Irodalmi Szemle, 1981

1981/6 - Cselényi László: L-montázs

íölhasználni, akkor én abba éppúgy belementem volna, mint hogyha azt mondta volna, otthon felejtettem a szivartárcámat, adjon egy szivart.

3/3/4

Csaknem egy évtizeddel ezelőtt kockáztattam meg azt az állítást, hogy mintegy paralellként a Beethoven—Goethe—Hegel párhuzammal, századunk — mutatis mutandis — hasonló jelenséget produkált, mikor a Thomas Mann-i írásművészet és a bartóki muzsika mellett Lukács György filozófiája jött létre. Akkoriban sokan tagadták ezt az összefüggést. Azóta azonban a kutatások, valamint Lukács Bartókról szóló ismert írása mélyebben is megindokolták e föltevés jogosultságát — írja Hermann István.

3/4

3/4/1

Kant csillagos égboltja immáron a tiszta megismerés sötét éjszakájában ragyog és nincs magányos vándor — mert az új világban embernek lenni annyit tesz: magányosnak lenni — akinek megvilágítaná az ösvényt... míg az epopeia totalitása adott volt, a regényé csupán feladott; eposz és regény koruk totalitásának részei. Az eposz az emberiség gyermekkorának, a regény az emberiség érett férfikorának nagyepikai formája; a régi istenek eltűntek az új világból, új istenek pedig még nem jöttek el; világunk démonok világa, „az elűzött és a még uralomra nem került istenek démonokká válnak“.

3/4/2

Talán jellemző adalék nemzedékem Lukács-élményéhez, hogy az első igazán fontos Lukács-könyvet, „A regény elméletét“ először cseftül olvastam, már jócskán a hatvanas évek közepén („Metafizika tragédie“ címmel jelent meg a „Dílna“ sorozatban, a kötet címét adó tanulmánnyal együtt). S talán nemcsak azért volt reveláció számomra, mert végülis ez a Lukács-mű gyakorolta a legnagyobb hatást világszerte, hanem elsősorban azért, mert világos (már legalábbis Lukács-viszonylatban világos) cseh fordításban volt módom megközelíteni, lévén, hogy akkoriban még egyáltalán nem volt magyar fordítása.

3/4/3

Lukács egyetlen kézmozdulattal lesöpri az asztalról az „embertelen“ technikát. Visszatér apáinkhoz, kérve kéri az elkorcsosult utódokat, hogy kövessék az ő példájukat. Elembertelenedett embert ismernek meg az írók? Akinek sivár lett a benső élete? Annál inkább a régi mesterekhez kell az íróknak igazodniuk, s gazdag lelki életet kell ábrázolniuk, vissza kell tartaniuk az események tempóját az elbeszélés lelassításával, s az egyes embert művészetük révén újra az események középpontjába kell állítaniuk — írja a Lukáccsal általában vitázó Brecht.

3/4/4

Elfogadható-e a Bartók—Lukács—Thomas Mann párhuzam mai szemmel? Elfogadható, noha némi(?) módosítással. Azzal például, hogy ellentétben a Beethoven—Goethe—Hegel triásszal, Lukácsék csupán a hagyományos-klasszikus- realista szemüvegen át minősíthetők a század „csúcsának“, míg amazok mindenfajta szemüvegen át nézve reprezentatív, meg nem kérdőjelezhető együttes voltak. „Mint ahogy egy esztendőn belül született Napóleon, Beethoven és Hegel, úgy vesztette el Németország 1827 és 1832 között Goethét, Hegelt és Beethovent“ — írja a marxizmussal korántsem gyanúsítható Will Durant.

4/1

4/1/1

Visszatérek a marxi felfogásra: az emberek maguk csinálják a történelmüket, de nem maguk választotta körülmények között. Ezt én olyan módon fogalmazom