Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - KRITIKA - Mészáros László: Egy protestáns filozófus tanár a 19. századból

tottak egy újat, másrészt filozófiai rendszerekről beszélünk az olyan irányzatokkal kapcsolatban, mint materializmus, idealizmus, kantizmus, pozitivizmus és így tovább. Vandrák esetében elég lett volna a filozófia fogalmát használnia.

Végezetül pedig megpróbálunk rámutatni Mészáros András könyvének néhány kulturális és irodalmi pozitívumára, összefüggésére.

A mű abba a vonulatba tartozik, amelyet az utóbbi időben többek között a Szlovenszkói vásár, a Rejtett ösvény és a Magyar Irodalmi Hagyományok Szlovákiai Lexikona című kötetek jeleznek az elmúlt évek Madách kiadványai között. Ezek a kötetek mind nemzetiségi történelemtudatunk fejlődését és megerősödését hivatottak szolgálni. Mészáros kötete ugyanakkor pozitív bizonyíték amellett az elképzelés mellett, hogy jelenlegi létterünk történelmének, hagyományainak stb. magyar vonatkozásai elsősorban miránk, csehszlovákiai magyarokra tartoznak. Mészáros több helyen is rámutat, hogy az eperjesi filozófia elhanyagolt területe mind a magyar, mind a szlovák filozófiatörténetnek. Számunkra azonban éppen ezek az összekötő pontok jelenthetik a szlovák (a csehszlovák) és a magyar szférákhoz való közeledés legoptimálisabb lehetőségét.

Elgondolkoztatók Mészáros könyvének azok a részei is, amelyekben az eperjesi kollégiumban uralkodó nemzetiségi toleranciát jellemzi. Az pedig szeinte megdöbbentő, hogy a kollégium nem egy tanára három-négy nyelven — latin, magyar, szlovák, német — is tartott előadásokat, írt jegyzeteket és tudományos vagy szépirodalmi szövegeket. Ez a tény különösen azzal kapcsolatban hat igazán, hogy manapság nálunk nem is kevesen már a magyar—szlovák — vagy megfordítva — bilingvizmust is képtelenségnek tartják.

Az irodalmárok számára Mészáros András könyve elgondolkodtató olvasmányként és inspirátorként funkcionálhat. Elméleti-esztétikai gondolkodásunk számára pedig azt ä tanulságot kínálja, hogy az esztétika alapvető kérdéseiről nem tárgyalhatunk az ilyen vagy olyan filozófiai rendszer által meghúzott határokon kívül. íróink, drámaíróink, esszéistáink számára viszont Vandrák emberi és filozófusi sorsa, valamint a kor maga válhat rendkívül hatékony inspirációvá, modellé. Hisz jelenkori szépirodalmunk mind idáig képtelen volt túllépni az 1918-as bűvös határt a múlt irányában. A kortárs szlovák irodalom már nem egy művében megcselekedte ezt az áttörést.

Az előzőeket összevetve elmondhatjuk, hogy Vandrák András nemcsak egy ‘protestáns filozófus tanár a 19. századból, hanem egy csehszlovákiai magyar filozófus is. Tehát kortársunk.