Irodalmi Szemle, 1981
1981/6 - Cselényi László: L-montázs
meg, hogy az ember válaszoló lény. Válaszoló lény, azaz csupán azokra az alternatívákra reagál, melyeket az objektív valóság állít elő. És teszi ezt úgy, hogy bizonyos tendenciákat, melyeket a spontán folyamat maga tartalmaz, kérdésekké absztrahál, amelyekre választ talál. 4/1/2 Aztán, hosszú éveken át, megint semmi. Csak Párizsban döbbentem rá, csodálkozva, hogy az ottani könyvesboltok kirakataiban Lukács György a leggyakoribb magyar szerző. Meg is vettem egy-két kötetének francia fordítását, de bevallom, ha magyarul kudarcot vallottam velük, francia megközelítésben még inkább kudarcot vallottam. 4/1/3 Lukács nagy hatással volt rám — már sokkal korábban, mint ahogy megismertem, vagy valamit is olvastam volna tőle Egyfajta legenda volt az, ami először vonzott hozzá. Ez a neve körül kialakult legenda a fehérterror elől menekült magyar emigránsok elbeszéléseiből rajzolódott ki... Olyan ember állt a középpontjában, aki gondolatvilágunkat fizikai egzisztenciájának latbavetésével is védi — írja Anna Seghers. — A Lukács cikkeiből és könyveiből sugárzó vonzóerő sajátos forrásból fakadt, még ha fáradságosan és lassan olvastuk is, a filozófiai gondolkodás terén képzetlenül, ha ellentmondtunk is neki, ha ő maga is hibákat követett el. Mert éreztük, hogy amit ez az ember meg akar nekünk mutatni, az a valóság, forradalmi fejlődésében. 4/1/4 Izgalmasabb, tovább-gondolásra késztetőbb kérdés, hogy eme hagyományosrealista szárnyon belül két reprezentánsa is akad — Bartók és Lukács — századunk magyar művészetének-filozófiájának, illetve, hogy a magyar (közép- kelet-európai) talajból sarjadt mindkét zseni eme klasszikus-hagyomány os- realista oldalon foglal helyet. Aligha itt kell végiggondolnunk e sajátságos tényt, mindenesetre árulkodó szimptóma, mert, amint tudjuk, egyáltalán nem konzervatív alkotókról van szó, hanem (művészi és politikai értelemben egyaránt) forradalmárokról, akik a forradalmiságnak eme kevésbé radikális útját választották. 4/2 4/2/1 Az expresszionizmus számomra alapvető volt — nyilatkozta Ernst Bloch 1976- ban —, míg Lukácsot mindig is a neoklasszicizmus vonzotta. A neoklasszicizmus a nyugalom és a rend, a struktúra és a forma művészete. Az a tény, hogy Lukács semmit sem értett meg az expresszionizmusból, nemcsak szellemi elválásunkat idézte elő, de barátságunk elhidegülését is okozta. Lukács csak dekadenciát látott a mozgalomban. 4/2/2 Aztán már csak a gyászjelentés következett s a nyomában meginduló életműsorozat, a Lukács-szakértők méltatásai s a monográfiák. Egy-két nekirugaszkodás után végülis a félévszázados késéssel magyarul is megjelent „Történelemi és osztálytudat“ esszéinek vágtam neki, azzal a szent eltökéltséggel, hogy ezúttal nem hagyom megfutamítani magamat. Akkor már tudtam, hogy Lukácsnak ez a könyve — minden vita, kritika és önkritika ellenére — volt a legnagyobb hatással századunknak nemcsak (sőt, elsősorban nem!) marxista, de polgári filozófiájára is, többek között Heidegger „Lét és idő“ című munkájára, az egzisztencializmus Bibliájára. 4/2/3 Lukács a „Történelem és osztálytudatban“ a kompromisszumoktól mentes proletár osztálytudatot a valóság igazi démiurgoszává teszi meg. A proletár osztály
