Irodalmi Szemle, 1981
1981/6 - Koncsol László: „... szublimálom ösztönöm ...”
két négysoros szakaszából egyetlen nyolcsoros előszakaszt formált, két záró terci- nájából lett az előszakasz rímelésétől eltérő rímszerkezetű utószakasz, vagyis a Himfy- strófa nem tizennégy soros, mint a szonett, hanem két sorral rövidebb. Kisfaludy más módon, a sorok kurtításával is zsugorította a szonettformát: a Himfy-strófa sorai váltakozva nyolc, illetve hét szótagosak. Az előszakasz nyolc sorában egy-egy teljes, illetve csonka trocheusi dimeter váltakozik, s négy-négy sort keresztrím fog össze periódussá. A szonett ölelkező rímeiből tehát magyarosabb keresztrím lett, a szonett nyugat-európai jambusai magyaros trocheusokká alakultak át, de e változások ellenére is, a kereszt- rímes perióduspár a szonett két első szakaszának emlékét őrzi. Az utószakasz képlete más: két páros rímű nyolcas trocheust két páros rímű hetes trocheus követ. Ez lett a szonett tercináiból. Kisfaludynál az elő- és utószakasz több-kevesebb következetességgel tartalmi-logikai szempontból is eltér egymástól. Ugyanezt mondhatjuk az előszakasz első és második periódusának viszonyáról: nem csak rímelésük révén, hanem logikailag is elkülönülnek. Ezek a különbségek nem rendszeresek, de gyakoriak, s mindenképpen a forma, nem utolsósorban az ősforma, a szonett lehetőségeiből következnek. A mondottak szemléltetésére hadd hozzuk föl a második ének híres hetedik dalát. Az első periódus a sebzett és menekülő szarvas képét állítja elénk: „Mint a szarvas, kit megére / A vadásznak fegyvere, / Fut, — de későn, — folyt már vére, / Vérzik tőle a csere..s az így ■előlegezett hasonló után következik a második periódusba foglalt főmondat, a hasonlító, a szubjektum képével: „Úgy futok én a pár-szemtől, / A seb mellem baljában; / Azik a föld keservemtől / Lábam minden nyomában”. Végül az utószakasz, mely fordulatot, ellentétet hoz a strófába: „De hajh! mennél tovább érek, / Annál jobban gyűl a méreg / S beljebb röigzik szívembe; — / Futok, hajh — de vesztembe.” Kérdés most már, mennyi maradt a Himfy-strófából József Attila költői műhelyében. Ennyi: az előszakasz egyik és az utószakasz egyik fele, egy hozzá csatlakozó, de az első periódus páros sorainak — csonka dimeterjeinek — rímeléséhez fűződő csonka dipó- •diával. Mintha József Attila a Himfy-strófa egyéni változatának kimunkálásakor Kazinczy szellemes epigrammáját követte volna: „Dayka. Tűzbe felét! Himfy: Vetem. D. Újra felét. H. ím. D. Harmadikat még! H. Lángol ez is. D. Jer most; vár az Olympuszi kar.” Persze, József Attila a Dayka Gábor szájába adott tanácsot, mely egy fordított mértani sor lépcsőiben másfél sorosra zsugorította volna a Himfy-strőfát, nem következetesen fogadta meg, hiszen akkor teljesen elsikkadt volna a forma, hanem az elő- és utószakaszban arányosan végrehajtott első rövidítés után, az utóbbi kurtításában egy apró engedményt téve mindjárt megállt. Maradt ugyan az első és a második periódus feszültsége, de a záró csonka dimeternek a nyitó periódushoz való zenei visszakapcsolásával a strófának a belső kontraszton túl érvényesülő egységét is megszilárdította. Lássuk tehát a verset! „KÖLTŐNK ÉS KORA” Íme, itt a költeményem. Ez a második sora. K betűkkel szól keményen címe: „Költőnk és Kora”. Ügy szállong a semmi benne, mintha valaminek lenne a pora. Ügy szállong a semmi benne, mint valami: a világ a táguló űrben lengve jövőjének nekivág; ahogy zúg a lomb, a tenger, ahogy vonítanak éjjel a kutyák ... Én a széken, az a földön ■és a Föld a Nap alatt,
