Irodalmi Szemle, 1981
1981/1 - Zalabai Zsigmond: Metafora ős ikonitás (tanulmány)
utóbbi nincs közvetlenül jelen a metaforában; ám a nyelvi közeg indukálja azt.13 A kapcsolatteremtés által a mle'tafora nem kifejezi, hanem csupán generálja — az olvasó tapasztalatainak, képzelőerejének, képi gondoldásának bevonásával — az ikont. De mit, milyen jelenséget fed a „seeing as” fogalma? E magyarul meglehetősen nehezen visszaadható szakkifejezést M. B. Hester, a metafora ikonitásának legbuzgóbb kutatója, többféle értelemben is használja. Nyomatékosan figyelmeztet arra, hogy a „seeing as” nem valódi látás, nem valódi percepció, hanem csupán egy bizonyos módja, „technikája” annak, hogy a képzelet segítségével idézzünk magunk elé bizonyos dolgokat. A „seeeing as”: kvázi-szenzuális tapasztalat, amelynek semmi köze a szenzo- riális (érzékszervi) érzékeléshez.14 A metaforában nem maga a tárgy van jelen, hanem csupán a jel által fölidézett tárgykép, melyet nem közvetlenül, hanem csupán közvetve érzékelünk. E mozzanat hangsúlyozása azt sejteti, hogy a „seeing as” megfelelője a marxista esztétikában használatos „esztétikád érzék” fogalmával egyenlő — azzal az emberi képességgel, amellyel esztétikai tárgyakat fogadunk be, a belső érzékelés folyamatában aktív fantáziatevékenységgel alkotva újjá az észleleteket. A belső érzékelés eszerint nem más, mint a tudatnak az a képessége, hogy jelen nem levő tárgyakat, folyamatokat, jelenségeket a fantázia segítségével fölidézzen, tehát a „külső érzékelés” számára nem adott jelenségeket valamiképpen „interiorizálja”, szellemi ténnyé avassa, visszaérzé- kítse. Szépirodalmi közlemény esetében a kommunikációs láncolat a következőképpen alakul: JELÖLT DOLOG - SZIMBOLIKUS JELEK IRONIKUS JELEK -» MEGFEJTETT JEL.15 A belső érzékelés formái, mint erre Szerdahelyi István figyelmeztet, ténylegesen hasonlítanak a valóságos jelenségekre; jelelméleti szempontból tehát Ikonok. A hesteri „seeing as” fogalma mégsem azonosítható a „belső érzékelés” fogalmával. Hogy miért, arra lássunk két különböző példát. Fónagy Iván költészetelméleti munkája, A költői nyelv hangtanából idézi Weöres Sándor Táncosnők című versének alábbi két sorát: ... röpke nimfát leskel a vén faun a hátgerinc tövén. „Az áthajlás — elemzi Fónagy a példát — egy ki nem mondott részlettel teszi pontosabbá a képet. Látjuk a fa mögött meghúzódó faunt. Hogy leselkedik, ezt már a szavak is elárulják. Néha ezt is csak az áthajlás sejteti.”16 A belső érzékelés során valóban „látható” lehet ez a jelenet — attól függően, hogy ki-ki mennyire őrizte meg a gyermeki „eidetikus” (képszerű) gondolkodás sajátosságait. A fönti sorok azonban legföljebb szemléletesek, nem pedig ikonikusak. Az ikont inkább az alábbi verssor képviseli, Hankiss Elemér példatárából:17 „Hajnali harmat a szépség...” (J. Daniel: XVI. szonett): 13. uo. 119. I. 14. uo. 160. I. 15. Szerdahelyi István: i. m. 198—199. I. 16. Fónagy István: i. m. 252. I. 17. A népdaltól az abszurd drámáig. Budapest 1969, 281—282. I. csillogó sugárzó káprázatos áttetsző üde tiszta szellemi illékony tünékeny múlandó mint a harmat a Szépség olyan
