Irodalmi Szemle, 1981

1981/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Ankét: Dobos László, Gál Sándor, Lacza Tihamér, Ordódy Katalin, Tőzsér Árpád válaszai

„esztétikai értékre”, de csak annyiban, amennyiben az iró egyéniségét, magatartását Xormálja. Pontosabban: az erkölcs a műben nem erkölcs, hanem az Író által megélt helyzet, életanyag. Az esztétikumból etikumot lehet elvonni, de etikumből esztétikumot nem lehet csinálni.

4. Az Író felelőssége közössége iránt szintén erkölcsi kérdés, vonatkozik tehát rá mindaz, amit fentebb az „etikai eszményről” mondtunk. A megformált élethelyzet, a műalkotásforma szintjén megélt felelősség akkor is egyetemes érvényű, ha még oly kicsi közösséghez köti is az alkotót. Az élmény, a szubjektív érdek, a partikuláris ember az irodalomban éppen a művészi forma által válik egyetemessé. Fábry például a „kisebbség” valóságos élményét, partikularitását fokozta művészi formává, s tette ezzel a „kisebbségbe szorult világhumanitás” parabolájává, egyetemes érvényű mondandóvá.

5. Nem hiszem, hogy a műkritika „meghatározóan befolyásolja egy irodalom fellendítését”. Az irodalmat az írók „lendítik fel” s nem a kritikusok. Nálunk például az elmúlt tíz évben lehangolóan kevés jő kritika született. Irodalmunk mégis legsikeresebb tíz évét tudhatja maga mögött. Kritikai életünk pangása nem az alkotókra volt hatással, hanem az olvasókra. Ma az irodalmunk ott tart, ahol nemrégen a jugoszláviai magyar irodalom tartott: van színvonalas Irodalmunk, de ennek a színvonalas irodalomnak nincs közönsége. Csakhogy a jugoszláviai avantgarde-nak azért nem volt közönsége, mert — hogy az indító gondolatunkhoz visszatérjek — „más irodalmak emlékeiből élt”, nem szerves fejleménye volt a jugoszláviai magyar emlékezetnek. A szlovákiai magyar irodalom elmúlt tíz éve azonban szerves folyománya az előző évtizedeknek, s ha a kritikánk lépést tudott volna tartani ezzel a fejlődéssel, akkor most közönségünk is lenne. Ennek megfelelően a legsürgősebb feladatnak azt tartom, hogy műkritikánk ne a „legfigyelemreméltóbb eredményeket” lássa, ne kiemelkedő alkotásokat elemezzen és egyéniségeket portrézzon, hanem a folyamatokat, a fejlődést, az egyes korszakok egymásba kapcsolódását próbálja felfedni.

6. írói-költői programom lényege? Fábry Zoltán huszonhat évvel ezelőtt azt mondta: „Kevesebb verset, több költészetet!” Én ma azt mondanám: kevesebb lélekömlést (szabadverset, szöveget, neoavantgarde-ot, neoromantikát], több becsületesen megdolgozott témát!