Irodalmi Szemle, 1981

1981/1 - Zalabai Zsigmond: Metafora ős ikonitás (tanulmány)

tartozik a montázs, az Intarzia, az hommage, az óda- és elégiaszerű portrévers is, amely ugyancsak azt bizonyítja, hogy egy-egy mű megértésiéhez (bizonyos fokon) az előzmények sora is szükségeltetik. Nagy László József AttilaI című versének „sík” metaforáját („Hogy el ne jussak soha ama síkra...”) csak a költő előd sorainak ismeretében foghatjuk föl igazán: „Az ember végül homokos / szomorú, vizes síkra ér, / szétnéz merengve és okos / fejével biccent, nem remiéi” (Reménytelenül);

e) a metafora stilizált és szándékolt; jelentését a költő akarata, ileltőleg a szűkebb- tágabb szövegösszefüggés jelentékenyen beíolyásolja. Hogy az utóbbira idézzünk példát: Tóth Árpád „Elmúlt az arany tó az égről” sorában a csonka metafora kiteljesítése nem okoz túlságosan nagy gondot, mert az „ég” szó — metonimikus társítás folytán — természetszerűen vonja be a metaforába a nap, napfény fogalmát is;

f) a „köztesképzet” mechanizmusa irányítja a képzeletet, mederbe tereli az asszociációkat, s ezáltal kizárja a parttalan értelmezés lehetőségeit.

A metafora — az a—f) pontok következtében — föltételezi az olvasó aktív hozzájárulását; szerkezetében vannak és lehetnek „meghatározatlan tárgyiasságök”, a „tárgy- metafora” (melyen az ingardeni „tárgymű” fogalmához hasonlót értek) nem szükségszerűen esik egybe az olvasó belső értékelése által realizálódó „esztétikai metaforával”. Nyelvi, kulturális, irodalomtörténeti, poétikai meghatározottságánál fogva azonban értelmezése csak viszonylag szabad és kötetlen. A metafora ezért irányított sugalmazás,35 irányított képzetalkotás.36 — Ikonjában az a legszebb, hogy közös eredménye költő és olvasó alkotó tevékenységének, szellemi erőfeszítésének.

35. Umberto Eco: i. m. 73. I.

36. M. B. Hester: i. m. 140. I.