen, a stílusreform szolgálatában. A fordítástól várta, és azzal igyekezett előmozdítani a magyar irodalmi nyelv felvirágzását. A kezdő lépéseit tevő „magyar színjátszás támogatása több külföldi darabot fordított magyarra, köztük Shakespeare-, Goethe-, Moliére- és Lessing-drámákat, s lapjában az Orpheusban megjelent jó egynéhány Voltaire-, Rousseau- és Helvetius-mű”. Többen nem értettek egyet Kazinczy fordításirodalmat propagáló elveivel, és például Kölcsey, aki a nyelvújítási harcában ugyancsak színt vallott mellette, de aki az eredeti alkotásokban látta az irodalom fejlődésének zálogát, bírálta Kazinczyt ezekért az elvekért. De még előbb, a magyar protestantizmus nagyjaival egy időben, meg azok után, az ellenreformáció legnagyobb alakja, Pázmány Péter is fordított. Átültette magyarra Kempis Tamás nagy művét, a Krisztus követése című munkát, ami a maga nemében páratlan irodalmi tett volt, és Káldi György fordításában megjelent a katolikus magyar biblia, a teljes, mint a protestánsok részére Károlié, a Vi- zsolyi.

E távolról sem teljes történeti háttérrajz segítségével sikerült talán valamelyest érzékeltetnem, milyen fontos küldetést teljesítettek a fordítók a különböző korokban, hosszú időn át szinte kizárólagos szerepet töltve be az írásbeliség műhelyeiben, és igen sokáig, illetve igen sokszor mindenekelőtt gyakorlati célok: a térítés, visszatérítés, a lelkek istápolása, majd a tágabb értelemben vett tanítás céljainak szolgálatában tevékenykedtek. Hiszen amint láttuk, el kellett érkeznie a XVI. század végének, hogy az első maradandó értékű magyar fordítások, az első tulajdonképpeni magyar műfordítások napvilágot lássanak — ám ez is csak fcésőb derült ki, s akkori céljukat tekintve mind a Vizsolyi Biblia, mind a Psaltarium Ungaricum létrejöttében az eszközjelleg dominált, és nem volt más a helyzet a De Imitatione Christi esetében sem.

Nem feledékenységből nem beszéltem a még későbbi, hozzánk közelebb álló korok fordításirodalmáról, pedig Vörösmartytól kezdve kiváló költőink — sőt prózaíróink is szép számmal — egyben kiváló műfordítók is voltak. Vörösmarty nyomdokait követve fordított Arany János, Petőfi, Babits, Tóth Árpád, Kosztolányi, (elvétve Ady is, pl. Baudelaire-t), aztán József Attila, Szabó Lőrinc, Németh László, Déry Tibor, Nagy László; fordított és fordít Illyés Gyula — és ezeknek a fordításoknak legrégebbjei száz-százötven (éve állják az időt. De ez már nem tartozik a történelmi háttérhez, ez már azoknak az időknek tartozéka, amikorra kialakult a modern magyar irodalmi nyelv. Itt, vagyis ezekkel a fordításokkal kapcsolatban föl sem vetődhetik az eszközjelleg kérdése, ezek már vitathatatlanul ama bizonyos pluszt képviselik, a nemzet szellemi-iro- dalmi kincsesházának gyarapodását, itt-ott már a kölcsönösség jegyében — s nem kell utánuk kutatnunk, kézügyben vannak, fordítóik eredeti műveinek nyelvi szintjén hatnak, jótékonyan hatnak anyanyelvűnkre.

No de most már vágjunk mondanivalónk sűrűjébe és nézzünk szembe azokkal a fordítással kapcsolatos mindennapi gondokkal, amelyeket sajátos helyzetünk, a nemzetiségi lét különlegessége állít elénk. Ezen belül is egyelőre szorítkozzunk a könyvön inneni vagy ha úgy tetszik: könyvön „aluli” fordítás kérdéskörére. A fordítás olyan termékeire, a gyakorlati élet megkívánta ama sok-sok fordításszövegre gondolok, amelyek állandó környezetünkhöz tartoznak, nem lehet nem beszélni róluk, mint ahogy el nem kerülhetők, figyelmen kívül nem hagyhatók, hiszen épp az a szerepük, hogy felhívják a figyelmet valamire, a mi érdekünkben közöljenek velünk valamit, egyszóval hogy a mindennapi élet legkülönfélébb mozzanataiban a segítségünkre legyenek. Mik tartoznak ide? Mindenekelőtt a hatósági, hivatali közlemények, felhívások, hirdetmények, tájékoztatók, vállalati és magánhirdetések (a napi sajtóban is), reklámcédulák, ismertető füzetkék, a szervezeti élet írásos segédeszközei, aztán a munkavédelmi előírások, figyelmeztető táblák, egészségvédelmi, baleset-elhárítási útmutatók, útikalauzok és még soksok minden. Csupa olyasmi, aminek nagy hányadát a csehszlovákiai magyarok ezreinek, tízezreinek akarva, nem akarva el kell olvasniuk, mert része az életüknek, mint a levegő, a víz vagy a kenyér. Itt nincs szerepe a tetszésnek vagy nemtetszésnek. Babits vagy Illyés Gyula fordításait aránytalanul kevesebben olvassák, mint ezeket a szövege