Irodalmi Szemle, 1981

1981/1 - Zalabai Zsigmond: Metafora ős ikonitás (tanulmány)

lakoznak az r-ek is, a „sóhajt”-hoz meg az s-ek, sz-ek. Ez a komplex kép nemcsak a hangzás tekintetében ikonikus, hanem vizuálisan is: a szél „szőre” valami másra (fűre? növényzetre?) utal. Látási-hallási képzetek együttes jelenléte ikonizálja az alábbi Nagy, László-metaforát is:

Cintányérral az orkán gyorsan járja körötte, vaknapot, holdat zordan csattogat össsze i (Gyöngyszoknya)

— melyben alaki-minőségi hasonlóság van a cintányér és a nap, hold között (mindmegannyi kerek formájú, sárga-, ill. vörösréz színű). A „zord csattogatás” megérzékí- tése szempontjából nem közömbös a „cintányérral” szó hosszú rr-je sem. A hangszimbolikán menthetetlenül csorba esnék, ha e szót mással, mondjuk, a kerekség képzetének ugyancsak megfelelő fedővel helyettesítenénk.

Három utolsó példánk tulajdonképpen már az ún. „erős elmélet” híveinek azt a felfogását bizonyítja, mely szerint a metafora nemcsak a hangzás, hanem a képszerűség tekintetében is ikonikus. A metaforában kimutatható az ikon, hiszen viszonyított és viszonyító kapcsolata a mindkettőre jellemző közös tulajdonság megé-rzékítésére törekszik. De nemcsak „kép” formájában jelentkezhet az ikon; lehet „ábra” is, amely — mint már említettük — a metaforába foglalt tárgyképeket a részeik közötti viszony, a szerkezeti hasonlóság alapján közelíti egymáshoz. A Havon delelő szivárványban írja Nagy László:

s akiben mirjt az igazgyöngy remeg az új pici: gyöngyház hasát a kismama hófúváson is átviszi..

— metafora itt valódi aránytrópust eredményezett, hiszen a hashoz az „új pici” úgy viszonyul, mint a gyöngyházhoz a gyöngy.

Az „erős” (tehát vizuális) ikonitás kimutatása persze jóval nehezebb, mint a hang- szimbolikáé, a „gyönge” ikonitásé. Miért? Mert a metafora — legyen akár teljes, akár csonka — sohasem magát az ikont mutatja be, legföljebb csak utal arra, nyelvi direkciók sorozatával, hogy milyen is lehet az ikon, vagyis a viszonyított és viszonyító közötti „köztesképzet”. A metafora a sugalmazás, a sejtetés eszköze; W. Nowotny szerint: inkább értelmezéslehetőség, semmint maga az egyetlen és kizárólagos értelem.9 Míg a hangszimbolika elsődleges, a nyelvi közegen belül megragadható minőség, addig a köztesfcépzet csupán másodlagos kísérő jelenség, melynek megfoghatatlanságát az is bizonyítja, hogy nemcsak a poétika, hanem a pszichológia is foglalkozik vele. O. Ster- zinger, több kísérleti alany véleményét összegezve kimutatta, hogy a metafora elsősorban a képzeletre, képzetalkotásra hat; jóllehet a képfelidéző tulajdonság esetenként másmás formában nyilvánulhat meg.10 St. J. Brown is úgy véli, hogy a metafora két tagjának, vagyis viszonyítottnak és viszonyítónak a kapcsolata nem hordja magában önmaga magyarázatát; az értelmezés ezért a belső érzékelés (insight) folyamatából adódik.11 M. B. Hester mindezt azzal egészíti ki, hogy a metafora ikonizálódásának két elengedhetetlen feltétele van: a képzelet és a „közteslátás” (seing as) képessége.12

2. A „KÖZTESKÉPZET” MINT IKON

A képzelet az olvasást kísérő belső érzékelés folyamatában jut szerephez. A metaforának megfelelő olvasási mód az, amely érvényesülni engedi a metafora által kiváltott „adatok” (data) valamennyijét, tehát az elsődleges és másodlagos ikonitást is. Az

9. Winifred Nowotlny: The Language Poets Use. London 1962, 59—60. I.

10. Tudor Vianu: A metafora kérdéseiről és egyéb tanulmányok. Bukarest 1966, 61. I.

11. M. B. Hester: i. m. 138. I.

12. uo. 169—170. I.