Irodalmi Szemle, 1981
1981/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Ankét: Dobos László, Gál Sándor, Lacza Tihamér, Ordódy Katalin, Tőzsér Árpád válaszai
Problematikája a miénk, és olyan értéket képvisel, amelyhez időnként óhatatlanul vissza kell térnünk. 3. Az irő erkölcsi eszménye és a művészi eredmény a sikerültnek nevezhető műben alap'j/Sban véve elválaszthatatlan. Persze az erkölcsi eszmény egymagában jiem biztosítéka a mű magas művészi-esztétikai értékének, és ez fordítva is áll: magas esztétikai értéket képviselhet olyan mű is, amelynek töltése látszólag negatív. Az író magában hordozza erkölcsi ideáljait, anélkül hogy ezt látványos módon hangsúlyozná, írásaiban azonban nem tud kitérni a társadalom aktuális erkölcsi problémái elől. Az író mint ember a gyakorlati életben gyakran ellentmondásba kerülhet eszményeivel — erre nem egy példát ismerünk a világirodalomból —, ez azonban a mű művészi hiteléből mit sem von le. Mindebből következik, hogy nem szükségszerű a harmonikus összefüggés etikai eszmény és művészi eredmény között. A világ és az ember bonyolultságát ilyen tételesen megállapított összefüggések durván leegyszerűsítenék. A fontos, hogy a felvetett problémát szervesen bele tudja szőni művébe, élővé varázsolva a konfliktusokat és alakjait. Kortársaink erkölcsi problémáinak ábrázolása nagyon igényes feladat, a szerző sohasem lehet egészen biztos abban, hogy képes-e művét igaznak s ezáltal művészileg meggyőzőnek megalkotnia. De nem áll előtte más út, mint ennek az igazságnak a keresése. Nem kell, hogy ez az igazság olyan legyen, ami mindenkinek tetszik, de állandóan keresni kell ott is, ahol némelyek azt gondolják, hogy már megtalálták. 4. Már föntebb említettem, hogy nemzetiségi irodalmunk szerzői több irodalmi közeget érintenek. Ügy is lehet fogalmazni, hogy egy szűkebbet és egy univerzálisabbat. Nem jó, ha ez a két közeg nagyon határozottan elkülönül egymástól. Nemzetiségi íróink természetesen munkáikban azt a magatartást, azokat az érzéseket tükrözik, amelyek szűkebb pszichoszociális környezetükben formálták őket. Ezeknek azonban úgy kell tükröződniük, hogy egyben univerzális jellegük is legyen. Meggyőződésem, hogy az irodalomban és a művészetben általában nem lehet meghatározó tényező, hogy nemzetiségi vagy nemzeti műalkotásról van-e szó, egyedül csak az, hogy jó-e a mű vagy sem. Hogy képes-e lebilincselni a címzettet tekintet nélkül nemzeti és szociális hovatartozására. Ha nekem élményt nyújt például a dél-amerikai favellák lakóinak életéről szóló mű, miért ne lehetne hasonló élmény, mondjuk, egy ausztráliai fogorvos számára egy a csallóközi vagy a bodrogközi magyarok életét ábrázoló regény? Ez így igaz, de ez a tiszta elmélet, az ideális állapot. Gyakorlatilag még legkiválóbb írásaink is alig tarthatnak számot nemzetközi elismerésre, lévén ennek számos buktatója. A könyveknek megvan a maguk sorsa. Ehhez még hozzátehetném: sors bona, nihil aliud. A provincionalizmus jegyeit magán viselő könyvnek semmi esetre sincs esélye, de a regionális jelleget nem szabad s nem lehet azonosítani a provincializmussal. Hiszen tagadhatatlan, hogy minden szerzőt bizonyos fokig determinál saját régiójának nyelve, kultúrája, hagyományai, és ez érződik műveiben, de ez képezhet nagy pluszt, lehet pozitív tényező, sőt annak kell lennie. Az irodalomban egy kis nyelvközösség (mint a magyar) írójának föltétlenül kisebbek az esélyei a világhír felé vezető úton, mint a világnyelveken íróknak, s ez arányosan csökken, ha nem kis nemzet irodalmáról, hanem nemzetiségi irodalomról beszélünk. Ennek a körülménynek azonban nem szabad megnyesnie az önmagunkkal szemben állított igényeket. Összefoglalva a csehszlovákiai magyar író szűkebb közössége iránt érzett felelősségéről és egyetemes ambícióról magamra vonatkoztatva csak annyit: erre a szűkebb közösségre gondolva írok, róluk, s elsősorban nekik, de azzal az igénnyel, hogy ha egy kanadai favágó kezébe kerülne s elolvasná, annak is mondjon, annak is adjon valamit. Több kultúra határán és hatása alatt élünk, de ez egyrészt segít abban, hogy tudatosítsuk saját helyünket s az ebből eredő feladatokat, másrészt ez a tény gazdagíthatja ismereteinket, tágíthatja látóhatárunkat, tehát profitálhatunk belőle. 5. Az Irodalmi kritikának az irodalom egészének megértéséből kellene kiindulnia, de csak arra a műre irányulnia, amivel éppen foglalkozik. Analizálása alapján kell meg
