Irodalmi Szemle, 1981

1981/5 - Duba Gyula: Az eszme korszakai

AZ ESZME KORSZAKAI

Nagy emberek alkotják meg az eszméket, hogy azok éltessék a társadalmakat, népeket. Élet és Idea között szoros és megbonthatatlan kapcsolat van: az élettelen eszme meddő és haszontalan, de nemkülönben értelmetlen az eszme nélküli lét is. Tegyük még a helyére az idő tényezőjét, hogy a világkép teljes legyen: a társadalmak történelmi létezése és eszmei kölcsönviszonya, s bennük az ember, az egyén a közösségben.

A szocialista társadalom és a kommunizmus eszméje, a marxi filozófia közel másfél százada él (1848-ban hirdette Marx és Engels világprogrammá a Kommunista Kiáltványban). Azóta modern századunk hatalmas gondolati rendszerévé nőtt, az emberiség minden korszerű problémáját átfogó világeszmévé, amely nemcsak új, tudományos — elméleti alapokra támaszkodó — valóságszemléletet kínál, hanem ugyanakkor életszervező gyakorlati tetteket is követel. Történelmi elhivatottságát az az egyetemes feladata határozza meg, hogy a népek óriási méretű, bonyolult és egyre áttekinthetetlenebb mozgásában — fejlődésében — a tudatosság és a jövőközpontúság erőit kell képviselnie.

De ez alkalomból nem általánosságban akarunk szólni a szocialista eszméről, hanem konkrétan, helyhez és időhöz kötötten, s részben személyesen is, vallomásszerűen. A kommunista párt jubileuma ad erre alkalmat. Hatvan éve alakult Csehszlovákia Kommunista Pártja, amely hazánkban a marxi—lenini eszméket társadalmi gyakorlattá tette és hatékony életerővé fejlesztette. Egy emberöltő óta már szocializmust alakító társadalomban vagyunk együtt az eszmével, vele és általa élünk — éltetjük s ő éltet minket —, rendezőelve munkánknak, életünknek. Az eszme mindennapjaink közegévé vált, tanítása és elvei sok apró törvényre bontva élnek bennünk s már ösztönösen és természetesen igazodunk hozzájuk, a szocialista idea valóságlátássá és erkölcsé válva él bennünk.

Éljük a szocialista eszme gyakorlatát, s ez a gyakorlat már akkor is van, ha nem gondolunk rá, tőlünk függetlenül is létezik. Társadalmi valóság és objektív közeg, amely — látszólag — mintha már nem is kívánná tetteink tudatosságát és eszmei irányultságát, mert már öntörvényű életerő és úgyis csak általa élhetünk. Ez a megállapítás igaznak tűnik fel, mégis nyugtalanít.

De talán választ kapunk dilemmánkra, ha megvizsgáljuk a szocialista eszme történetét és az időben való térhódítását.

Az Októberi Forradalom és Lenin bolsevik pártja tette meg vezető társadalmi gondolati rendszerré, majd annak nyomán a Tanácsköztársaságok. Ma is élnek még köztünk idős emberek, többségükben munkások és parasztok, nagy idők tanúi — egyre kisebb számban, de még köztünk vannak —, akiknek forradalmak szolgálatában teljesedett ki az ifjúságuk és kemény harcokban, a halál közelségében szerezték meg egész életre szóló élményeiket. Dél-Szlovákia tájain mély történelmi nyomokat hagytak a magyar Vörös Hadsereg harcai, nsztályhovatartozás és nemzeti érzés egységének bélyegét nyomták a lelkekre és erős gyökerekkel a népbe ültették a nemzetköziség jegyében megvalósuló munkásegység gondolatát. Dél-Szlovákiában nem véletlenül akadt mindenütt — és nem is kevés, de tömegével — magyar nemzetiségű pártalapító, aki a szocialista öszme szolgálatára vállalkozott. Közel volt még 1921-ben a TanácsDuba Gyula