Irodalmi Szemle, 1981
1981/4 - KRITIKA - Csanda Sándor: Mács József: Szélfúvásban
CSANDA SÁNDOR Mács József: Szélfúvásban Mács legújabb könyve egy tipikusan népi, kisebbségi író alkotása, amely elsősorban a szlovákiai magyar falunak a felszabadulás utáni válságos éveit mutatja be, s ezzel mintegy kiegészíti, újabb aspektusból világítja meg régebbi regényeinek mondanivalóját. Azért is tipikus, Mácsra jellemző ez a könyv, mert itt is ifjúkori élményei állnak az események középpontjában, s ezek egyszersmind társadalmi, kisebbségi élmények. A főhős, Hargitai Gergő székely szolgalegény, a menekülő, az üldözött ember típusa, s ez nemcsak rá jellemző, hanem a legtöbb szlovákiai magyar regény fő alakjára. Irodalmunkban tipikussá vált a passzív személyiség ábrázolása, míg a dél-szlovákiai szlovák regények hősei leggyakrabban aktív személyiségek (Ballek, Chudoba, Habaj müveiben]. Nyilvánvaló ebben az összefüggés a nemzetiségi-kisebbségi sorssal, amely meghatározza az író látószögét, noha ennek esztétikai szempontból nem kellene ennyire determináló tényezőnek lennie, hiszen Ballek A segédjének a főhőse is magyar származású, aki a háború utáni megváltozott viszonyokat s a konjukturális hentesipart kihasználva aktív, sőt gátlástalanul törtető, a szlovákiai magyar regények átlagáénál mégis alaposabban jellemzett egyéniség. Mács kisregénye hosszabb, keretes elbeszélésnek is tekinthető. Hat személy hatféle aspektusból mondja el a gömöri magyar faluba került székely legény történetét, s így még további hat jellemmel is megismerkedünk: Pálmainééval, a főjegyzőével, a kocs- mároséval, egy szolgálóéval, Miki gyerekével, egy pletykás asszonyéval. Közben egy- egy motívum, megjegyzés, összefüggés folyton arra emlékeztet, hogy a lényeg a jelenségek mögött van: az író az üldöztetésben való jellemszilárdságot, a kisembereknek a sorsfordulók idején tanúsított különböző viszonyulását akarja megmutatni, de inkább csak a sorok között, sejtetve. Például a székely gyerek régebben a román iskolában éppúgy la-la-lát énekelt a meg nem értett szöveg helyett, mint a gömöri Miki 1945 után a szlovák iskolában. A mű központi gondolata pedig az, hogy Hargitai Gergőt a falu száján románként emlegetik (a főjegyző állítása nyomán], s ő ebbe nem bír belenyugodni. Elszökik a faluból, mások szerint a főjegyző űzte el. Az ötletet az író más környezetből vette, amint a Madách Kiadó prospektusában írja: egy Dél-Magyar- országra telepített volt szlovákiai magyar falubelije panaszkodott neki, hogy ott mindenki „Cseszkó” Mihálynak nevezi, s ez tipikus eset faluhelyen, ha a Mihályokat konkrétan meg akarják különböztetni. Persze az író e magatartás leírásánál többet mond az akkori határmenti, nemzetiségi viszonyokról, noha nem mondja el a jogfosz- tottságot, hanem a szereplők beszélgetéseiben, önjellemzéseiben, bizonyos jelenségekben célozgat erre is. A történet a hadiözvegy Pálmainé bemutatkozásával kezdődik: szolgát szeretne fogadni gazdaságába, s váratlanul betoppan hozzá egy rosszul öltözött legény, „szolgálni akarok” kijelentéssel. Majd elmondja, hogy hadifogságból jött, s itt szeretne megtelepedni véglegesen. Miért épp itt? Erre a továbbiakban homályos célzás történik, a beszélgetések során kiderül, hogy a falut a román hadsereg szabadította fel, s Gergő talán még akkor kinézte magának ezt a helyet, mert (tán a vasgárdistáktól félve?) nem akart hazamenni. A realista ízű történetben ez a feltételezés csak felerészben valószínűsíthető: amennyiben hogy nem akart visszamenni. Az író láthatóan a háború utáni szétszóródással, bizonyos helyzetekből származó titkolózással próbálja az esetet valószerűsíteni: Gergőnek nemzetiségén kívül valami másért is búj-
