Irodalmi Szemle, 1981

1981/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Szemelvények Az Út-ból

módjuk is egységesedni és ezzel együtt gondolkodásmódjuk is hasonulni kezd. A civili- zálódás íolyamatával, minden erőszak nélkül is, feltartóztathatatlanul jön a külső formák internacionális jellege, és a hagyományos etnográfiai különlegességek lassanként a múzeumokba vándorolnak.

Ha mármost a művészt, a színpad ezeket a különlegeségeket mesterségesen konzerválja, nem jut-e ezzel ellentétbe a nemzetiségek szocialista irányba haladó forradalmi valóságával?

Nem. És hogy miért nem, azt megmagyarázza a Szovjetunióban élő nemzetiségek történelmi helyzete, melyben őket a forradalom és a szocialista átalakulás érte. Ebben a konkrét történelmi helyzetben a nemzeti művészetek kifejlesztésének nagy forradalmasító és haladó hatása volt, és van még ma is.

Ez a hatás elsősorban a nemzetiségek kulturális fejlődésén belül mutatkozik. Mert hiszen sokaknak közülük primitív népdalokon kívül semmiféle művészetük nem volt.. Természetes, hogy kérdezni csak a saját talajukból nőtt, ismert formákkal lehet. Sokaknak közülük, így például a mohamedán vallású nemzetiségeknek, még a gettózsidóknak is, a vallási előítélet egyáltalán tiltotta a művészetet és színházat. Itt a nemzeti művészet puszta ténye már forradalmi tény volt egy középkori ideológiával kapcsolatban. Mohamedánok, amíg csak addig jutottak, hogy az asszonyaikat színházba, sőt még a színpadra is engedték, olyan kulturális, forradalmi átalakuláson kellett, hogy keresztülmenjenek, mely néhány év alatt évszázadok hagyományait döntötte halomra. Részben éppen a művészet, különösen éppen a színház segítségével. Ami persze megint nem lett volna lehetséges, ha ezt a kulturális forradalmat a gazdasági és szociális meg nem előzte volna. Szem előtt kell tartanunk, hogy ezeknél a cárizmus nyomása alatt elmaradt, kulturális primitivitásban tartott nemzetiségeknél a proletárforradalom és proletárdiktatúra teljesítette az átugrott polgári forradalom feladatait is. Többek között: a nemzeti felszabadulást.

Ugyanezért nemcsak kulturális fejlődésükön belül volt forradalmi jelentősége a nemzetiségek kifejlődő művészetének, hanem a nemzetiségeknek a centrális államhatalomhoz való viszonyában is. Mert magában az a tény, hogy saját nyelvű színházakat nyithattak, demonstratív jele volt a régi orosz elnyomás alól való felszabadulásnak.

Nagyon érdekesen mutatkozik néhol a nemzetiségi művészeteknek az osztályharc értelmében vett forradalmi jellege is. Mert hiszen ezeknek a nemzetiségeknek ezelőtt megvolt a maguk külön burzsoáziájuk, mely gyakran az imperialista orosz uralkodó osztállyal volt érdekszövetségben a nemzetiségi proletariátus kizsákmányolására. Ennek az érdekszövetségnek ideológiai kifejezése az orosz burzsoáziához való műveltségi hasonulásban jelentkezett. Az orosz nyelv, viselet és szokás volt a „finom” és művelt, a nemzeti népviselet pedig a lenézett és kizsákmányolt népé. Az ilyen helyzetekből fejlődött aztán az olyan nemzeti színházi művészet, mely nemzetiségi jellegének hangsúlyozásával forradalmi jellegű. Például a zsidó zsargon színház forradalom előtti tárgyú darabjaiban a zsidó proletariátus szempontjából a zsidó burzsoáziát, a finomkodó orosz nyelvet és szokásokat majmolása miatt csúfolja ki.

Kérdés már most az: van-e ezeknek a nemzetiségi művészeteknek az általános szovjet tárgykörtől különböző saját témakörük? Mert ezek a specifikus nemzeti témák magukban véve is indokolnák és jogosulttá tennék bizonyos mértékig a sajátos nemzeti formákat. A nemzetiségi színházak drámái mutatják, hogy mennyire van nekik specifikus témakörük. Mert igaz ugyan, hogy mindezek a népfajok, nemzetiségek most a Szovjetunió egységes szocialista gazdasági és társadalmi rendje szerint élnek, de éppen ez a forradalmi hirtelen átalakulás igen sok problémát és drámai konfliktust szült. Ez a szinte átmenet nélküli, radikális szakítás évszázados hagyományokkal nem történhetett belső és külső megrázkódtatások nélkül. És ezek a megrázkódtatások különböző hagyományok szerint igen különböző sajátos nemzeti problémákat és konfliktusokat okoztak.

Ilyen drámai külső konfliktusok adódnak elsősorban a generációk egymástól való elidegenedéséből. A hagyományokhoz ragaszkodó régi ideológiájú öregek és a már szovjet szellemben felnőtt fiatalok között. Ezek a konfliktusok a nemzetiségi színházak leggyakoribb témái. így a georgiai színpadon még a vérbosszú ideológiájában élő öregeket látjuk a szovjettörvényt valló fiatalokkal szemben, a cigányszínpadon a nomád sátoros generáció áll szemben a kommunista gyári munkással szemben.