Irodalmi Szemle, 1981
1981/6 - LÁTÓHATÁR - Štefan Strážay: Üröm (vers)
ŠTEFAN STRAZAY Hát megint itthon vagyok. Állok ajtófélfának dőlve és anya a hideg víz fölött töpreng: létezik, nem létezik? De mi történt az idővel, mért vánszorog? Holnaputánig még nyitva maradt mögöttünk a temető, napos falát didergő kerékpár támasztja. Már nem választhatok. Mielőtt a röptérre mentem megnylrt. Hajcsomók hulltak a padlóra hangtalanul. Zenélt a rádió. Szófiába repültem. Egész idő alatt egy szürke bőrönd kísért, rajta névcédula: Vladimír. Én nem vagyok Vladimír. Vendégek falatoznak. Gyümölcsöt, hideg sültet, isszák a bort. Beszélnek. Nézem: asztal, székek. Ázott virág. Fehér térítők. S a rokonok, hiába már, boldogtalanok, de bennem egyre nő a harag. Holnapig még mögöttünk marad az őszi, kivilágított temető. S a természet csak vár, vár, és nekiesik a kőnek is. Már nem választhatok. A szófiai toronyszállóban Üröm
